Még ha az évkezdés utáni második hétre időzített kiürítés a 30 éve működő alapítványi iskola épületének korábbi elárverezése miatt akár törvényes is lehet – bár a Qualitas Gimnázium igazgatója állítja, hogy jogszerűtlen intézkedés volt, és feljelentést tett kiskorú veszélyeztetése, valamint hivatali visszaélés miatt – ilyet valamirevaló felnőttek országában akkor se lehetne művelni.
A Belügyminisztérium mossa kezeit, mivel a gimnázium magánintézmény, a fenntartó „pénzügyi és jogi természetű problémáihoz, az intézmény napi működéséhez a tárcának semmi köze”. Fájjon csak emiatt a szülők feje, akik egyik napról a másikra kényszerülnek új intézményt keresni a gyereküknek, amennyiben megvonják a kilakoltatott gimnázium működési engedélyét. Ráadásul, ha a gyerek csak egy nappal idősebb 16 évesnél, a családi pótlékjukat is letiltják, már egy sima iskolaváltásnál sem várják meg, míg az új suli lejelenti a tanulót, hanem rögtön küldik a főispán szignójával a kincstári határozatot, lehet járkálni a kormányhivatalba.
Visszavonták a soroksári gimnázium működési engedélyétOlyan a hazai oktatási rendszer, mint a szelemen nélküli háztető, akár a szanaszét-regulázott, tankerületi terrorban tartott állami, akár a mellette fontos közfeladatokat is ellátó, például fogyatékkal élő vagy SNI-s gyerekeket befogadó alapítványi szférát nézzük. Egyformán sújtja őket a tanárhiány és az egekbe emelt rezsi (a magániskolákat úgyszintén, van ahol egy év alatt 50 százalékkal emelkedett a tandíj), a túlterheltség és a kiégés pedagógus- és diákoldalon egyaránt, ám a tüntetések kritikus tömeget nem tudnak megmozgatni. Egy dolog, hogy a megfélemlített vagy éppen csak a nyugdíjra hajtó pedagógusok nem vonulnak utcára, de a több mint 1,8 millió tanköteles gyerek többségének van két szülője és talán négy nagyszülője is, ők szintén tehetetlennek és eszköztelennek érzik magukat?
Talán már luxus azt kívánni, hogy a gyerekünk fejlődjön és kibontakozhasson az iskolaévei alatt, csak legalább ne szenvedjen maradandó károkat, amiket már családilag sem bírnánk helyrehozni.
Talán a magyar társadalomban vannak még rejtett tartalékok, latolgattam, mikor a boltban valaki előttem 75 ezer forintot fizetett egy hétköznapi bevásárlásért. Talán csak a valóság általam látott szelete az, amely a végletekig ki van feszítve anyagilag és mentálisan is. A középgenerációhoz tartozom, mi visszük a hátunkon a látható, leadózott, meg a láthatatlan, a családunkért és a környezetünkért végzett munkánkkal az országot, nem a tűzeszű oligarchákkal (vö. új nemzeti tőkésréteg) a magyar tenderparton ringatózó gazdasági micsoda. Mi sütünk a sulis sütivásárra, amiből az iskolai alapítvány némi bevételhez juthat, mi festünk ki kór- és tantermeket. Azért nem emelik a családi pótlékot meg az ápolási díjat, mert megtehetik, tudván, hogy mi úgyis gondoskodunk a szeretteinkről. Terhelhetőek vagyunk, eldöcög még az egészségünk, tudunk másod-, harmadállást is vállalni, ügyesen spórolni, elsősorban magunkon, ezt jól megtanultuk a szocializmus utolsó éveiben töltött gyermekkorunkban. Persze minden viszonyítás kérdése, a nagyszüleink még kútból húzták a vizet és megtizedelte őket egy világháború, a több ezer évvel korábbi őseink meg jó eséllyel még ennyit sem éltek, elragadta őket a nátha vagy egy vadállat. Mégis, mindannyian eleget tettek hozzá ahhoz, hogy mi most itt legyünk, hogy legyenek városok, vonatok, jöjjön áram a falból és a boltok rogyadozzanak az árutól (meg a továbbra is kötelező akciózástól és a rekordinflációtól), csak nekünk legyen miből megvenni.
„A rendrakás a halogatás legjobb formája” – olvastam a minap egy IKEA-hirdetésben, ami alatt a kommentfolyamban ki a tárolódobozok 300 forintról 795-re felemelt ára, ki a „rossz üzenet” miatt csapkodta a billentyűzetet. Akadt, aki szerint csak elpakolod a cuccaid szem elől, ahelyett hogy végre kihajítanád. Más szerint igenis létező jelenség, hogy nekiállunk pakolni, miközben valójában vizsgára kellene készülnünk. Valószínűleg az enyémet leszámítva az országban csupa patika-otthon lehet, miután mindenki a saját portáján szépen halogat, kivéve persze a végrehajtókat, akik egy percet sem várnak.
Persze lehet, hogy csak a mesterséges intelligencia írt egy figyelemfelkeltő, ámde merőben téves marketingszöveget, mint amit Deák Dániel a komikusan ómódi, százéves képeslap-stílusban illusztrált Budapesti Demográfiai Csúcs kapcsán posztolt.
A Megafongigerli azt írta: a gyermekvállalási kedv 2011 óta a legnagyobb mértékben nőtt Magyarországon az EU tagállamai körében. (KSH: a legfrissebb uniós adatok szerint a gyermekvállalási kedv a magyarországinál csak Lettországban alacsonyabb.) Ugyanez igaz a házasságkötések számára, amely megduplázódott. (2021 volt a rendszerváltás utáni rekordév házasságkötésekben, 72 030 új friggyel. Tavaly ez 63 967-re csökkent. Idén az eddig trendek alapján még nagyobb lesz a visszaesés.) A válások száma hat évtizedes mélypontra süllyedt, az abortuszok száma harmadával csökkent. (Az előző években jelentősen nőtt a válások száma: a KHS adatai szerint 18 092-en bontották fel a házasságukat 2021-ben, többen, mint 2017 óta bármelyik évben – ez 22 százalékos emelkedés. S végül, évek óta csökkenő tendenciát mutat az abortuszok száma Magyarországon, de még így is az egyik legmagasabb az unióban. A tavalyi év második felében pedig a szívhangrendelet dacára olyan történt, ami tíz éve nem fordult elő: négy egymást követő hónapban – egyes megyékben több mint 15 százalékkal – emelkedett a terhességmegszakítások száma.) Ezek azok az egyedülálló eredmények, amelyek Deák szerint felkeltették a világ érdeklődését. Persze, valószínűleg a húsz országból érkezett közel 65 állam- és kormányfő, egyházi vezető és egyéb tótumfaktum soha nem nézi a KSH adatsorait, csak a konzervatív dzsembori meg az ingyenpia-kaja miatt jöttek. Esetleg ők is beszállnának a magyar demográfia csúcsrajáratásába, akkor talán nem húsz, csak huszonegy-két év múlva csökkenne 9 millió fő alá a népesség. Vagy nem így értette Orbán Viktor, hogy „csináljuk meg közösen az európai családpolitikai fordulatot!"?
Húsz év múlva kilencmillió alá csökkenhet Magyarország lakóinak a száma