Mi szól az évközi minimálbéremelés mellett? – kérdezik tőlem mostanában egyre többen, egyre gyakrabban. Sok minden. Sorolom.
A minimálbérek 2023. évi emelésére vonatkozó megállapodás kiemelt eleme volt a reálbérek megőrzésére vonatkozó ajánlás. Ezen felül a felek – értsd a munkavállalók, a munkáltatók és a kormányt képviselő küldöttek – kötelezettséget vállaltak arra, hogy amennyiben a gazdasági folyamatok az akkori előrejelzésekhez képest jelentősen eltérően alakulnak; különösen, ha az éves infláció mértéke előreláthatóan meghaladja a 18 százalékot, akkor újratárgyalják a megállapodásban foglaltakat.
Az infláció a mostani előrejelzések szerint pont ezen az értéken billeg. Tehát nagyon jót lehet vitatkozni azon, hogy szükséges-e újratárgyalni, vagy sem. Én mégis számos érvet tudok sorolni, amelyek alapján indokolt lenne végrehajtani az évközi minimálbér-emelést.
Függetlenül attól, hogy 18, vagy éppen 17,9 százalék lesz-e végül az éves infláció, így is az Unió legmagasabbja, csaknem háromszorosa az átlagnak. Mondhatni: „még a holdról is látszik”. A minimálbérért dolgozók inflációs kosara viszont még ennél is nagyobb néhány százalékkal. Ők a legnagyobb vesztesek, az ő reálbérük csökkent leginkább, a 16 százalékos minimálbéremelés és a tényleges átlagos infláció – maradjunk a 18 százaléknál – közötti különbségnél is jobban.
A hazai minimálbér értéke a legalacsonyabbak közé tartozik Európában. A rangsorban jelenleg elfoglalt szégyenteljes helyünk önmagában indokolja a változtatást, egészen pontosan az emelést. Remélem, nálunk ez is „becsületbeli ügy”.
Egyes munkáltatók szerint már nincs miből emelni. Ezt két információ is cáfolja. Az egyik szerint az átlagbérek magasabb mértékben emelkedtek 2023-ban, mint a minimálbérek. Ez is alátámasztja az állításomat: van miből emelni. És ezt bizonyítja az elmúlt évekről készült statisztika is, amely szerint Magyarországon növekedett legnagyobb mértékben a vállalatok profitja. Tehát, ez alapján – is – lenne lehetőség béremelésre. Erre az érvelésemre a minap azt a – szerintem elterelő – megjegyzést kaptam egy tárgyaláson, hogy más zsebében turkálok. Egyébként igen, azt teszem, azt tesszük mi, szakszervezeti vezetők. Ezt hívják bértárgyalásnak.
Újabb érv a minimálbéremelés mellett a hazai fogyasztás jelentős visszaesése. Ez talán a leginkább felelős a hazai GDP csökkenéséért. A minimálbéren élőknek nincsenek tartalékaik. Ők – a közhelyes példával élve – nem parizert vesznek a téliszalámi helyett, hanem bizonyos helyzetekben, mint például a jelenlegi, már parizert sem vesznek.
Az európai minimálbér irányelv kötelező bevezetése a jelenleg ismert számok alapján jelentős béremelésekre készteti a szociális partnereket. Az évközi korrekció egy későbbi, hirtelen, nagyobb emelés traumájának elkerülését is segíthetné. Az irányelv talán már mindenki által ismert ajánlása egy méltányos, tisztes megélhetést biztosító bér, amely eléri legalább az átlagkereset 50 százalékát, vagy a mediánbér 60 százalékát.
Ettől még messze vagyunk, de nem kerültünk hozzá sokkal közelebb azzal sem, hogy időközben megváltozott a számítási statisztika is. Korábban ugyanis az átlagkereset-számítások során a KSH nem vette figyelembe az 5-nél kevesebb munkavállalót foglalkoztató vállalkozásokat, és az egyeztetések alkalmával arra hivatkozott a munkáltatói oldal, hogy ha őket is figyelembe vennénk, akkor már teljesülne is az irányelv ajánlása. Ez – ahogy azt mi előre tudtuk is – nem bizonyosodott be. Habár idén már minden hazai kereset szerepel a statisztikában, mégis, még mindig több tízezer forint hiányzik ahhoz, hogy megfeleljünk az irányelvi ajánlásnak.
Végül még egy érv. Mindenki tudja, hogy a magyar átlagkeresetek jelentősen elmaradnak a nyugat-európaiaktól. Átlagosan kétszer, háromszor annyit keresnek tőlünk Nyugatra, mint mi itthon. Viszont ezen belül további aránytalanság is felfedezhető egy kimutatás szerint. Amíg a felsővezetők alig kétszer annyit keresnek „ott”, mint itthon, addig a fizikai munkakörökben dolgozók akár négyszer annyit is. Megfordítom. A vezetők – átlagosan – már a felét megkeresik a nyugati béreknek, míg a fizikai munkások még mindig csak a negyedét.
Egy valódi bértárgyaláshoz általában megfelelő adatok kellenek. Olyanok, amelyekből jó esetben legalább megközelítőleg megtudhatjuk, mennyi pénz van a munkáltatók már említett zsebében, országos szinten pedig szükség van makrogazdasági adatokra is. Ezeket az adatokat nagyjából megismerhetjük a sajtóból, a statisztikákból, a kutató intézetek prognózisaiból, de egységes és mindenki által elfogadott összegzés nincs. Ezt, ha nem is mint a mindent megoldót, de a kiindulást, még inkább az előre jutást segítő elemet vártuk volna az augusztus 30-i VKF (Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma) ülésen. Sajnos ilyeneket nem kaptunk, ezért egyelőre csak azt tudjuk, hogy a minimálbéresek zsebében már nem sok pénz van.
És ha már VKF, akkor álljon itt egy újabb, kevésbé szakmai, ám megalapozott érv az évközi minimálbéremelés mellett. Az „intézmény” – mármint a VKF – presztízsének is jót tenne, ha érdemi, előremutató és felelős választ adna a megállapodásban vállaltakra, és még az idén megfelelő korrekciót hajtana végre a 2023-as minimálbéreken.
