Elszomorító a reakciók többsége, amelyek Gulyás Mártonnak a Partizánon Kőszeg Ferenccel készített interjúja kapcsán láttak napvilágot a médiában. Nem nagyon van miben reménykedni, eljutottunk oda, hogy szülessen bármi, hangozzék el bármi, aktuálpolitikai megközelítést kap. A kormányoldal már nem csak saját nyilatkozataival tematizálja a közbeszédet, de azt is meghatározza, hogy az ellenzéki térfélről érkező megnyilatkozásokban mi érdemel figyelmet. A demokratikus tábor pedig ahelyett, hogy elutasítaná ezt, számol vele, óvatosságra int, és megdorgálja, ha valaki nekimegy a falnak. Ezt nem kellett volna! Nem így kellett volna!
De hát mi történt? Gulyás Márton csinált egy hétórás mélyinterjút Kőszeg Ferenccel, a magyar liberalizmus legendás alakjával. Utólag már az a kérdés is felmerül: miért? Hogyhogy miért? Nem szolgál elég tanulsággal ez az életút és gondolatvilág, amely átível évtizedek magyar történelmén ahhoz, hogy jobban megismerjük? A teljes anyagért fizetni kell, de elkészült egy rövidített változat is közszemlére. Ám a médiavisszhang ezt még tovább rövidítette, mert csak az rész vált számára fontossá, amely a pedofíliáról, annak megítéléséről, kezeléséről szólt. Vagyis az aktuálpolitikai szinten kezelhető témáról.
Kétségtelen, hogy Gulyás is összekacsintott a kattintásokat hozó divatkérdéssel, mert aránytalanul hosszú terjedelmet biztosított neki. Ám ebben szerepe lehetett annak is, hogy Kőszeg nem standard gondolatokat kezdett fejtegetni a pedofíliáról. Körbe kellett hát járni ezt az álláspontot, többször rákérdezni, nehogy félreérthető legyen. Amiből kialakult egy vita. Egy izgalmas, tartalmas, agyat mozgató vita. Úristen! Az egyik fél, az interjúalany kifejtett egy megengedő, empatikus, a pedofil megingások (és nem a megrögzött pedofília!) társadalmi kezelésében bízó véleményt, a műsorvezető pedig egy új keletűbb, preventív, a jogi szabályozás lehetőségeit kereső irányvonalat képviselt. Jól átgondolt érvek csaptak össze, fény derült a jelenség összetettségére, lehetett vakarni a fejet. Valószínűleg meg nem fordult az átlagnéző fejében, hogy itt bárki gonoszkodik, rosszat akar, az ördögöt védi.
És azért szó esett másról is. 1956-ról, a rendszerváltás hátteréről, nemzeti identitásról és osztálytudatról, kapitalizmusról, harmadik utak lehetőségéről. Kevésbé izzó, de világosan exponált nézetkülönbségekkel. Egészében egy radikálisabb baloldali és egy következetes liberális szemlélet feszült békésen, kíváncsian egymásnak.
Úgy tűnik azonban, egy ilyen beszélgetés értelmezhetetlen a mai magyar tömegkommunikációban. Mindkét résztvevőt megtámadták. Egyikük a pedofília védelmezője lett, a másik afféle karaktergyilkos. A Magyar Helsinki Bizottság is úgy érezte, állást kell foglalnia, és remegő hangon elhatárolódott alapítója egyes kijelentéseitől.
Mindez azt üzeni, hogy nálunk ma nem lehet kötetlenül beszélgetni. Legalábbis nagyobb társadalmi nyilvánosság előtt. Ha töprengeni vágysz, takard be magad a társadalomtudomány pokrócaival, adj ki tanulmánykötetet, és beszéld meg a kollégáiddal. De ha kilépsz a tágabb médiatérbe, már ne gondolkozz el semmin, foglalj el egy tüzelőállást a NER-szakadék valamelyik oldalán, és ropogtasd a lőszergyári érvmuníciót. Legyen világos az a beszéd! A teljes eltompulásig. Vagy tóksózzál. Meséld a kis életed hétköznapjait, eszmélj rá, hogy miért szereted a rakott krumplit, miért fontos számodra a család, a szeretet. De be lehet vállalni egy portrébeszélgetést is. A műsorvezető csillogó szemmel néz rád, elalél minden mondatodtól, locsizhatsz hát a pályádról, szépségeiről és nehézségeiről, meg kellett bizony tanulni a szakmát, a siker édes volt, a kudarc fájdalmas, sérelem innen, biztatás onnan.
Nemrég csipkedtem kicsit Geszti Pétert, hogy nincs elég eredetiség új műsorában, az Adom a napomban. De miért legyen? Miért hántson le egy ismeretlen mélyréteget alanyairól és önmagáról? Hogy esetleg ezrek értsék őket félre, és csalódjanak bennük? Meg magyarázkodni, hogy nem úgy gondoltuk? Nem kell problémázni a hírháttér műsorokkal sem, hozzák, amit a közönség hallani akar és mer – mindkét oldalon. Celebszellem. Közhelyek, toposzok hatásos csűrése-csavarása. Nem véletlenül nem szükségesek hozzá igazi nagy egyéniségek. És nem lenne meglepő, ha nemsokára mesterséges intelligencia gyártaná ezeket a megbízható műsorokat. Akkor talán több lenne az őszinte, kötetlen, váratlan irányokba kalandozó, zamatosan töprengő beszélgetés. Na nem a képernyőn. Otthon, kávézókban, parkokban. A nyitottság és az értelem közösségi hálóján.
