Egy futóversenyen az, hogy úgy fussuk a 100 métert, hogy a saját sávunkban maradunk, szükséges, de nem elegendő feltétele a győzelemnek. A politikában pontosan ez a helyzet az összefogással az ellenzéki oldalon. Miután a kormányoldal olyan szabályokat szerkesztett a választási törvénybe, amelyek az egy tömbbe szervezett hatalom számára előnyösek, azok a töredezetten felálló ellenzéknek kifejezetten hátrányosak. Láthattuk: a győztes kompenzációval még azt is sikerült megoldaniuk, hogy a második vesztestől kezdve minden egyes, a szavazólapon szereplő ellenzéki képviselőre leadott szavazat növelje a győztes listájának támogatását. Ebből lett a legutóbbi kétharmad.
Persze igaz: „nem az összefogás a lényeg”. Az összefogás nagyjából annyira fontos, mint a futóversenyen a sávtartás. Benne van a szabályokban. Aki nem tartja be, az vaskosan hátrányba kerül a versenyben, de a futásban, a győzelemben nincs szerepe. Ahhoz az szükséges, hogy elsőként szakítsuk át a célszalagot. Ráadásul a választásokon az első helyezés is kevés: a többség megszerzése kell.
A választási győzelem szempontjából az ellenzéki oldalon megszerzett vezető szerep érdektelen. A választási győzelemhez nem az ellenzéki oldal választói támogatottságának újraosztása, hanem a támogatás lényeges bővítése szükséges. Az pedig a több ciklus óta használatos ”stratégiával” nem lehetséges.
Egy kereskedelmi példa: a GUM esernyő osztályának eladási számai romlanak. A vezető a sok éve bevált kollégáitól korszerű, hatásos piaci munkát vár el. A tapasztalt kollégák adatbázisba szervezik a korábbi eladások számlaadatait, és megkeresik azokat, akik már vásároltak esernyőt náluk, ugyan vegyenek újra a bevált termékből. A rendelkezésre álló forrásokat az adatbázis felállítására, a meglévő vevőkör gondozására, megkeresésére fordítják.
Ebből - marketing szempontból - az következik, hogy csökkenő számú, de már sikerrel elért vásárlót győzködnek, és az eladások az uborkaszezonhoz képest javulnak. A vezető nyugodt, ott használta fel a forrásokat, azt a keveset, ahol “érdemes”. Az ilyesmi a feladat végrehajtói számára általában rentábilis, sok esetben ugyanazok “hasznosítják” a marketinges pénzeket. A GUM nagy és tekintélyes cég.
A politikai marketing is ott folyik, ahol az hasznos, ahol “érdemes”: Budapesten, a megyeszékhelyeken - ahol ahhoz a közönség is adott. A kereskedelemben ilyesmiért könyvjutalom jár: munkakönyv jutalom. Az a marketingvezető, kereskedelmi igazgató, aki konzekvensen csökkenő pályán tartja az értékesítést, és módszeresen szűkíti a vevőkört, lehet, hogy az adatbázis építésben érdekelt, netán a fennálló piaci helyzet stabilizálásában, de a cég szempontjából előnyösebb, ha a munkakönyve nála van, és nem a munkaügyön.
A Népszavában több cikk is foglalkozott a témával. Tetlák Örsnek (Nem az összefogás a lényeg, augusztus 24.) igaza van, hogy az ellenzéki tábor bővítése a meghatározó, és Garamvölgyi Zsolt vélekedése (Tiszta vizet a pohárba!, augusztus 24.) a balatoni strandokról és a változtatás fontosságáról is helytálló. Az is igaz, hogy Szekeres Imre az ellenzék ténykedésének nagyrészt szükséges elemeit sorolja (Lehet választani!, augusztus 15.).
Az összefogás, a kampány szervezése, a marketing megközelítés hibái - mind technikai ügyek, az ellenzék döntésétől függő kérdések. Csak tőlünk függ, hogy tekintettel vagyunk-e a választási törvény kevéssé demokratikus elemeire. Csak tőlünk függ, hogy miképpen értékeljük azt, mi a fontos a választási marketingben. Magunk választhatjuk meg, élünk-e a szociális média adta lehetőségekkel, és ha igen, akkor milyen módon. Kizárólag mi választhatjuk meg, hogy milyen módszerrel csökkentjük a diszperzitásból adódó hátrányokat.
Elemi hiba, ha megengedjük magunknak, hogy az ellenzékkel kapcsolatos közbeszéd ezekről a kérdésekről, és még inkább, hogy főként ezekről a kérdésekről folyjon. Hiba, mégpedig valódi. Kártékony. Ha eddig eljutottunk, akkor lássuk be, hogy főként a politikai szempontból káros, jelentős mértékben haszontalan témákról beszélünk.
Akkor itt az ideje, hogy rangsoroljunk, vagy ahogy az egészségügyben, a sürgősségin mondanák: triázsoljunk. A mi dolgunk, hogy eldöntsük, milyen témákkal állunk a közönségünk elé. Az üres, nem a közönség helyzetével, jövőjével, boldogulásával foglalkozó szövegek kapjanak fekete jelzést! És a fentebb felsorolt, technikai jellegű ügyeket a nyilvánosság szempontjából nyugodtan fekete szalagosnak ítélhetjük. Ezek érdekes témák, engem is érdekelnek, de nem ezek alapján dönt a választó arról, hogy kire szavaz. A belső nyilvánosságra tartozik, a pártközi egyeztetések részei a technikai témák.
Vörös szalagos viszont minden napi aktualitás, személyi ügy, válasz a kormányoldal felvetéseire, minden, ami a közbeszéd sodrásában ránk tartozik. A saját ügyeink, választott témáink kiemelten vörös jelzést, kiemelt figyelmet kapnak. No és zöld jelzéssel azokat a témákat vihetjük, melyek tényleg a jövőképünkre, a választóknak tett ajánlatainkra, a programunk részleteire vonatkoznak.
A triázsolás kényszer. Akkor végezzük, amikor katasztrofális a helyzet, el kell dönteni, hogy mi az, amit meg tudunk menteni, gyógyítani. Ki kell választani, hogy mi az, ami ráér, mert elbírja a halasztott beavatkozást, és határozottan félre kell tolni, amit már nem lehet megoldani, vagy amit nem akarunk magunkra venni.
A triázsolás lényeges eleme, hogy mindenki számára egyértelmű, látható. Nem a beavatkozásokat végző, szakadásig dolgozó társaink triázsolnak. Nem azok döntenek, akik a nyilvánosságban szerepelnek, hanem néhányan, akiket közösen kiválasztunk, vagy akiket a vezető helyzetben lévő társaink kijelölnek. Lényegében mindegy a kiválasztás módszere. A katasztrófa nem demokratikus.
Akkor triázsoljunk, amikor havária helyzetben a lehetséges mértékig a túlélést szervezzük.
Szóval most. Még nem késő