;

éhség;fagylalt;Itália;

- Taródi Luca versei

Éhes; Fagylalt

Éhes

Kimentem a konyhába, és ott ült,
kicsit részeg volt, de nem történt semmi különös,
nem politizált, nem sírt, nem kiabált, nem omlott össze,
mint a forró zselatin fix az eperhabos tortán,
csak sörrel gargalizált, és életében először igazat mondott.
Ezt onnan tudom, hogy nem volt benne semmi teátrális,
semmi magával ragadó,
az egyik lábán volt zokni, a másikon nem,
pont olyan volt, mint amitől félt, hogy lesz, ha lekerül
a tejszín, az eper és a puding.
Aztán másnap reggel arra kelt,
hogy egyszerűen csak elfogyott,
pedig senki sem ette meg,
ezt onnan tudom, hogy egész éjszaka virrasztottam mellette,
betakartam, melegen tartottam,
hátha másnap reggel hagy nekem is valamit magából,
amit kicsit megrágcsálhatok,
amivel kihúzom ebédig,
de amikor levettem a takarót,
már csak egy fél pár zoknit találtam,
és önérzetének utolsó morzsáit.

Fagylalt

Egy forró, ostyaszagú vasárnap nyárestén
sétáltam a Via Cezare Battistin
egy szinte tökéletesre kanalazott
málna-pisztácia fagylalttal,
jobb vállamon a római istenek,
bal vállamon szülőföldem társadalmi béklyói,
és nekem,
aki egy szinte tökéletesre kanalazott málna-pisztácia
fagylalttal haladt a Via Cezare Battistin,
egyszerre olvadtak el a gyerekkori
komplexusaim, ahogy kisebb lett a gombóc,
én egyre nagyobb lettem,
lenéztem a mellettem elsétáló gyerekre,
azzal a jóízű „nekem van fagyim, neked meg nincs”
tekintettel.
Igen, gyermekem,
az élet igazságtalan, most nálam van a fagyi,
egyszerre kondultak meg a harangok,
és életem összes vasárnap estéje összesűrűsödött a kanalam alatt.
Még sincs kedvem kárörvendeni,
csak mint egy amatőr csillagász,
keresem a pontokat a málnában,
elszántan kutatok célpont nélkül,
hiszen én most kerek tíz percig Francesca és Vittorio
eltitkolt szerelemgyereke vagyok,
babérlugasban születtem, és
nimfák tanítottak nevetni,
mint egy édes álom,
elbódít az átutazók arctalan könnyedsége,
és ha majd elfogy a fagylalt – mert előbb-utóbb ez történik,
álmatlanul, a plafont nézve gondolok vissza arra,
amikor egyszer a Via Cezare Battistin sétáltam,
fejemben egy majdnem tökéletesre kanalazott
málna-pisztácia fagylalt emlékével alszom el,
édes ízzel a számban,
rózsalugasokról és szökőkutakról álmodom,
és úgy nyalom fényesre a számat,
mint gyerekkoromban, amikor láttam egy felnőttet,
aki önfeledten ette a tökéletesre
kanalazott málna-pisztácia fagyiját,
ami kezében nem privilégiumnak,
csak hűsítő édességnek látszott.

Az egyik legsokoldalúbb szereplője a hazai könyvszakmának. Egyszerre szerkesztője és fordítója a hazai és nemzetközi zsánerirodalomnak, miközben íróként maga is tevékenyen bővíti a magyar nyelvű fantasztikum világát. Műveiben előszeretettel nyúl a mítoszokhoz és a magyar folklór elemeihez. Új, Alvilági szövedék című regényében egy a természettel harmóniában élő, növénygondozással foglalkozó közösség áll szemben egy iparosodott, mélyen monoteista városi közösséggel. Kleinheincz Csillával mitológiákról, az egyén és a közösség konfliktusáról, valamint az ökológiai problémák megoldhatóságáról beszélgettünk.