Álmosan nyújtózik egy cirmos a Hajdú-Bihar megyei Mikepércsen az Irinyi utcában, az egyik nagy családi ház kapuja előtt. A szomszédban nyüzsgés, sürgés-forgás, kamaszok az udvarban lepukkant kocsimotort szerelnek, egy másik fiatalember az utca előtt álló méretes autóban feszít, a zenét csavarja épp feljebb. Két tizenéves gyerek jöttünkre kiszalad a lófejszobrokkal díszített kerítés mögül. - A kínai vendégmunkásokat keressük – mondjuk, mire készségesen a mellettük lévő, rendezett portájú, takaros előterű házra mutatnak.
– Itt laknak, de már nincsenek annyian, mint régen. Valamelyik nap jött egy busz, ők meg vagy húszan, bőröndökkel együtt felszálltak rá, és elmentek, ki tudja hová. Pedig rendesek voltak, még a levesükből is adtak kóstolót, igaz, fura étel volt, nem olyan, mint a kínai büfében lehet kapni Debrecenben, hanem csak olyan zöldséges, sótlan – jegyzi meg a nagyobbik lány. Bekukucskálunk a szóban forgó ház nyitott ablakánál, nem látunk mozgást, csend van. Emeletes ágyak vaskorlátjai villannak fel, talán alszik is a paplanok közt valaki.
– Akkor jelentették be őket az önkormányzatnál, amikor reggelente már legalább nyolcvanan-százan csődültek ki a házból, meg idehordták Sárándról és Hosszúpályiról is a kínai vendégmunkásokat reggelizni. Kínai asszonyok főztek nekik valami meleg ételt, sorban álltak az udvaron kihelyezett ideiglenes vécé előtt, aztán három vagy négy buszba bezsúfolva elmentek a CATL akkumulátorgyár telephelyre, vagy más déli ipartelepi üzem építkezéseihez. Az utcabeliek megunták a zajt, a szemetet, az állandó közlekedési problémákat, és a jegyzőhöz fordultak – mondja egy babakocsit toló fiatalasszony, aki a gyerekeivel tart éppen haza az óvodából. Ők innen jó tíz háznyira laknak, nem érinti őket annyira a kínai vendégmunkások miatti kellemetlenség, de a közvetlen szomszédok élete felbolydult, amikor a kertvárosi övezetben lévő családi ház valójában munkásszállóvá alakult át.
– Igazából azokat a szerencsétlen embereket sajnáljuk is, nem velük van a bajunk, hanem ezzel az egész módszerrel, ahogy ránk szabadítanak egy más kultúrájú, másképp viselkedő embertömeget, a végletekig kihasználva őket.
Nincs is bent annyi ágy, amennyien vannak, egyszerűen fizikailag nem fér el, így arra tippelünk, hogy afféle ágyrajárók, és műszakonként cserélik a helyet: amikor az éjszakások megjönnek hajnalban, akkor kelnek a nappalisok, az egyik belezuhan a másik ágyába, és megy a verkli tovább – méltatlankodik egy középkorú férfi.
Ha ez így megy tovább, Debrecen gyárváros lesz egyetemváros helyett
Az Irinyivel párhuzamos utcában van a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület székhelye, itt találkozunk Fónainé Pásztor Enikő elnökkel és Kozma Évával, a szóvivőjükkel, akikhez szintén eljutottak a panaszok. Az itteni lakosok főképp akkor horgadtak fel végképp – mondják –, amikor a vendégmunkásokkal telezsúfolt családi ház udvarán egyfajta üzemi konyhát is felállítottak, ott főztek az embereknek, és ők ott is ettek, szinte kint az utcán.
Szerintük nem csak Mikepércs arculatát változtatná meg a nagy számban idetelepülő vendégmunkások hada, de hamarosan Debrecen is egyetemvárosból gyárvárossá változik, ha az iparosítás ilyen ütemben haladt tovább. A cívisváros lakói megszokták ugyan, hogy az egyetemisták változatos nemzetiségű és kulturális hátterű közegből érkeznek, ám a betanított munkások tömege egészen más társadalmi réteget hoz majd magával. Mások az igényeik, elvárásaik, s nem feltétlenül tudnak majd beilleszkedni egy polgári miliőt sugárzó nagyváros képébe. Ráadásul nagy létszámú foglalkoztatásuk megdönti a debreceni városvezetők és a kormány képviselőinek sokat hangoztatott érveit, miszerint a külföldi vendégmunkások nem fogják letörni a hazaiak bérét. Az itteni hírek szerint egy tizenkét órás műszakra egy távol-keleti vendégmunkás napi 15 ezer forintot kap, vagyis az órabére alig haladja meg az ezer forintot, ám ez is több, mint amennyit otthon keresne. Ennyi pénzért viszont ma Magyarországon nem találni betanított munkást, vagyis a logika szerint még több vendégmunkás érkezik majd a térségbe, tovább torzítva a jövedelmi viszonyokat.
Aggályos a debreceni gigaberuházás, de azt mondják, politikai öngyilkosság szembemenni a gőzhengerrelA mikepércsiek szerint nemcsak családi házakban, de a forgalmas főút mellett lévő egyik motelben is akadnak szép számmal kínai vendégmunkások, sőt, a tulajdonos éppen most alakítja át a korábban autómosóként működő egyik melléképületet, hogy aztán oda is ázsiai bérlőket helyezzen el. Boros János György, az érintett motel tulajdonosa hangosan felkacag, amikor bekopogunk és azt kérdezzük, tényleg zsúfolásig tele van-e vendégmunkásokkal a panzió? Körbemutat néhány üres szobán, egy helyiségben három-négy, olykor öt ágy is van. – Nem vagyok olcsójános, 80 euróért adok ki egy szobát, akár egy ember, akár egy ötfős család foglalja azt el. Szabályosan működünk, hisz ez egy bejelentett szálláshely, hivatalos engedélyekkel. Vannak tartósan itt élő vendégeink az emeleten, de hogy kik ők, ahhoz sincs semmi közük a helybélieknek – mondja.
Hozzáteszi, hétszázötvenmillió forintért árulja az épület-együttest, azért vannak itt kőművesek, szobafestők, hogy felújítsák, s a falon is kint van az „eladó” tábla. Később aztán úgy csavarja a szót, mintha már el is adta volna az ingatlant, de még nem ütötték véglegesen nyélbe az üzletet. Ő egyébként kapcsolatban van a kínai akkumulátorgyárral – árulja el –, a panziózás mellett ugyanis fuvarozással foglalkoznak, s lakókocsikat is hoznak be Magyarországra Skandináviából, vagyis ha a kínaiak szállítmányozással, fuvarozással kapcsolatban kérnek segítséget, akkor szívesen áll rendelkezésükre.
Távozóban még látjuk: nyílik a nagykapu, s egy ázsiai fiatalember halad át otthonosan mozogva az egyik bungaló felé. A „motel” felirat rozsdásan árválkodik felette, fájdalmasan nyikordul, amikor feltámad a szél.
A polgármesterek köveket görgetnének a munkásszállók útjába
Hatósági eljárás indult az Irinyi utcán található egyik ingatlannal kapcsolatban, amelynek kínai tulajdonosa nyilatkozatai szerint a saját cégének munkásait szállásolja el a családi házban. A vizsgálat elindítását követően a cég képviselői személyes találkozót kezdeményeztek, s elmondták: szeretnének megfelelni a vonatkozó szabályoknak, ugyanakkor nem gondolják, hogy jogszabályt sértettek, mivel – az ügyvédjük kijelentése szerint – a munkásaik elhelyezésére nem alkalmazandóak a szálláshelyekre vonatkozó szabályok – írta a település közösségi oldalán a napokban Tímár Zoltán, Mikepércs fideszes polgármestere, Tímár Zoltán, Mikepércs fideszes polgármestere. Lapunknak ezt azzal egészítette ki, hogy az ügyben folyik a hatósági eljárás, aminek eredménye nyár végére várható. Azt is mondta, kérte, hogy a szemetelést, az utcán ebédeltetést, az üzemi konyha működtetését szüntessék meg, a munkásokat pedig költöztessék el. A kérésnek részben eleget tettek, a létszámot megfelezték.
Az önkormányzat sem most, sem a jövőben nem ad engedélyt ilyen, és hasonló funkciót betöltő szállók működtetésére, az illegális munkásszállók ellen pedig fellép – írta a polgármester. Hozzátette: egyeztetett Papp Lászlóval, Debrecen polgármesterével, valamint a város fejlesztési ügyekkel foglalkozó alpolgármesterével, és kérte, „mentesítsék Mikepércset a debreceni iparosítás következményeiként fellépő vendégmunkások tömegeitől. Azt az ígéretet kapta, hogy Debrecen lépéseket tesz annak érdekében, hogy a cégek ne Mikepércsben gondolkodjanak, amikor szálláshelyet keresnek a munkásaiknak.
Egyre több hír érkezik nemcsak Mikepércsről, de Hajdúszoboszlóról vagy épp Szolnokról is, ahol a hajdan patinás Tisza-szállóban laknak jelenleg vendégmunkások, hogy a települési vezetők rendelettel, lakáskommandókkal igyekeznek megakadályozni munkásszállók kialakítását, működését, noha szakértők szerint jogilag nem ütközik törvénybe, ha valaki Magyarországon vendégmunkásoknak – akár több tucatnyinak – adja ki a házát, lakását.
Zeke László debreceni ügyvéd lapunknak azt mondta: addig, amíg az albérlők, legyenek bár magyarok vagy külföldiek, nem okoznak a szomszédaiknak vagy az utcabeliek az ő lakhatásukat veszélyeztető sérelmet, nem tesznek törvénybe ütközőt, nem követnek el szabálysértést, gyakorlatilag a négy fal között azt csinálnak, amit akarnak, a főbérlővel való megállapodás alapján. Szavai szerint Magyarországon csak a börtönökben szabályozzák az egy főre eső minimális terület nagyságát – ez esetükben 8 négyzetméter –, de lakóingatlanokra nincs ilyen előírás. A lakás tulajdonosának természetesen be kell jelentenie az albérleti tevékenységét, másként valóban szabálysértést követ el, de ha ezt megteszi, és a bevételéből adózik, akkor más elszámolni valója nincs a közösség tagjai felé.
