A szinte mindig óriási sikerű A miniszter félrelép című bohózat regél a borivásról és a vizet prédikálásról, meg arról, hogy a hazugságból jókora baj lehet. A házasságtörést elkövető miniszter egyenesen attól fél, hogyha kiderül mit tett, még a kormány is bukhat. Ráadásul az ellenzék titkárnőjével lép félre akkor, amikor a parlament költségvetési vitájában a felszólalásával kellene megtámogatnia az eléggé hadilábon álló büdzsé-tervezetet. Ez így hatványozott skandalum.
Tisztes családi élet papolása miatt, miközben lelepleződött a jókora kihágás, nálunk is többször rezgett, vagy éppen leszakadt már a politikai léc. A 200 éves Miskolci Nemzeti Színházban, amelynek előadását most a Városmajori Színházban láthattuk, nem is bírják ki, hogy a pácba került miniszter ne szólítsa fel a lelepleződés elkerülésének érdekében a tényleg igencsak kívánatos titkárnőt, hogy másszon le az ereszcsatornán. Ereszcsatornázás már a miskolciak parádés Producerek előadásában is volt, akkor éppen meglehetősen aktuálisan. Persze ilyenkor mindig vannak, akik felháborodnak, hogy miért visznek aktuálpolitikát a színházba. Ők nem tudják, vagy igyekeznek elfelejteni, hogy az ókori görög komédiákban, névvel, „címmel” fel lehetett ismerni, és ki lehetett röhögni a közéleti szereplőket. Ma már, a színháztörténészeket kivéve, nem tudjuk, kik voltak ők, a poénok jelentős része mégis aktuális. Ahogy Hofi rendszerváltozás előtti poénjainak jó része is az, mert a hazugság, a hülyeség pártsemleges.
A Keszég László által rendezett előadásban a miniszter Richard Willey és a titkárnő Jane Worthington a tévében belehallgatnak a parlamenti vitába, és a miniszer a saját pártjának képviselőjére mondja, hogy hazudik, nem is csinál titkot abból, hogy ez a szokása az Országházban.
A bohózatokban, hiszen ez adja a humoros szituációk alapját, mindig hiba csúszik a számításba. Egy sima füllentés a feleség elhárítására, hogy Richard a parlamentben van, miközben egy hotelben, Jane pedig a beteg nagynénjénél, újabb és újabb hazugságot szül. Kényszerűen végeérhetetlenül hosszú hazugságspirál alakul ki, a pillanat szülte egyre képtelenebb badarságokkal, melyek nem is mindegyikére emlékeznek már a mind nagyobb galibába keveredő hazugok, ellentmondó dolgokat is állítanak, amelyekből még nagyobb lesz a „katyvasz”, így számunkra fokozódóan mulatságos a helyzet, nekik pedig akár már-már tragikus. Hiszen mind a miniszter, mind a titkárnő az egzisztenciáját is elveszítheti, ahogy tönkremehet a házasságuk is.
Ray Cooney, aki elmúlt már 91 éves, és az angolok Feydeaujának is nevezik, tudja, hogy tétje kell, hogy legyen, még a leginkább habkönnyű szórakoztatásnak is. Feydeau, a francia vígjáték klasszikusa azért mélyebb nála. Nem csak néhány vonással vázolja fel a karaktereket, és tényleg elviszi odáig a szituációkat, hogy azokból akár „tömegkatasztrófa”, tragédia is keletkezhet, s hogy nem így történik, az csak egy paraszthajszálon múlik. Ráadásul nála soha nincs tényleges megcsalás, amikor ez már valóban megtörténne, valami mindig közbejön, mint amikor a filmekben az utolsó pillanatban hatástalanítják az időzített bombát. Cooney bohóságaiban elkövethetik a tettet, gondoljunk csak a Madách Színházban több mint kilencszázszor adott Páratlan páros taxisofőrére, akinek két felesége is van, és mindig a másiknál kell kidumálnia, miért nem tud otthon maradni, miért késik.
Cooney totálisan könnyed bulvárvígjátékokat ír, de ismeri az ember természetrajzát, ahogy a színpadot szintén, hiszen maga is volt színész. Jól játszható, sőt jutalomjátékszámba menő szerepeket írt. Legendás volt Kern András és Koltai Róbert miniszter-titkár párosa a József Attila Színházban, amit ugyancsak meglehetősen sokszor játszottak, és ami kiugró sikerű filmre is került. Azóta számtalan magyar színházban születtek meg a megfelelő párosok. Miskolcon Simon Zoltán fiatal, kisportolt, magabiztos, fölényes minisztert ad, olyat, akinek akár rutinból mehet a megcsalás is. Fandl Ferenc titkára sok tekintetben az ellentéte: puhány, önbizalom-hiányos, nyilván nincs sikere a nőknél. De tisztességes, nála nem megszokott a hazugság, ezért még mulatságosabb, ahogy nagy nehezen kipréseli magából, gyakorlatlansága miatt ő is mond kapitális képtelenségeket. Ugyanakkor jóindulatú, és ő lesz képes a totálisan összekuszálódott szálak elrendezésére, a problémák, a felhorgadások, a kétségbeesések, a valótlanságok okozta károk hatástalanítására, elsikálására, a „gordiuszi csomó” kibogozására. Iszonyúan kétségbe tud esni, pokolian majrés. Balfácánként csetlik-botlik. De időnként fején találja a szöget, ráérez, mit kellene tenni, hogy kimásszanak a slamasztikából. Titkárnőként Czakó Julianna igencsak hitelesen alakítja a fölöttébb kívánatos nőt, bűnre csábít. Az a típus, aki úgy érzi, jár neki egy miniszter, sőt akár több, és a hozzátartozó előnyök, luxushotel, kaviár, osztriga, miegymás. Szűcs Edit olyan testhez simuló jelmezeket tervezett neki, melyekben csilloghat. Árvay György díszlete érzékelteti az „áron felüli”, csak a kivételezetteknek dukáló miliőt.
Amihez Salat Lehel megszemélyesítésében remekül alkalmazkodik a főpincér, mindent lát, és pontosan fel is fogja, mi történik. Érti a csíziót. Bárminek az eltussolásában segédkezik, és nem is ezért, hanem leginkább a hallgatásáért zsebeli be a legtöbb borravalót, de annyit, hogy a miniszter gúnyosan megjegyzi, hogy ő a szálloda leggazdagabb embere. Kokics Péter szállodaigazgatóját viszont hosszú ideig simán palira lehet venni. Meg-megrökönyödik, de aztán hagyja, hogy kidumálják a félreérthető, vagy akár a nagyon is egyértelmű szituációkat. Még a hulláról is, akit Zalányi Gyula alakít, elhiszi, hogy él, amikor mozgatják kezét-lábát, vagy kerekesszékben tologatják. Aztán kiderül, hogy nem is halott, de ez már a bohózati dupla csavarok egyike. Egy le-lecsapódó erkélyablak, amin ki-bemászkálnak, időlegesen ártalmatlanná tehet bárkit. Betoppan még Jane férje, Feczesin Kristóf, a titkár úr édesanyjának ápolónője, Edvi Henrietta, meg egy szobalány, Paschenko Okszana megformálásában, és naná, hogy lesz purparlé, kiabálás, összeveszés, félreértések tömkelege, és ezek tisztázására érdekében hamukálások, füllentések, hazugságok áradata, merthogy a hazugságoknak, az orbitális valótlanságok állításának is vannak fokozatai.
Végül persze valamelyest elrendeződnek a dolgok. De az előadás érzékelteti, hogy ebben a közegben a hazugság „üzemanyag”, a működés, a létfenntartás elengedhetetlen eszköze.
