Ha felemeled a kezed, és abba a fényes csillagba szúrod bele az ujjad, majd rajzolsz egy félkört, akkor pont a köldököm közepére jutsz. Onnan két buszmegállónyira lakik a mama, ahol minden vasárnap húsleves fő, tele karfiollal, amit te nem szeretsz, mert nincs színe. Miért nincs benne paprika, vagy lila hagyma, vagy káposzta, vagy virsli, ami olyan barna, mint a kutyánk. Vagy léghajó, amit a Városligetben láttunk.
Hallom, ahogy szuszogsz odabent. Kérdeztem az orvost, hogy nem fog megfulladni az a gyerek? Vagy kopoltyút növesztett?
Tudod, mi az, hogy kopoltyú? Azzal lélegeznek a vízi lények lent a mélyben. Ez meg itt egy kő, amit hazavihetsz egy befőttesüvegbe, vagy elhajíthatod olyan messzire, hogy soha többé ne lásd.
Ha összehúzod magad, és nagyon kicsi leszel, akkor beférsz bárhová. Mondjuk a függöny mögé. Mondjuk a szekrénybe. Mondjuk az asztal alá.
Ott jó meleg van és csend, csak az autók zaját lehet hallani kintről. Most ez egy rendőrautó volt, ez egy mentő.
Utánzod a hangját, neked sokkal jobban megy. Mutatod az ujjaddal, hogy nem így kell, anya, kicsit szét kell húzni a szád, úgy az igazi.
Ha erősen szorítom a fogamat, akkor a fejem úgy zsizseg, hogy nem is hallom a többieket. Mintha az állam mögött valami anyag dolgozna, egy folyadék, ami lassan csorog le a légcsövembe.
Aztán megtelepszik a gyomromban, ami felett a szívem van, ami lelassult, amikor a tiéd megállt.
Ha felemeled a kezed, és abba a fényes csillagba szúrod bele az ujjad, majd rajzolsz egy félkört, akkor pont a köldököm közepére jutsz. Onnan két buszmegállónyira lakik a mama, ahol minden vasárnap húsleves fő.
Szereted a karfiolt?
Meg a színes zöldségeket?
Vajon van egy közös mozdulatunk, amit csak mi értünk?
Bebújsz mellém az ágy alá, ha már túl hangos lenne minden?
Figyelsz, Samu?
