Rocky című regénye főszereplőjének példaképe az 1976-os amerikai film (Sylvester Stallone alakította) címszereplője. Önnek is meghatározó élmény volt a film? Hányszor látta?
Én csak egyszer láttam a filmet, de a főhős futása, erőfeszítése, küzdelme nagyon belém vésődött. Azt viszont a mai napig nem értem, miért bokszolnak a filmben végig leeresztett karral. Mindegy, a művészet nem csak realizmus. Mi küzdősportos családként kicsit mulattunk a hollywoodi naivitáson, de regényem hősének, akinek a kelleténél eggyel több vagy kevesebb kereke van, épp ez tetszik benne nagyon… És mindent úgy akar csinálni, mint Rocky. Csakhogy bűnténybe keveredik, durvább dilemmák és döntések elé kerül, mint a példaképe. A könyvbeli Rocky útja a sittre vezet.
A naplóírás és a sport, ami életben tart – hangzik el a regényben. Főhőse menekülési útvonala a boksz lesz. Ön tud bokszolni, vagy próbálta már? Volt emlékezetesebb verekedés az életében?
Cselgáncsoztam tizenöt évig, edzéseket is tartottam. Mindennap futottam, súlyzóztam, ráadásul az erős és kemény emberek társasága, a férfiöltözőbeli sztorizás, hencegés sem volt idegen számomra. A klubban, ahová lejártam, egyik-másik fickó néha eltűnt egy időre, aztán mikor visszajött, kiderült, hogy lesittelték. Lánykereskedés, kocsifelpattintás, ez-az. És persze akadtak melósok, egyetemisták, értelmiségiek, vegyes társaság kavargott. Akár a regényben. Mostanában inkább focizom, kosarazom, mert mozgás nélkül bediliznék. Utcai verekedésben nem vagyok jó, nem akarom ugyanis a másik ember vesztét. Egyszer egy buliban, még egyetemista koromban nekem jött az egyik nagyszájú, menő punkzenész gyerek. Ledobtam a betonra, de úgy megrémültem, hogy betöri a fejét, hogy nem voltam hajlandó folytatni, pedig nagyon hőzöngött, hogy kiissza a véremet. Rettentő izgalmas az erőszak természetrajza, erről is igyekeztem a könyvben térképet rajzolni. Például ha egy apa bántalmazza gyermekét, akkor a tekintélyt az erőre építi. De mi lesz, ha a fiú megnő, az apa megöregszik, és változnak az erőviszonyok? Az erősek a könyvben megpróbálnak akarata ellenére jó útra téríteni egy iszákos házaspárt is, ám az eredmény enyhén szólva kétes.
úgy megrémültem, hogy betöri a fejét, hogy nem voltam hajlandó folytatni, pedig nagyon hőzöngött, hogy kiissza a véremet. Rettentő izgalmas az erőszak természetrajza,
Van helyzet, amikor ütni kell? Például az igazságért…
Azt gondolom, nincs olyan helyzet, amikor ütni kell, de ez így nagyon steril, elméleti kijelentés. Ki tudja, mit tennénk, ha szeretteinket bántalmaznák, és akár a legcsekélyebb esélyünk is lenne közbelépni… A háborúban besorozottakat sem lehet felelősségre vonni, ha tisztességes, harctéri körülmények közt küzdenek. Miközben tudjuk, hogy a háború téboly, és akkor is igazságtalan, ha igazságos. Rocky, a hősöm sem elvi alapon üt, hanem egyszerűen nem bír magával, nem bírja nézni a gyalázatot. Máskor meg képtelen elviselni egy üvöltő ember közelségét. Zsigerből cselekszik és jó erőben van, kezében meg olykor egy féltengely. És vérében van a boksz, jobbésbal, balésjobb. Ráadásul hatalmas lelke is van, így utólag igyekszik megbirkózni tettei súlyával, de hát az emberhalál nem játék, ahogy a nemi erőszak sem az, és a megbocsátás nehezebb bármely kőnél. Ember legyen a talpán, aki fölemeli!
Zsigerből cselekszik és jó erőben van, kezében meg olykor egy féltengely.
Mindannyian sérültek vagyunk, csak a „normálisak” jobban el tudják ezt rejteni – idézte egy interjúban Varga László püspök szavait. Mégis egy olyan hőst választott, aki nyilvánvalóbban sérült, főhőse, a fiú aspergeres/autista. Íróként tökéletes empátiával helyezkedik a figurájába, azonosul a szemszögével. Milyen tapasztalást adott ez a „szerep”? És hogyan készült rá?
Rocky érzékeny fiú, és meditatív alkat. Szerepekbe képzeli magát, Rockyként üt és fut, a Szent Jobbot őrizné biztonsági őrként, eljátssza Kinizsi Pált. Kitartás van benne, fekvőzik és ugrókötelezik, gyúr és imádkozik végtelenül. Kicsit olyan, mint mi, csak máshol érzi a határokat. Amiből persze konfliktusa lesz. Szerencsére volt egy-két „beszélőm”, olyan ismerőseim, akik hasonló kihívásokkal küzdenek, és élénken él bennem a stílusuk, hanghordozásuk. Ki kellett kupálódnom a börtönvalóságot illetően is, hiszen Rocky nagyrészt a sitten tölti a regényidőt. Beszéltem börtönorvossal, vettem részt fogvatartottakkal közös zoomos felolvasóesten, könyvet böngésztem, videókat néztem. A boksz mindig vonzott, elég sok meccset végignéztem, voltak haverjaim, akik művelték a sportot, erről volt egyfajta tudásom. Aranyfogú Ottó és a zsiványok figurája gyerekkori szomszédokból, simlisekből állt össze. A disznó rigmusokat kántáló Pestabá és az ájtatos Zsoffa nénje, akik Rockyt nevelik, nagyapám és nagyanyám alakváltozatai. Egyikük sem éppen ilyen volt, de némi torzítással belepasszoltak az új szerepbe. A történet helyszíne is az ő sashalmi házuk, legalábbis a fejemben. Nagyon fontos, hogy meglegyen a tér, ahol az események zajlanak. Úgy tudom otthon érezni magam a saját könyvemben. Rocky édesanyjának Amerikáját saját újvilágbeli utam élményeiből és független filmek ábrázolásaiból gyúrtam egybe.
A fiú az Egerek és emberek Lennie-jére hasonlít, amennyiben nincs tudatában saját erejének mértékével, így kontrollálni sem tudja azt. Ugyanakkor együgyű is, „ementáli”, „sajtfejű”, ahogy a könyvben titulálják. Amikor úgyis nehéz az aspergeresek, autisták, borderline-osok elfogadtatása, mert könnyen összemossák a dilinyóssal, társadalomba nem beilleszthetővel, miért kellett még enyhe értelmi fogyatékossággal is megterhelni ezt a hőst?
Ha jól tudom, de persze nem vagyok szakember, a különböző fogyatékosságok esetén elég ritka a tiszta diagnózis és a lexikonba illően tipikus kóreset. Sokszor átmenetek vannak, enyhébb-súlyosabb nehézségek vegyesen. És igen, a könyvben is megjelenik, milyen könnyen ragasztgatjuk a „dilinyós” címkét. Amint az is, hogy nem a címkéken múlik a dolog, hanem az érzelmi hozzáálláson, hiszen Kisbéka, a főhős szerelme „dilinyósozza” őt, mégsem érzi ezt bántónak. Ahogy az edzője is jópofán „ementálisnak” nevezi, csak épp hisz benne, szereti őt, és ezt Rocky pontosan leveszi.
A kötet amúgy sem esettanulmány vagy mentálhigiénés kézikönyv. Ha úgy vesszük, „érzékenyít”, hiszen közel kerülünk valakihez, aki nagyon másképp működik, mint mi. Ráadásul napjainkban hajlamosak vagyunk bálványozni az értelmet, a tudományt, miközben nyilvánvaló, hogy bár a tudatlanság is tud pusztító lenni, azért nagy tudású, ravasz gazemberek is sokszor okoznak iszonyú károkat a világban. Hogy akkor az apróbb-nagyobb csibészségekről, átverésekről ne is szóljak, melyeket a tudomány szent nevében követnek el. Mert ugye, ha „bifidus essensis” van a joghurtban, máris egészségesebb.
Az okosságnak álcázott sznob újbutaság korában talán üdítő egy deklaráltan nemokos, nagyszívű fiú, aki ártatlan, miközben bűnös. Jót akar, miközben rosszat is tesz.
Az okosságnak álcázott sznob újbutaság korában talán üdítő egy deklaráltan nemokos, nagyszívű fiú, aki ártatlan, miközben bűnös. Jót akar, miközben rosszat is tesz.
Ismétlés az egyik fő eszköze – a fiú kényszerességét, gondolkodásmódját hivatott tükrözi, ám a redundancia könnyen vissza is üthet. Nagyon résen kellett lenni, hogy megtalálja a kellő arányt?
Hú, igen, ez pengeéltánc volt. Ne legyen túl kísérleti a nyelve, ne legyen túl idegen a köznyelvtől, mégis érezni lehessen, hogy ez nem egy átlagos elme, nem egy átlagos gondolatspirál. Nagyon hálás vagyok Tolvaj Zoltánnak és M. Nagy Miklósnak, szerkesztőimnek, akik mondatról mondatra kétszer is újraíratták velem a könyvet, ami kimondhatatlanul jót tett neki. Nekem kevésbé, mert éjjel kettőkor már folyt ki a szemem a gép előtt ülve, de hát nem mondta senki, hogy az irodalom csupa móka-kacagás. Aki dudás akar lenni, ne legyen rest pár kisebb poklot is megjárni…
Két szélsőséges nevelési hatás éri hősét. Végül a szabad akarat elsőségére teszi le a voksát Rocky regényében is, rajtunk múlik, jók vagy rosszak leszünk. Nem túl optimista? Hiszen a környezet időnként menthetetlenül lehúz, ráadásul a bűnre való szocializáció mellett ott a megküzdési stratégiák hiánya is, és nem mindig van lehetőség kitörni ebből.
Ez így van, de sok ismerősömön látom, hogy a jószívűség, a jóra törekvés sokszor nem csak a körülményekből következik. Van, akinek mindene megvan, és a lehetőségei adottak, mégis ólomsúly nyomja, és le van bénulva, akár pszichés terheltség vagy szeretethiány miatt, akár mert a választási lehetőségek bősége egyszerűen döntésképtelenné teszi. Másnak mázsás súlyokkal kell kitörni lehúzó környezetéből, minden összeesküszik ellene, mégis megküzdi a harcát. Meg persze ott vannak a tevékeny szerencsések és a süllyedő hátrányos helyzetűek is. A könyv elég sokféle sorsot mutat: van, akin erőszakkal se lehet segíteni, de ugyanannak a rokona elkezd önerőből építkezni, ha kap egy új lehetőséget. Olyat is látunk, aki egy végigszenvedett, kallódó élet után próbál újrakezdeni. Olyat is, aki hisz a jóban, mégis bajba sodródik és sodor másokat. Zajlik az élet, dupla házasság, extrém szülés, apasági tesztek, bosszú és feloldozás, börtön és gyász. És a halottak visszajárnak pálinkázni.
Nincsenek kétbites válaszaim, nem veszek részt közéleti csatákban – nyilatkozta „az élet zajlása” közepette. De van, amikor meg kell szólalni, állást kell foglalni, akár egy harmadik utat képviselve? Egyáltalán lehet apolitikus, semleges ma egy író, amikor ilyen éles törések vannak, egzisztenciák siklanak ki, lehetetlenülnek el?
Rengeteg kollégám aktívan politizál, egyik vagy másik oldalon. Jól teszik. Én sosem szálltam ebbe bele. Illetve az én közéletiségem, hogy jótékonysági ügyek támogatásában veszek részt, időnként láthatóan, máskor láthatatlanul. Ma kampányszerűen gondolkodunk, szóljon a hangszóró, lobogjon az arcunk a zászlón! Pedig világunk nagyrészt láthatatlanul épül, és nem csinnadrattával. Illetve fontos a látható aktivizmus is, de sokszor felszínen marad, és tényleg nem tud kiszabadulni az „éljen X” és „dögöljön Y” csapdájából. Ami végletesen leegyszerűsíti a világot.
A köztársasági elnök tanácsadói csapatának tagja lett. Életszagúbb irodalomoktatásért és átláthatóbb folyóirat- és kiadói támogatási rendszerért igyekszik lobbizni, ahogy mondta. Mit ért ezalatt?
Ez egy önkéntes, nem sajtónyilvános megbízatás. Ezt a két témát példaként említettem csak, de valóban fontosnak tartom őket. Örülnék, ha az iskolai irodalomóra élményt adna, megmozgatná az analógiás gondolkodást, nem adatok bemagolását szorgalmazná. És csodás lenne, ha a hazai irodalmi műhelyek támogatása kiszámíthatóbb lenne. Hogy ezekre és más kérdésekre milyen ráhatás lehetséges, az folyamatában derül ki.
Ha már kiadói rendszer, nemrég megjelent új verseskötete, az Esőtánc is, amit saját kiadásban adott ki, és személyesen öntől lehet rendelni, kereskedelmi terjesztésbe nem kerül. Miért választotta ezt az utat?
Hálás vagyok a kiadóimnak, változatlanul tartom velük a kapcsolatot, sok kötetemet remekül forgatják. Ugyanakkor örülök, hogy új, magam publikálta kötetem kapcsán az olvasókkal személyes kapcsolatba kerülhetünk, meg hogy a jókora terjesztői tortaszeletből több jut nekem. Öröm az is, hogy családi vállalkozásokkal dolgozhatok a könyvön, nagyon szimpatikus csapattal. Remekül pörög a dolog, kapaszkodnunk kell rendesen, egy hónap alatt elment az első 500 példány, háromszázat rárendeltem, és lehet, hogy hamarosan az is elfogy.
