Aki volt már részese, tudja, hogy a hagyatéki eljárás elképzelhetetlen a közjegyzők közreműködése nélkül. Ez viszont sok sebből vérzik jogilag. A közjegyző a jogszabály ebbéli szabályozása alapján válik az eljárás részévé, de az örökösöknek nincs semmilyen beleszólási joguk abba, hogy a közjegyző egyáltalán közreműködjön. Ez sérti az önrendelkezési jogukat, viszont a közjegyző nélkül nem juthatnak hozzá az örökségükhöz. Ráadásul nekik kell állniuk a közjegyző díjazását, miközben nem önként veszik igénybe, hanem kötelezik őket erre. Márpedig tudjuk jól: a zenét annak illik fizetni, aki azt megrendelte. Ez esetben tehát, ha az állam írta elő a közjegyző közreműködését, akkor az államnak kell(ene) állnia ennek a költségeit is.
Mi több, a közjegyzői díjazás részeként az örökösök – anélkül, hogy ezzel tisztában lennének – hozzájárulnak a Közjegyzői Kamara működéséhez, fenntartásához, költségeihez is. Ai azért vitatható jogilag, mert ezt a költséghányadot nem lehet a hagyatéki eljárás költségeként értelmezni.
Mindezeken túlmenően a közjegyzői díj alapja a hagyaték forgalmi értéke. Nem a piaci, hanem a forgalmi, még akkor is, ha a hagyatékot mondjuk a forgalmi értékének csak a töredékén lehet értékesíteni. Minél nagyobb értékű a hagyaték, annál nagyobb a közjegyző díjazása - valamint ezen keresztül a kamarai hozzájárulás is. Ugyanakkor a hagyaték értéke semmilyen hatással nem bír a közjegyző ténykedésére, hiszen a közjegyző pontosan ugyanazt a munkát végzi el az eljárás keretében, ha száz forint a hagyaték értéke, vagy ha százmilliárd. Mégis, micsoda különbség van a díjazása között!
És míg a közjegyző díjazását érdemben és számszakilag befolyásolja a hagyaték értéke - pedig az eljárásához semmi köze -, addig az így befolyó díjazásból a közjegyző által megfizetett kamarai díjat az határozza meg, hogy mekkora az a település, ahol a közjegyző dolgozik. A nagykanizsai közjegyző például a bevételétől függetlenül többet fizet a kamarának, mint pl. a mosonmagyaróvári kollégája. Tehát a jogrendszer megfordította a lovat: ahol a bevételen kellene alapulnia a számításnak, ott nem ez határozza meg, más esetben viszont éppen ezt veszik alapul.
S ha már a közjegyzőknél tartunk, a Völner-Schadl-végrehajtók triásznak valójában van egy negyedik lába is. A közjegyzők aktív és hathatós közreműködése nélkül nem kerülhetett volna sor ugyanis például a végrehajtásokra. A közjegyzők szembesülnek először a végrehajtásra kerülő ügyekkel, azok tőlük kerülnek a végrehajtókhoz. De a gyakorlatuk szerint úgymond nem kötelességük vizsgálni a végrehajtás alapjául szolgáló ügyek törvényességét - pedig jogilag igen.
Súlyos mulasztásaik érdemben közrejátszottak abban, hogy egyes, egyébként alaptalan követelések végrehajtásra kerültek. Nem vették figyelembe pl. az elévülést, és olyankor is megindították a végrehajtási eljárást, amikor – éppen az elévülésre tekintettel – annak semmilyen jogszerű jogalapja nem volt. Pedig a Polgári Törvénykönyv kifejezetten rendelkezik arról, hogy az elévült követelést bírósági úton nem lehet érvényesíteni. A fizetési meghagyásról szóló törvény szerint pedig "a közjegyző eljárása - mint polgári nemperes eljárás - a bíróság eljárásával azonos hatályú". Ennek ellenére a követelések jogosságát, jogalapját, jogszerűségét egyáltalán nem vizsgálják.
De említhetném pl. a devizaalapú hitelszerződéseket is, amelyek már a létrejöttükkor is törvénysértők voltak, mivel nem a szerződő felek egyenjogúsága alapján jöttek létre. De ezt a szempontot a közjegyzők nem vizsgálták, holott kötelesek lettek volna, mégis végrehajtásra adták az ügyeket. Jogi felelősségük megkerülhetetlen ezekben az ügyekben. Ugyanígy a fizetési meghagyásos ügyekben is többszörösen törvényt sértettek. Nem vizsgálták a követelések jogalapját és jogszerűségét, pedig a közjegyzőkről szóló speciális törvény szerint a közjegyző köteles megtagadni a közreműködést, ha az kötelességeivel nem egyeztethető össze. Az elévülés ebbe a körbe tartozik, mint ahogy a törvénytelen szerződések is. Másrészt a fizetési meghagyásról szóló törvény értelmében köteles is lenne a közjegyző a követelést érdemben vizsgálni.
Meglátásom szerint a legsúlyosabb jogsértés az, hogy amikor a közjegyzők mindennemű érdemi vizsgálat nélkül végrehajtásra adnak egy követelést, anélkül, hogy meggyőződnének annak valóságtartalmáról, a végrehajtási lapon (amely a törvény erejénél fogva közokirat) tényszerűen rögzítik a követelést, fennálló tartozásként. Miközben semmi sem támasztja alá jogilag, hogy a követelés jogos-e, ill, hogy valóban fennáll-e. Azaz egy bizonyítatlan vélelmet tényként dokumentálnak.
A közjegyzők – jogelvileg – a törvényességet képviselik, igazolják. Ennek ellenére (nem jogszabályban!) kifejezetten előírták nekik, hogy a jogügyletek jogszerűségét, törvényességét nem vizsgálhatják. Tehát nem tehetnek eleget a törvény előírásainak, még a speciálisan rájuk vonatkozó ágazati törvénynek sem. Tessék mondani: így mi szükség van tulajdonképpen a közjegyzőkre? És mi szükség van a törvényekre?
