Jelentős változások mentek végbe a NATO életében 2019 óta, amikor Emmanuel Macron – nem teljesen alaptalanul – agyhalottnak minősítette az észak-atlanti szövetséget. Az Ukrajna elleni orosz invázió nyomán azonban új helyzet állt elő, s olyan védelmi koncepció született, amelynek gyakorlatba való átültetésében nemcsak Franciaország, hanem Németország is aktív szerepet vállal. Az a Berlin, amelyet sokszor vádoltak azzal, hogy elhanyagolja NATO-beli kötelezettségeit, nem csak a GDP két százalékát nem költötte a szövetségre, a hadseregfejlesztés is elmaradt, így védelmi képességei is jelentősen meggyengültek.
De nem csak Németország kezelte nyűgként a védelmi politikát. A NATO évtizedek óta nem látta szükségét egy nagyszabású védelmi terv kidolgozásának. Abból indult ki, hogy Oroszország nem jelent egzisztenciális fenyegetést. Az orosz agresszió azonban a tagállamokat ráébresztette arra: fel kell éleszteni az elrettentés politikáját, s a szövetséget a legdrámaibb fejleményekre is fel kell készíteni.
Egy ilyen terv kidolgozására azért is szükség volt, mert a kilencvenes évek eleje óta a geopolitikai helyzet is megváltozott. A szövetség kiterjedése mintegy 1000 km-rel keletebbre tolódott, tagjainak száma egy tucatról 31-re nőtt, s Finnország idei csatlakozása után a NATO és Oroszország határszakaszának hossza megduplázódott.
A NATO a júliusi vilniusi csúcstalálkozón végre alkalmazkodott az új helyzethez: a vezetők több ezer oldalnyi titkos katonai tervet hagytak jóvá, amely a hidegháború óta először részletezi, hogy a szövetség miként reagálna egy orosz támadásra. „Fel kell készülnünk az esetleges konfliktusra” – fogalmazott Rob Bauer admirális, a NATO egyik vezető katonai tisztviselője. A lengyel–belarusz határon kialakult rendkívül feszült helyzet is mutatja, hogy a szövetségnek állandó készenlétben kell lennie. Másrészt a háború kimerítette ugyan Oroszország hadseregét, de a haditengerészetét és a légierejét nem gyengítette meg különösebben.
A vilniusi csúcson döntés született a védelmi politika koordinálásáról. A védelmi terveken egy éven át dolgozott Christopher Cavoli tábornok, a NATO európai szövetséges főparancsnoka (SACEUR), egyben az Egyesült Államok európai erőinek parancsnoka és csapata.
Ukrajna most már gyakorlatilag NATO-haderőt fejleszthet NATO-tagság nélkülA szövetség a regionális terveivel iránymutatást ad a tagországoknak. „A szövetségesek pontosan tudni fogják, milyen erőkre és képességekre van szükség, beleértve azt is, hol, mit és hogyan kell bevetni” – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azokról a szigorúan titkos dokumentumokról, amelyek a hidegháborúhoz hasonlóan konkrét katonai egységeket rendelnek az egyes régiók védelméhez.
A regionális védelmi tervek teljes körű kidolgozása évekbe telhet, de a NATO-szövetségesek, különösen a keleti szárnyon lévők, alig várták, hogy megkezdjék a terv megvalósítását.
A titkos védelmi tervek meghatározzák, hogy a 31 tagország közül melyiket hívnák segítségül egy támadás esetén az Északi-sarkvidéktől és a Balti-tenger térségétől az Atlanti-óceán északi részén át délre, a Földközi-tengerig és a Fekete-tengerig.
Az új tervek szerint a NATO-parancsnokok pontosabban tudják majd, milyen csapatok és felszerelések állnak rendelkezésükre, és mennyi időbe telik, amíg a helyükre kerülnek – mondták a tisztviselők.
Bár több elemző hidegháborút emleget, „a szövetség már nem készül nagyszabású nukleáris háborúra Moszkva és egykori szövetségesei ellen, már csak azért sem, mert utóbbiak többsége ma már a NATO tagja” – közölte Ian Hope, a NATO Szövetséges Hatalmak Európai Legfelsőbb Parancsnokságának (SHAPE) történésze. Ugyanakkor az internet, a drónok, a hiperszonikus fegyverek és a gyors információáramlás új kihívásokat jelentenek a szövetség számára is.
„Az összes műholddal, az összes információval képesek vagyunk előre látni az érlelődő válságot” – vélekedett Hubert Cottereau altábornagy, a SHAPE vezérkarifőnök-helyettese. Mint mondja, ezért tudták előre prognosztizálni az Ukrajna elleni agressziót is. Ez a képesség, vagyis az, hogy a szövetség előre látja a készülődő konfliktusokat, az egyik oka annak, hogy a NATO nem látja szükségét annak, hogy azonnal és jelentősen növelje a csapatok számát keleten.
Ez azonban nem tétlenséget jelent. A NATO elrettentő és védelmi pozíciójának fontos eleme a katonai jelenlét a szövetség területének keleti részén. Ezt az előretolt jelenlétet először 2017-ben alkalmazták, amikor Észtországban, Lettországban, Litvániában és Lengyelországban négy többnemzeti zászlóalj méretű harccsoportot hoztak létre, amelyeket az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kanada és Németország vezet.
Miután Oroszország 2022 februárjában teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen, a szövetségesek megerősítették a meglévő harccsoportokat, és megállapodtak további négy többnemzeti harccsoport felállításáról hazánkban, Bulgáriában, Romániában és Szlovákiában. Ezzel a multinacionális harccsoportok száma nyolcra emelkedett, gyakorlatilag megduplázták a helyszínen lévő csapatok számát, és kiterjesztették a NATO előretolt jelenlétét a szövetség keleti szárnya mentén – északon, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig délen. Emellett több hajót, repülőgépet és csapatot küldtek az érintett határvidékekre. Ezek az intézkedések a szövetségesek elszántságát és készségét bizonyítják a szövetség területének és lakosságának védelmére. A 2022-es madridi NATO-csúcstalálkozón a szövetségesek megállapodtak, hogy a többnemzetiségű harccsoportokat szükség esetén zászlóaljról dandárra bővítik.
Jelenleg mintegy 40 000 katona áll készenlétben Észtországtól a NATO Oroszországgal közös keleti szárnya mentén Romániáig. Naponta mintegy 100 repülőgép emelkedik itt a levegőbe, és 27 nagyobb hadihajó tevékenykedik a Balti- és a Földközi-tengeren. Ezek a számok emelkedni fognak. Az új tervek szerint a NATO célja, hogy 30 napon belül szükség esetén akár 300 000 katonát is a keleti szárnyra vezényelhessenek. A tervek három zónára osztják területét – a magas északi és atlanti térségre, az Alpoktól északra eső, valamint egy dél-európai zónára.
A multinacionális harccsoportokat az az ország vezeti, amely az adott erők nagy részét biztosítja: az Egyesült Államok Lengyelországban, Németország Litvániában, Franciaország Romániában –, míg más nemzetek kisebb létszámú csapatokkal és felszereléssel járulnak hozzá a jelenléthez. Németország júniusban egyezett bele, hogy állandó jelleggel 4000 katonát állomásoztasson Litvániában Oroszország elrettentése érdekében. Ez jelentős fordulat, hiszen Angela Merkel volt kancellár óvatos politikát folytatott Oroszországgal szemben. Egyúttal azt is jelzi, hogy a Baltikum szerepe felértékelődött:
a NATO egyértelművé tette: ha Oroszország támadást intézne Észtország, Lettország vagy Litvánia ellen, akkor a védelmi szövetséggel kerülne szembe. A korábbi tervek arról szóltak, hogy a NATO először visszavonulna a Baltikumból és csak mintegy 120 nappal a háború kezdete után indítana ellentámadást a három ország területének visszafoglalására.
Az új terv ezzel szemben az, hogy már egy háború első napján, a jelenlegi határokon felvennék a harcot az agresszorral.
A NATO tisztviselői úgy becsülik, hogy a tervek teljes körű megvalósítása néhány évet vesz igénybe, bár hangsúlyozzák, hogy a szövetség szükség esetén azonnal harcba tud vonulni. Szakértők és egyes NATO-diplomaták azonban kétségüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a tagországok hajlandók-e készenlétbe helyezni 300 ezer katonát. Az új terveket mind a 31 szövetségesnek jóvá kell hagynia, s az ilyen, konszenzust igénylő politikai döntések, mint tudjuk, időigényesek lehetnek.
