Állandóan szólt a rádió – magyarázta az utóbb agytumorban meghalt kedves barátném, volt középiskolai osztálytársam, miből vette észre, hogy valami nem stimmel. A tüdejéből átterjedt rákos burjánzás a hallószerveit nyomta, így rendszeresen hallomásai támadtak, amit úgy írt le, mintha a fejében bekapcsolt volna a rádió. De csak akkor vette komolyan, amikor egy nap munkába menet, a nemzetközi szervezet washingtoni székháza előtt, ahol dolgozott, elájult. Ekkor viszont már késő volt, hiába műtötték meg, s kezelték a legjobb amerikai orvosok – csak néhány hónapja maradt.
Karinthy Frigyes egyik törzshelyén, az Egyetem téri Centrál kávéházban üldögélt 1936 márciusában – „tizedike felé lehetett” –, épp keresztrejtvényt fejtett, amikor először hallomásai támadtak: „Ekkor indultak meg a vonatok. Pontosan, menetrendszerűen, hét óra tíz perckor. Csodálkozva kaptam fel a fejem. Mi ez? Határozott dübörgés volt, erőlködő, lassú csikorgás, mint mikor a lokomotív kerekei lassan nekilódulnak, aztán hangosan zakatolni kezdenek, mellettünk szalad el a vonat, aztán továbbfut, a zakatolás halkul, mint az Ej uhnyem dallama, a munkásoké, akik hajót vontatnak. (…) Háromszor kaptam fel a fejem, csak a negyedik vonatnál jöttem rá, hogy hallucinálok.”
Az Utazás a koponyám körül (Magyar Helikon, 1968) című regény először a Pesti Naplóban jelent meg 1936 őszén folytatásokban („Fantasztikus regény, írja Karinthy Frigyes”), majd 1937-ben az Athenaeumnál könyv formában. A mű időrendben követi végig annak az alig több mint két hónapnak a történéseit, amelyek az agydaganat első tüneteinek megjelenésétől a Stockholmban elvégzett agyműtétig, illetve a kórház május 27-i elhagyásáig megestek Karinthyval. Az Utazás a koponyám körül bizonyosan előképe Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójának (Magvető Könyvkiadó, 2016), de az öndiagnózis és a halálközeli élmények óhatatlanul eszünkbe juttatják Nádas Péter szívinfarktusát leíró, Saját halál (Jelenkor, 2004) című művét.
A hallucinációkat rendszeres szédülés, majd hányinger követte, a diagnózis pedig először füljáratgyulladás, majd nikotinmérgezés volt. Csak a szemfenékvizsgálat derítette ki, hogy sokkal komolyabb a baj – ezután Karinthy orvosbarátai, illetve rajongói megszervezték számára a stockholmi műtétet a kor leghíresebb agysebészénél, a svéd Herbert Olivecrona professzornál. Herczeg Ferenc hívta fel Bethlen Margitot, a miniszterelnök Bethlen István feleségét; a „kegyelmes asszony” gyűjtése tette lehetővé az operációt az anyagiakban akkor sem dúskáló író számára. Karinthy betegsége igazi közéleti szenzációvá vált Pesten: miközben műtötték, az őt elkísérő felesége, Böhm Aranka („őnagysága”) telefonon tudósította a hazai lapokat, s a délelőtti stockholmi események a délutáni újságokban már olvashatók voltak.
Ezek persze meg sem közelítik a szerző leírását az agyműtétről, amelynek jó részét éberen töltötte. Könyvét „a nemes, igazi tudománynak” ajánlotta, „mely soha nem volt olyan türelmetlen a babonával, mint vele szemben a babona”.