Dániel Andrást és az általa alkotott világokat nem kell bemutatni, hazánk talán legjelentősebb mesekönyvillusztrátora és gyerekirodalmi szerzője egyszerre szórakoztatja a kötetek ajánlott korosztályát és az annál akár jóval idősebbeket is. Országszerte ismertté a már tízéves Kuflik-sorozatával vált, most új könyvvel jelentkezett a szerző. A Mindenki mászkál című képeskönyvben alig találunk pár sornyi narrációt, szinte mindent Dániel András rajzai uralnak.
Hogy miről szól a Mindenki mászkál? Nem sok mindenről, illetve egészen pontosan arról, amit már a cím is állít: arról, hogy mindenki mozgásban van, és ennek megfelelően mennyiféleképpen lehetünk mozgásban. A könyv fülszövege így szól: „Nem tudom, te hogy vagy vele, de az én fejemben időnként elég nagy a jövés-menés! Különös alakok lökdösődnek, meg kerülgetik egymást odabent, mint hétköznap délután a járókelők egy forgalmas városi utcán. Időnként megtörténik, hogy csak úgy, firkálás közben kisétál valamelyikük egy papírdarabra – mondjuk amikor telefonálok, gondolkozom, bambulok, vagy olyasmire kéne figyelnem, ami untat egy kicsit. Csakhogy, mint te is tudod, a firkák többnyire a papírkosárban végzik, jobb esetben egy fiók mélyén. Úgy éreztem, ezen változtatni kell! Ebből lett ez a könyv, ahová beengedtem a fejemben és a papírfecniken nyüzsgő alakokat – tegyenek-vegyenek szabadon, ahogy jólesik nekik!” A felvezető szöveg jól illeszkedik a szerző stílusába, világlátásába, és ahogy azt ő maga is mondja, a Mindenki mászkál egyfajta leltár, alakjai amennyire a valóságtól elrugaszkodottak, annyira ismerősek is. Ez is jellemzője a Dániel András-i világnak, ahogy a közös gondolkodásra hívás is: a többször díjazott szerzőt talán épp az teszi népszerűvé, hogy műveiben mindig igényt tart a befogadó képzeletére.
Kinek szól a Mindenki mászkál? A képeskönyvekről általában azt gondoljuk, kizárólag gyerekeknek íródtak, ám ismerve Dániel András munkásságát, tudhatjuk, hogy az új könyv sem csupán a gyerekközönséget célozza meg. A gyermeki látásmód, a nyitottság amúgy sem biológiai korhoz kötött, inkább hozzáállás kérdése. A nagyon minimális textus ugyanakkor üzenheti azt, hogy a Mindenki mászkál mégis a legfiatalabbaknak szól, érdemes résen lenni: legalább annyi emberkritika van benne, mint szórakoztatási hajlam.
Dániel András műveinek minden erényével bír az új könyv, ám összefüggő történettel nem érdemes számolnunk, narrációval sem igazán, a Mindenki mászkál majdnem silent book, csak néhol segítik a befogadást a szerző humoros félmondatai. Valahol az egész nonszensz, és talán ettől olyan felszabadító: különös, amorf, végtagnélküli vagy sokkarú-soklábú lények mennek a dolgukra, vagy csak cél nélkül bóklásznak. Van, aki gyorsabban, van, aki lassabban, tevékenyen, unottan, társaságban, egyedül, némán, csevegve, egykedvűen stb. Néha furcsa, néha ismerős dolgokat beszélnek, amik egészen hasonlítanak egy forgalmas utcán elkapott szavakhoz.
Az alkotó némiképp saját munkájába enged betekintést – miként lát, miként kommentál. Az alig húszlapos, tömören illusztrált kötet remekül alkalmas a vizuális memória fejlesztésére – ha már egy könyvnek hasznosnak kell lennie –, az utolsó oldalak kereső játékra hívnak, de ez pusztán adalék. „Ezeknek a kitalált lényeknek a segítségével kiválóan lehet beszélni más, kevésbé kitalált, sőt, nagyon is létező lényekről (hívjuk őket embereknek). Az én lényeim néha idegesek vagy szomorúak, esetleg szoronganak is ettől-attól, amit nem is titkolnak, mert tudják, hogy egyáltalán nem gáz beszélni az ilyesmiről. Azt hiszem, hogy ők, fura kinézetük ellenére, kicsit közelebb állnak hozzánk, hétköznapi emberekhez, mint a mesefigurasághoz. Amiket mondanak, olyasfélék valószínűleg sokaknak az eszébe jutnak, csak talán nem merik vagy akarják kimondani, mert félnek, hogy mások majd furcsán néznek rájuk” – mondja legújabb könyvéről Dániel András.
A Mindenki mászkál nem határozottan edukáló mű, leginkább önfeledt zanzásítása olyan képzeletbeli lényeknek, akiket a szerző már rég ki akart rajzolni magából. De a szembetűnő emberi tulajdonságok, a banálisnak ható, ám valahol mélyen elgondolkodtató megszólalások mégis tanítanak, ha másra nem, akkor arra, hogy jobban figyeljük meg embertársainkat, észrevegyük, mi munkálhat bennük, és kicsit megnyugodjunk, hogy nem csak mi szorongunk, nevetünk, sírunk, bosszankodunk, örvendezünk, morfondírozunk az utcákat róva.
Infó: Dániel András: Mindenki mászkál. Pagony Kiadó, 2023.
