Kulka Jánosnak ajánlom
„Európa már elhasználta önmagát. De a mai Kína, a mai USA és a mai orosz birodalom még egyáltalán nem mutatta meg, mit tud istenigazából a pusztításban" – mondta két évvel ezelőtti, a háborút megelőző, Állat van kint és bent című beszélgetésünkben Krasznahorkai László. „Még előttük van, hogy megtegyék, amitől korábban féltünk, csak most már meg is fogják tenni. A valódi fegyvereknek, a valódi háborúzásnak az évtizedei jönnek. Olyan ez, mint a nevezetes színházi mondat, azaz, hogy ha egy fegyver ott van egy színpadon, az el is fog sülni. Mégis mit gondolunk mi itt Európában, az atomarzenálok, a szuperszonikus fegyverek, a cyberháború eszközei, a robothadviselés, az elképesztő mennyiségű pénz, amit hadseregek fejlesztésére évente költenek, hogy ez mind csupán valami játék?! Ami valahogy csak ott marad majd a bunkerekben meg a kilövőállomásokon, mert a végén úgyis megegyeznek?! Viccel itt valaki velünk. A nagy háború bármikor és bármilyen ürügy miatt kitörhet, és ki is fog törni. Ez elkerülhetetlen.”
Megvallom nem hittem neki, ahogy az apokalipszis másik két lovasának, a hasonlót üzenő Szilágyi Ákosnak és Tamás Gáspár Miklósnak sem. Nem hiszek a világháborúban, a nukleáris katasztrófában a szörnyű orosz-ukrán háború ellenére. Mondhatnám, hogy az észszerűség, az önérdek diadala lesz – ki akarná elpusztítani önmagát? –, ha senki nem meri, akarja, tudja elindítani a Krasznahorkai sorolta hadigépezeteket, de én sokkal inkább a kifáradást, a háború-fáradtságot látom döntő tényezőnek. Ha korábban az Ukrajnát támogató Nyugat, a világ kisebbsége volt értelmileg és érzelmileg érdekelt egy szuverén Ukrajnát szolgáló és az inváziót indító Oroszországot helyreutasító fegyverszünetben/békében, most, igaz, különböző okokból, de a keleti óriás, Kína és az egyesült Dél ázsiai, afrikai, latin-amerikai vezetői akarnak nyomást gyakorolni Oroszországra. Az orosz viselkedés hatására a tegnap orosz-barát ellenséges semlegesek mára ukrán-barát semlegesekké váltak. Tegnap a háború-fáradtság Ukrajna ellen, ma Oroszország ellen szól: elég volt! Negyven ország képviselői, valamennyi nagyhatalomé, beleértve Amerikát és Kínát, tárgyalnak Szaúd-Arábiában Ukrajna képviselőjének társaságában a béke lehetőségeiről – Oroszország, Belarusz és Magyarország képviselői nincsenek ott.
Nincs előnye a velük való együttműködésnek, annál több a hátránya. Ki akar a vesztesekkel lenni? A putyini Oroszország a világ energia- és gabona-kereskedelmét, termelési láncát zavaró, a szegény világot kiéheztető állammá vált. A világ közvéleménye könnyebben elviseli emberek legyilkolását, gyermekek elrablását, iskolák, kórházak, templomok bombázását, mint a gabona, az éhezők élelmiszerének felégetését. „S asztag-városban pirosan / Mordul az égre a láng.” – írta Ady. Odessza, az ukrán gabonakikötők bombázása végképp leleplezte Putyint. A putyini és a hozzájáruló lukasenkai, orbáni aljasság – „a gróf tán éppen agarász” –, ahogy a „Szenes kalászok énekelnek / Gonosz, csúfos éneket”: szegény világ, halj éhen, „pernyét fújnak a szelek”. Mi jachtot veszünk s palotát.
Leveszem a polcról Szekfű Gyula Magyar történetének IV. kötetét, benne a török kiűzéséről szóló fejezetet. Szekfű leírja: miközben az 1680-as évek elején Lipót császár és tanácsosai a XIV. Lajossal folytatott háborúval voltak elfoglalva és „vétkes optimizmussal elmulasztották a török háborúra készülni, az Iszlám utolsó vad támadásával szemben”, „Kara Musztafa végre elérkezettnek látta az időt, hogy a császár ellen forduljon”, azzal a meggyőződéssel, hogy „Thököly segítségével végre egész Magyarországot megszerezheti”. A kelet-európai, s tán az egész európai történelemben minden a kés élén táncolt. A császáriak átengedték a magyar területeket részben Thökölynek, aki a Garamig tolta hatalmát, s a töröknek, akik 1683 július közepétől már Bécset ostromolták. Ki tudja, mi történik, ha Bécs török kézre esik. Ám a pápa diplomáciával s főleg pénzzel összehozta Lipót és Sobieski János lengyel király szövetségét, s Kahlenbergnél a felmentő seregek megverték a törököket. „A hegyekről lebocsátkozó keresztények szeptember 12-én áradatként söpörték el az elbizakodott nagyvezír seregét, aki futtában Belgrádig meg nem állott.” Sobieski Párkánynál megverte a törököt és vele Thököly seregét, áll is szobra Párkányban és emlékköve az esztergomi parton. Thökölynek nincs nyoma; ő alighanem épp úgy nem értette a török, mint Orbán az orosz hatalom romlását és a nyugati keresztények emelkedését.
„Bécs felszabadításának hírére az európai népek egy pillanatra újra átérezték az egyetemes keresztény gondolatot, melyről vallási, nemzeti és állami vitáik közt évszázadokon át megfeledkeztek: az új érzelmi szolidaritásban egyszerre szégyenletesnek találták, hogy ez a rendetlen barbár horda, mely minden katonai rendtartás nélkül terpeszkedett a bécsi síkon, amíg a keresztény sereg első iramában fel nem döntötte, ez a kifelé gőgös és nagyhangú, de belül férges, beteg hatalom fenyegesse továbbra is az európai civilizáció országait. Így alakult ki az a közfelfogás, mely szerint a török Európából kiűzhető, sőt, minél előbb kiűzendő…” A pápai diplomácia 1684 tavaszára létrehozta a Szent Ligát a török kiűzésére, s átmenetileg egyesítette a keresztény Európát. „Bár a bécsi udvar többször felszólította, Apafi Mihály nem lépett be a Ligába” – írja Romsics a Magyarország történetében. „Óvatosságával megkímélte Erdélyt attól, hogy hadszíntérré váljon, eljátszotta viszont annak lehetőségét, hogy a későbbiekben mint érdemeket szerzett szövetségest kezeljék Bécsben. Nála rosszabbul csak Thököly mérte fel a helyzetet: fogyatkozó számú katonáival mindvégig a török oldalán harcolt.”
Ukrajna megtámadásának és sikeres ellenállásának hírére a Nyugat népei – igenis van Nyugat az Európai Uniótól az Egyesült Államokig, Japántól az Egyesült Királyságig, Ausztráliától Dél-Koreáig – újra átérezték az egyetemes emberi jogi és szabadelvű demokrata világot fenyegető önkényuralmi veszélyt, és
az új érzelmi szolidaritásban szégyenletesnek találták, hogy a kifelé gőgös és nagyhangú, de belül férges és beteg putyini nagyhatalom és lukasenkai, orbáni segédhatalmai az európai civilizáció országait fenyegessék. Sose talált volna magára az egymással háborúzó, keresztényietlen keresztény Európa,
vagy a megosztott, hitehagyott, önbizalmában megrokkant poszt-liberális demokrata Nyugat, ha Kara Musztafa és Thököly, akár Putyin és Orbán, külső és belső támadásai életveszélyesen nem fenyegetik. Valljuk meg, Putyin – és kisebb részben Orbán – többet tett a nyugati demokráciáért, az európai-amerikai szövetségért, a NATO újraéledéséért és kiterjesztéséért, az európai egységért és az EU elmélyítéséért, mint bármelyik nyugati vezető. Putyin megismételte Sztálin, Orbán utánozza Rákosi hármas hibáját: rákényszeríti ellenfelét, hogy maga javítsa és tegye működőképessé, hatékonnyá rendszerét, teremt számára képviselhető ideológiát, a szabadság és demokrácia védelmét, s végül, nemcsak egységet, de közösséget teremt közöttük egy rossz rendszerrel, képviselhetetlen ideológiával és nem-létező közösséggel szemben.
Az elmúlt évtizedben a liberális demokrácia állami és nemzetközi rendszerbeli válsága, illetve a személyes vagy intézményes autokrata és szuverén államok emelkedése a gyengeség és erő, a hanyatlás és virágzás, a káosz és a rend, az igazságtalanság és az igazság, népellenes elit és népmegváltó hős, az önző, elfajult egyén és az önzetlen nemzeti és családi közösség Nagy Történetében íródott le az önkényuralmi propagandagépezetek és a közösségi háló halálos ölelésében. A Nyugat alkonya, a Kelet hajnala általánosan elfogadottá vált. Nem állítom én, hogy minden megfordult, mivel a legnagyobb kockázatot a Nyugat számára most is a Nyugat jelenti. A mi eltörökösödött önkényuralmunkkal – török basa, nagy a hasa – egyszer majd elbírunk Európa segedelmével – talán még az én életemben –, s az orosz barbarizálódással is le fog számolni a világ. De ki menti meg a Nyugatot, ha jönnek az amerikai demokráciát leromboló Trump-szavazók, akik semmit nem tennének Ukrajnáért, Európáért, a szabad világért, akik nem hisznek se vírusban, se vakcinában, se klímaváltozásban, nők, színesek, LMBTQ közösségek szabadságjogaiban, akik pokolba küldenék a migránsokat? A barbárok a falon, a kapun belül, köztünk vannak.
„Az ember fáj a földnek.”
