A 12 éves Nastya az orosz-ukrán határ közelében lévő Szumi városából érkezett édesanyjával és négy éves kishúgával Magyarországra az itt dolgozó édesapjukhoz. Már három hete vesz részt az Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Cserkészszövetség ukrajnai menekült gyerekek számára szervezett táborában több kortársával együtt.
A kislány az elmúlt másfél évben már elkezdte megtanulni a magyar nyelvet, szinte mindent ért, és pár szót már beszélni is tud. – Elképzelhető, hogy itt maradunk, ha szépen megtanuljuk a nyelvet. Itt járok iskolába, ami eleinte nehéz volt, de már barátaim is vannak, beilleszkedtem. Később pedig művészettel vagy tolmácsolással szeretnék foglalkozni – avatott be minket tolmács segítségével Nastya, aki elárulta, hogy nagyon élvezte az elmúlt három hetet, és az itt megszerzett barátságokat is igyekszik majd tovább vinni.
A nyolc héten át tartó napközis táborokban összesen 300 gyereket fogadnak, 5 és 16 év közöttieket, akiknek a kirándulások, beltéri játékok mellett művészeti foglalkozásokat is tartanak. Magyarország területén Budapesten és Nagykovácsiban zajlanak a táborok, de az Ökumenikus Segélyszervezet a kárpátaljai Viskán további 150 belső menekült gyermeknek szervez nyári élményheteket.
A nyolc hét alatt több piknik jellegű élménynapot tartanak a szervezők, ahol egymással is találkozhatnak a különböző táborokban részt vevő gyerekek, lapunk is egy ilyen piknik napon vehetett részt, ezúttal 25-30 gyerekkel.
A délelőtti program fafaragás, és festés volt, de a programok kötetlenek, sokan a festést befejezve focival és kidobóssal ütötték el az időt, míg mások gyöngyöt fűztek. A gyerekek felszabadultan játszottak egymással és az önkéntesekkel, látszólag már igaz barátságok is köttetek. Úgy tűnik egy kis időre tényleg félre tudják tenni az orosz-ukrán háború miatt átélt traumáikat, amikben a terápiás programok is segítik őket. A főleg óvodás és kisiskolás korú gyerekek többsége Kelet-Ukrajnából érkezett Magyarországra, de akadnak szép számmal Kárpátaljáról is. Zömük nem beszél magyarul, így a szervezőket tolmácsok segítik, hogy megértsék egymást, ugyanakkor néha szavak nélkül is megy a kommunikáció, pedig sokan izgultak, hogy fog menni a napi közös munka.
Tóth Márton, a Magyar Cserkésszövetség kommunikációs vezetője elmesélte, hogy menekültekkel már az érkezésük pillanatától foglalkoznak, eleinte az Unicef, majd az Ökumenikus Segélyszervezet támogatásával, de hiába a másfél éves közös munka, a nyelvi és kulturális különbségektől ők is tartottak. Mint kiderült nem volt rá okuk.
– Sokat foglalkozom gyerekekkel, de az elején feszengtem, hogy nincs közös nyelv, pedig szeretném őket kérdezni, érdeklődnék, beszélgetnék. Aztán leültem az egyik srác mellé és ropival kínáltam, egy perc alatt megvolt az összhang, utána közösen fogtunk be egy bogarat. Éreztem, hogy kár volt izgulnom, mert abszolút működik így is a kommunikáció, a fontosabb dolgokban pedig valóban segítenek a tolmácsok – mesélte a Népszavának Tóth Márton, aki hozzátette, hogy nyilván, ha elsőre nem is látszik, de ők traumatizált gyerekek, ami sokszor csendességben, félénkségben mutatkozik meg. – Nem lehet és nem is tudunk mindenre felkészülni, de végtelenül türelmesnek kell lenni. Ha valamiben nem szeretnének részt venni, megtehetik, de nem szabad feladni, oda kell menni másnap, harmadnap és újra megpróbálni. A végén szinte mindig sikerrel járunk. Persze emellett a munkánkat pszichológus, és pedagógus is segíti – mondta lapunknak.
Fekete Dániel, az Ökumenikus Segélyszervezet marketingkommunikációs csoportvezetője elárulta, hogy munkájuk nem csak a táborokra korlátozódik. Többek közt Ukrajnában is átfogó hálózatuk van, Kijevben, Lembergen és Beregszászon saját irodát működtettnek, számos helyi partnerrel működnek együtt és több mint 60 szervezetet pszichoszociális programját támogatták az elmúlt másfél évben. Budapesten pedig már egy éve megnyitották az Ukrajnai Menekülteket Támogató Központot, ahol több, mint 1000 családnak segítenek. Ez nem csak élelmiszer, ruha, gyógyszer, vagy éppen higiéniás eszközöket tartalmazó csomagok osztását jelenti, hanem az egészségügyi, ügyintézési problémákkal, szállásigénnyel, jogi és pszichológiai- valamint albérlet fenntartási vagy éppen nyelvi nehézségekkel küzdők gondjait is igyekeznek orvosolni.
– Felfoghatatlan traumákkal találkozunk és találkoztunk a másfél év alatt. Például még a háború kitörésekor a határon volt egy asszony, akit a fülünk hallatára hívtak fel, hogy a fronton meghalt a férje. Úgy gondolom, hogy erről is fontos beszélni, mert a szervezetünknek célja, hogy erősítsük a társadalmi szolidaritást. Mi pedig azt a segítséget nyújtjuk, amire az adott embernek, családnak szüksége van, mert sokan más országba mennek, sokan haza, de sokan már itt maradnak velünk. – emlékezett vissza Fekete Dániel.
