GYILKOSSÁG A SZIGETEN
Sokan ölni tudtak volna a tagságiért, és A listás sztárok várták epedve a nyitópartira szóló meghívót. Senki sem számított rá, hogy a klub ilyen tragikus események színhelye lesz. Ian Shields exkluzív tényfeltáró cikke a mélyére hatol az ügynek, amely megdöbbentette a világot…
A szigeten napok óta zajlott a buli.
Pénteken reggeltől estig jöttek-mentek-köröztek a helikopterek, szelték a csillámló habokat a motorcsónakok és suhantak a sövényfallal határolt, keskeny essexi utakon az elsötétített ablakú városi terepjárók. Csupasz, barna szántóföldek és nyirkos, fekete fák között haladtak Littlesea felé. A falu egyik lakója déltájban három, egymást szorosan követő Tesla Model S-t látott.
A tájékozatlanok celebesküvőre gyanakodtak, vagy arra, hogy valami milliomos ünnepli az ötvenedik születésnapját.
A szigetről szombat délutántól kezdve hol hangosabban, hol halkabban szűrődött át a kitartó, egyenletes basszusritmus, és akinek jó a szeme vagy van látcsöve, az a déli órákban és délután láthatott is ezt-azt a szárazföldről. Kiszúrhatott egy-egy kék-fehér csíkos plédet a parton, meg vízből előbukkanó fejeket, meg port rúgó lovakat és nyeregben pattogó lovasokat. Esténként pedig jókora fáklyák reszketeg lángja látszott a fák közt, és hol sárga, hol zöld, hol kék fényben úszott a Kastély homlokzata. Ha jó volt a szélirány, még azt is képzelhette az ember, hogy hallja az egybegyűltek éljenzését, kurjongatását, kacaját. Meg a sikolyaikat.
A fényűző rendezvény nem csupán Island Home nyitógálája volt, hanem annak harmincadik évfordulóját is köszöntötte, hogy Ned Groom, a vendéglátós szakma egyik nagy látnoka megörökölt a nagyapjától egy poros klubot a Covent Garden negyedben. Úgy hívták a helyet, hogy „Home Club”, és addig színészek, előadóművészek és más színházi emberek privát ivóbarlangjaként működött, de nem töltötte meg a tagság. Miután Ned átvette és megvalósította merész terveit, a divatosabban csengő „Home” – vagyis otthon – névre keresztelt klub az évtized (mármint az 1990-es évek) legexkluzívabb, legtöbbször emlegetett éjszakai szórakozóhelyévé nőtte ki magát. A Home-ból kitámolygó szupersztároknak bérelt helyük volt a másnapi bulvárlapok címoldalán. Kate Moss évekig ott rendezte meg a születésnapi buliját, a Jóbarátok szereplőgárdája a tetőteraszon tartotta az utolsó londoni sajtóbuliját, Kiefer Sutherlandet és sleppjét viszont egyszer helyhiány miatt elküldték.
Csaknem huszonöt év telt el, amióta Ned és jobbkeze, egyben fivére, Adam Groom átrepülte az Atlanti-óceánt, és megnyitották második klubjukat, az immár ikonikus Manhattan Home-ot.
A Home Group az azóta eltelt évek, évtizedek alatt globális márkává nőtte ki magát. A cég zárt körű klubjai, amelyekhez szállodai lakosztályok tartoztak, a busás tagdíj fejében mindenütt a praktikus luxus, a nagy műgonddal alulhangsúlyozott sikk és a teljes titoktartás megnyugtató kombinációját kínálta a kiválasztottak szűk körének
Ezzel együtt elmondható, hogy Ned Groom még sosem fogott ilyen nagyszabású vállalkozásba. Az Island Home-nak otthont adó, három kilométer széles és négy kilométer hosszú szigeten, amely autóval másfél órányira van Londontól, a neopalladiánus stílusú kastély mellett többhektárnyi erdő és több kilométernyi strand várja a vendégeket. Van továbbá kilencvenhét különálló faház, öt étterem, három bár, több konditerem, teniszpálya, vetítőterem és istálló, valamint spinstúdió, gyógyfürdő, szauna, helikopter-leszállópálya és természetes vizű, fűtött szabadtéri úszómedence is. A sziget teljes egészében magánterület, és a szárazföldről csak apálykor közelíthető meg a két kilométer hosszú, kanyargós töltésúton. A tarifa több mint ötezer font per éjszaka, de Island Home így is egy évre előre megtelt, mielőtt egyetlen klubtag is taposta volna a parti homokot.
A hely méretének, a vállalkozás nagyratörő voltának és Ned Groom legendás maximalizmusának fényében talán nem meglepő, hogy nem tudták tartani az ütemtervet. A klub eredetileg kora tavasszal nyitott volna meg, de előbb késő tavaszra, aztán nyárra, majd őszre csúszott át a várva várt dátum.
Hónapokig tartott a konyhai dolgozók, recepciósok, karbantartók, pincérek, házgondnokok, valamint a harmincfős rendezvényszervező csapat és a nyolcvanfős biztonsági szolgálat kiválogatása, majd betanítása. Alaposan fel kellett készíteni őket arra, hogy a legexkluzívabb, legdiszkrétebb körök tagjait, a világ legigényesebb, legkényesebb, legnagyobb becsben tartott embereit kell kiszolgálniuk.
Az utóbbi hetekben pedig már mindenki a fedélzeten volt. Gőzerővel zajlott a vizsgálódás és a hibák nyesegetése: kétszer is ellenőriztek mindent, hogy készen álljanak első vendégeik fogadására a szigeten szétszórt faházak. Az építésükhöz felhasznált, letűnt korokat idéző istállók, kunyhók, fészerek, pajták százaiból származó rönkfát többéves munkával kutatta fel és szerezte be a tervezőcsapat, akár olyan távoli tájakról is, mint Bulgária, Szlovákia és Észtország. Meg kellett nézni, hogy rendesen szellőznek-e a fatüzelésű kályhák, nehogy valaki megfulladjon álmában, és azt is, hogy ég-e minden villany, öblít-e minden vécé, és jó-e a víznyomás az összes fürdőszobában, azaz megtelik-e maximum három perc alatt a lábakon álló, öntöttvas kád. Meg kellett győződni arról is, hogy gyalogszerrel, biciklivel, elektromos rollerrel és sofőr által vezetett golfkocsival is járhatók-e a kaviccsal felszórt, kanyargós ösvények, és jól láthatók-e a meredek lejtőt, mély vizet, valamint más veszélyforrásokat jelző táblák. Fontos volt továbbá, hogy mire befutnak az első klubtagok, mindenütt megszáradjon a festék, lesmirglizzék a rönkfa repedéseit, és eldugják a szabadon maradt vezetékeket, nehogy valakit agyoncsapjon az áram.
Persze lehet, hogy utólag minden tragédia elkerülhetetlennek tűnik…
„A nyitóbuli záróeseményét, a vasárnapi villásreggelit a hétvége meglepetésszerű fénypontjának szánták – tudtuk meg Josh Macdonaldtól, az Island Home-projekt hat egymást követő főépítészének egyikétől. – Ned méregdrága fegyverkezési versenyt folytatott önmagával: az új Home klubnak mindig túl kellett tennie az előzőn, és kellett, hogy legyen legalább egy különlegessége, ami egyedivé teszi. Sanghajban a plexipadlózatú tetőmedence a kuriózum, Highland Home-ban a romos kápolnában berendezett, üvegkockából kialakított bár, itt pedig a víz alatti étterem, a Poszeidón volt az.”
Macdonald elmondta, hogy a Poszeidónt egy Maldív-szigeteki étterem ihlette, ahol Ned Groom egyszer megfordult. „A strand szintjén van a bejárat és a bár, ahonnan kilátás nyílik a vízre és a túlparti szárazföldre. Aki étkezni szeretne, az áthalad egy csiszoltbeton hídon, majd egy alagúton, aztán lemegy pár lépcsőn, és máris ott találja magát a hatalmas, akváriumszerű teremben. Középen van a konyha és a bár, kétoldalt pedig az asztalok, és ha a vendég kinéz az ablakon, nem lát semmi mást, csak a tengert. Makrélarajokat, kék medúzákat, hajók fenekét meg fönt a hullámokon megcsillanó napfényt. Ned azt akarta, hogy a vendégek ezt lássák utoljára, mielőtt távoznak a partiról, ez legyen az utolsó, tartós benyomásuk Island Home-ról. Azt akarta, hogy hetekig erről beszéljen mindenki.”
Ned Groom ezt a célt kétségkívül elérte.
A jelenlévők szerint a háromnapos partit záró reggelire igyekvő, másnapos klubtagok szájából az a kérdés hangzott el a legtöbbször, hogy: „Hol van Ned?” Nem véletlenül kérdezgették, hiszen az egykori rögbis, aki ügyvéd, az efféle nyitópartikon szó szerint mindenütt ott volt, és személyesen gondoskodott róla, hogy a vendégsereg jól érezze magát. Ilyenkor az egész terem hallotta a több mint százkilencven centis nagyfőnök öblös hangon előadott vicceit és harsány, rekedtes kacaját, így igencsak feltűnő volt a hiánya. Island Home vendégei azon vették észre magukat, hogy hangosan gondolkodnak. Próbálják felidézni a fehérjeomlett, a zöld dzsúsz és a kurkumás latte mellett, mikor beszéltek utoljára Neddel, találgatják, hol lehet, és közben elpletykálják az előző két éjszaka eseményeit. És mivel mindenki ismerős arcokat keresett, eltelt egy kis idő, mire valakinek feltűnt az a bizonyos furcsaság a vízben, a domború táblaüveg ablak túloldalán.
Végül a felhőkön áttörő napfény segített be azon a borús, szürke őszi reggelen. A tengerfenék homályát eloszlató fényoszlop tette láthatóvá az addig sziklacsoportnak tűnő, szabálytalan alakzatot.
„Ekkor kezdtek felugrálni a vendégek az asztaltól – emlékszik vissza egy jelen lévő klubtag, aki a neve elhallgatását kérte. – Az ablakhoz léptek, és nevetgélve mutogattak a Land Roverre. Azt hittük, hogy ez valami reklámfogás, és mindenki le volt nyűgözve, pláne, mivel az autó a feje tetején állt öt-hat méter mélyen, és beékelődött egy nagy szikla alá. Ment a viccelődés, hogy ezt jól kitalálták, és mindenki azt kérdezgette, mióta lehet víz alatt a Land Rover, és hogy került oda?”
A név nélkül nyilatkozó hölgy ezután elmondta, hogy az emberek egy idő után rádöbbentek, hogy mi van az autóban.
Valaki felzokogott, és hamarosan bejelentették, hogy holttestet találtak a szigeten.
Ekkor lett az év bulijából az évtized legrejtélyesebb gyilkossága.
Szieberth Ádám fordítása
Az Ellery Lloyd szerzőnév
valójában egy író házaspárt takar: Collette Lyonst és Paul Viltost. Collette újságíróként és szerkesztőként dolgozott: az Elle brit kiadásának tartalomfejlesztési igazgatója volt, cikkei pedig a The Guardian, a Telegraph és a Sunday Times lapjain olvashatók. Paulnak már két regénye is megjelent, a Welcome to the Working Week (Ilyenek a hétköznapok) és az Every Day is Like Sunday (Minden nap olyan, mint a vasárnap). A University of Surrey-n az „Angol irodalom és a kreatív írás” elnevezésű képzést vezeti.
