Csillagos jókedvében lehetett miniszterelnökünk Tusványoson, amikor azt a népi igazságot igyekezett cáfolni, hogy nem lehet két Nap az égen. No meg azt is állította Orbán Viktor, hogy a világjárvány és a szomszédságunkban zajló háború két meteorit-becsapódásként hatott a világgazdaságra. A napos hasonlat azonban – anélkül, hogy a szónoki fogásának nagy jelentőséget tulajdonítanánk –, nem szerencsés. Kormányfőnk azt kívánta ezzel illusztrálni, hogy az Egyesült Államok gazdasági hatalmát Kína időnként meg-meg töri, de az amerikaiak nehezen adják fel hegemóniájukat. Viszont az asztronómiai cáfolat mellett megfeledkezett arról, hogy a két Nap egyidejű létezése a mindenkori egyeduralkodók, a diktátorok kedvenc mondása volt: magukat is a naprendszer központi csillagának tekintették.
Mivel a miniszterelnök kénytelen volt megállapítani, hogy a két gazdasági világhatalom versengésében a kisebbeknek, így Magyarországnak sem osztottak lapot, abból sem csinált titkot, ha már – legalábbis szerinte – választanunk kell, akkor számára a kommunista párt által keményen irányított birodalom a szimpatikusabb, mint a demokratikus államszövetség. Évek óta küszködik – mindeddig hiába – azzal, hogy miképpen valósulhatna meg kormánya Nemzeti Exportstratégiájának célja: "Az export nagy fokú földrajzi koncentrációjából fakadó kitettség csökkentése, az Európai Unión kívüli export részarányának számottevő emelése 2030-ig."
A siker több, mint kétséges, hiszen az akkumulátorgyárak termékeinek várható cunamija ellenére, már csak célszerűségi okokból is, kivitelünkben továbbra is az európai közösség országai viszik majd a prímet. A tapasztalat igazolja: minél erősebb gazdaságilag egy európai ország, annál szívesebben kereskedik kontinensünk államaival. De nem mindegy, hogy melyikkel! Ebbe beleférnek az orbáni kommunikáció kedvencei, a nem számottevő nyugat-balkáni országok is.
Bizonyosan téved Orbán Viktor, hogy kínaiak olyanok, akik "kinevetik az egyetemes értékek nyugati mítoszát". A tapasztalat azt mutatja, inkább ügyesen alkalmazkodni szeretnének hozzá. Az viszont tény, hogy Kínában a demokráciadeficit miatt nem szükséges a választási években osztogatni, s így gazdaságstratégiájukat ma már nem a primer politikai érdekek vezérlik – a főleg belső használatra szánt politikai szlogenek ellenére.
A NER kormánya a "hanyatló Nyugat" helyett tekintetét tehát a "második Nap" hazájára vetné, ahol folyamatosan térnek át a fogyasztásalapú gazdaságra. Ám a kínaiak nem akarnak többet fogyasztani. Inkább megtakarítanak. Nagy Márton szerint: "A járvány és a háború (...) ráébresztette a nyugati világ döntéshozóit arra, hogy stratégiai fontosságú termékek és iparágak terén egyoldalú függőségbe kerültek más országoktól. Ha túl sokáig a csatatéren ragadunk, úgy Európa belátható időn belül a világgazdaság senki földjévé válik". A miniszter sugallata: az uniós exportunknak, kivitelünk közel 70 százalékának jó részét tereljük át a kínai piacra. Ezzel csak egy a gond: nincs szükségük rá!