A híres firenzei bankár, Lorenzo di Pierfrancesco de Medici (1463–1503) aggasztó híreket kapott üzleti dolgai felől Hispániából. Arra gyanakodott, hogy ottani képviselői meglopják. Tüstént Sevillába kellett küldenie valakit, tisztázni a helyzetet. A kényes feladat különleges embert kívánt. Olyat, aki belülről ismeri a dinasztia pénzügyeit, ért a kereskedelemhez, jól számol, elég eszes, hogy ne csaphassák be egykönnyen, és főképpen megvesztegethetetlenül hűséges. A feladatra Medici a könyvelőjét szemelte ki, aki régóta szolgálta a nagy hatalmú családot. A férfi útra kelt, többé haza sem tért, de levélben egy új, ismeretlen világról adott hírt patrónusának és egész Európának.
Kolumbusz kudarca
Amerigo Vespucci (1451/54–1512) kapva kapott a lehetőségen, unta már az örökös leltározást, mérlegkészítést és kamatszámítást. Előkelő, de már nem túl gazdag firenzei patríciuscsaládból származott. Szülővárosa az itáliai reneszánsz és humanizmus fellegvára a XV. században, kereskedelmi, tudományos, művészeti központ. Kiváló neveltetését Domonkos-rendi szerzetes nagybátyjától kapta. Ógörög filozófusokat olvasott, elmélyült csillagászatban, matematikában, földrajzban, térképészetben, irodalomban – később mindez hasznára vált. Ismerte Marco Polo két évszázaddal korábbi leírását a távoli, titokzatos Keletről, s alighanem arról ábrándozott, hogy maga is világot lát. Ifjan diplomata rokonának kíséretében eljutott Bolognába, Milánóba, majd XI. (Óvatos) Lajos francia király párizsi udvarába.
Sevillai megbízatása sorsfordítónak bizonyult. Az andalúziai kikötőváros tele volt kereskedőkkel és hajósokkal, akik az oszmán-török fennhatóság alá kerülő selyemút helyébe tengeri átjárót kerestek Ázsia felé.
Vespucci lenyűgözőnek és megvalósíthatónak gondolta Kolumbusz merész tervét, hogy nyugatnak indulva eljusson Indiába.
A Medicik üzlettársa, Giannotto Berardi dúsgazdag fűszer-, selyem- és rabszolga-kereskedő támogatta a kockázatos expedíciót. Kolumbusz első útja, amelyről összefogdosott bennszülöttekkel, egzotikus gyümölccsel és igazgyönggyel megrakodva tért haza, sikeresnek találtatott. De 1492 globális következményeit a kortársak még nem foghatták fel. Hogy másodjára, immár „India alkirályaként” sem hozott aranyat, ezüstöt, sem borsot, fahéjat, gyömbért, már kudarcnak minősült (1496). Kolumbusz kegyvesztett lett, Berardi tönkrement, és meghalt.
Tengerre, tudós!
A századfordulón úgy tűnt, hogy a két ibériai királyság tengeri vetélkedését a portugálok nyerik, miután Vasco da Gama megkerülte Afrikát, és eljutott – az igazi – Indiába (1498). Vespuccit azonban tovább foglalkoztatta a napnyugaton talált föld rejtélye. Elhatározta, végre ő maga is tengerre száll. Vakmerőség egy hajózási tapasztalat nélküli könyvelőtől, aki már az ötvenhez közelít – abban a korszakban öregembernek számított. Csakhogy tudománya navigátorként kincset ért. Más egyéb is megkülönböztette a társaktól. Amazok rettenthetetlen tengerészek, elszegényedett kóbor lovagok, kegyetlen konkvisztádorok voltak, hódítani és meggazdagodni akartak, ellenben az ő kalandvágyát intellektuális kíváncsiság hajtotta.
A firenzei polihisztor nagyszerűen mért sebességet csomózott kötél és homokóra segítségével az óceánon, a csillagok állása alapján pedig pontosan határozta meg helyzetüket. A legendás Fűszer-szigeteket keresve a dél-amerikai partoknál kezdte gyanítani, hogy még nagyon messze kell járniuk a céltól. Az Amazonas hatalmas édesvízhozamát látva felmérte, hogy az a szárazföld, amely ekkora folyamot táplál, nem lehet egyszerű sziget, csakis óriási kontinens. Arra következtetett, hogy mögötte újabb nagy víz van, csak utána Ázsia. Egy emberöltő alatt – de már csak a halála után – igazolta a tapasztalat: Balboa a Panamai-földszorosról megpillantotta a Csendes-óceánt (1513), Magellán a kontinens déli csúcsának közelében rátalált az átjáróra (1520).
Vespucci négy felfedezőúton járt, legalábbis ezt állítja Quatuor Navigationes címen ismertté vált beszámolójában (1504). Ezek közül kettőnek, az elsőnek és az utolsónak a hitelessége vitatott, a másik kettő azonban dokumentált. Spanyol szolgálatban, 1499. május 16-án szállt hajóra Cádiz-ban, Alonso de Ojeda kapitánnyal, majd a rivális portugálokkal futott ki Lisszabonból, Gonçalo Coelho parancsnoksága alatt, ezután Afrika és a Zöld-foki-szigetek érintésével kelt át az óceánon (1501–02). Útközben föltérképezte a déli félteke égboltját, leírta legismertebb csillagképét, a Dél Keresztjét. A kontinens egyik partszakaszát – egy cölöpökre épült őslakosfaluról – elnevezte Kis Velencének, azaz Venezuelának. Többször partra szállt, találkozott helyiekkel. Erről is beszámolt a Lorenzo Medicinek címzett híres levélben.
Szex, horror, szenzáció
A levél másolatát egy élelmes firenzei kalmár megszerezte, és Mundus Novus (Új világ) címen kinyomtatta. A Jocundus álnév alatt árusított útleírás bestseller lett, tucatnyi nyelvre fordították le szerte Európában. A földi paradicsomhoz hasonlított föld léte valódi szenzáció volt, ám a közönségsikerben döntő szerepet játszott a bennszülöttek szexualitásának és a kannibalizmusnak a taglalása. A sok szex és horror gyaníthatóan a kiadók és fordítók utólagos betoldása a szövegbe (lásd keretes írásunkat).
Árulkodó, ahogy a pikáns illusztrációk készítői szabadjára engedték a fantáziájukat, némelyikük a vad meztelen nők mellé rajzolt sárkányt is.
Akárhogy is, a Mundus Novus rendkívüli hatású mű: ez alakította Európa első benyomását az új földrészről, egyben mintául szolgált a következő évszázadok kalandos útleírásaihoz.Amerigo Vespucci 1504 után már biztosan nem hajózott többé. Ismét a kasztíliai udvar szolgálatába szegődött, neki hozták létre a főnavigátori tisztséget (piloto mayor, 1508). E minőségben okította és vizsgáztatta a kapitányokat, és élete végéig a térképek őre volt a híres sevillai Kereskedőházban (Casa de Contratación), a birodalom gyarmati ügyekkel foglalkozó hivatalának központjában. Nincs nyoma, hogy élete utolsó éveiben látta volna az Újvilág „keresztlevelét”. Az első olyan világtérképet emlegetik így, amely már önálló földrészként, Ázsiától elkülönítve ábrázolja az új kontinenst, a felfedező tiszteletére kreált földrajzi névvel. Vespucci megérte, de valószínűleg nem is tudta, hogy róla nevezték el Amerikát.
Az Újvilág keresztlevele
A nagy földrajzi felfedezések kora előtti világtérképek így festettek: balra Európa, jobbra Ázsia, alul Afrika, középen – nevéhez méltón – a Földközi-tenger. Vespucci útleírásait tanulmányozva a Lotaringiai Hercegségben két német humanista ráébredt, hogy ha a távoli nyugaton valóban új földrészt találtak, akkor a térképet korrigálni kell. Martin Waldseemüller és Matthias Ringmann jártas volt matematikában, csillagászatban, geográfiában, kartográfiában, filológiában is. Elhatározták, hogy helyesbítik a világatlaszt.
Monumentális munkát végeztek. Gazdagon díszített, aprólékos térképük tizenkét kisebb téglalapból áll, együttes mérete 128 × 233 centiméter. Földgömb és magyarázó szöveg is tartozik hozzá. Az új kontinens atlanti partvonalát olyan jól rajzolták meg, hogy feltehetőleg eljutott hozzájuk egy Ibériából kicsempészett titkos térkép. A földrész mellé – a felfedező tiszteletére – az „America” megjelölést írták. Azért a latin Americus női alakját választották, mert ezen a nyelven a kontinensek hagyományosan nőneműek (Europa, Asia, Africa).
A nagy mű, az Universalis cosmographia 1507-re készült el. Több száz kinyomatott példányából egyetlen eredeti maradt fenn. Sokáig egy svábföldi nemesi család, a Waldburg-Wolfeggek tulajdona volt. Tőlük vásárolta meg rekordáron, tízmillió dollárért a washingtoni Kongresszusi Könyvtár, Angela Merkel kancellár adta át az ötszázadik évfordulón. A szöveges részt, amely az elnevezést indokolja, Amerika keresztleveleként emlegetik. A kontinens délebbi, latin részén sokan sérelmezik, hogy a páratlan kincs az Egyesült Államokba került, szerintük ezzel „a gringók” kisajátítják Amerika fogalmát.
Miből lesz a tevepárduc?
Vespucci szavahihetőségét a Mundus Novus túlzásai miatt vonták kétségbe a XIX. században, Alexander von Humboldt (1769–1859) német természettudós kritikája nyomán. A vérmesebbek szélhámosnak, csalónak titulálták Amerika névadóját. Ám a mai filológusok inkább utólagos szenzációhajhász szövegbetoldásokra gyanakszanak, az eredeti kézirat híján nem tudni biztosat. A konkrétumok hiányozhatnak azért, mert a szerző nem jegyzőkönyvet írt: szórakoztatni akarta Medicit, eszébe sem jutott olyan részletekkel untatni, mint a kapitány neve meg a dátumok. Navigációs adatokat pedig el sem árulhatott volna, hiszen azok szigorúan őrzött államtitoknak minősültek. Gúnyolták Vespuccit, amiért oroszlánokat látott Brazíliában. Robert Wallisch, a Bécsi Egyetem kutatója szerint azonban a reneszánszban természetes, hogy meglévő állatnevekkel írnak le addig ismeretlen fajokat, adott esetben jaguárt vagy pumát. Az osztrák tudós emlékeztet arra, hogy a Vespucci egyik kortársa által említett afrikai „tevepárduc” (camelopardo) sem kitalált lény, hanem – mint a mellékelt rajzból kiderül – zsiráf.
