Bevallom, néhány éve nem jártam a Művészetek Völgyében, noha a kilencvenes években és később is törzsvendégnek számítottam. Halottam, olvastam róla, hogy sokak szerint szinte nem lehet már beférni a Völgybe, túlságosan piaci szemléletűvé vált. Kíváncsi voltam, mi is a helyzet.
Az első ott töltött napon Taliándörögdre mentünk, mégis csak a színház a főterületem, gondoltam, megnézem Goldoni Mirandolináját, amely egy új előadás, az Art-Színtér és Művészetek Völgye közös produkciója. A Völgy egyik színházi helyszíne a Taliándörögdi Közösségi Ház, amely százötven nézőt tud befogadni. Nem volt teljesen telt ház, de a vonzó szereposztás sokakat becsábított a fedett térbe, ráadásul kint elkezdett esni az eső. Az előadást Pozsgai Zsolt rendezte, a szöveget ízléstelen poénokkal gazdagítva. Szulák Andrea, akit láttam már erőteljesnek színpadon, ezúttal nem győzött meg arról, hogy érte kiált ez a címszerep, és úgy éreztem, a partnerek is olykor mintha önmagukat parodizálták volna. Kiemelkedett Szemenyei János, aki saját hangján fogalmazta meg szerepét, még a közönséget is megszólította olykor, de ez az összképen nem sokat segített.
A szünetben csodás volt kint az eső utáni szivárvány, a második rész után aztán átmentünk a taliándörögdi világzenei színpadhoz, a Kocsor házhoz. A több generáció által kedvelt Góbé zenekar húzta. Külföldi turnéjuk előtt iktatták be a Völgyet és nagyon jól tették. Remek hangulatot teremtettek és nem csak a Búcsú című zárószámukkal. Régen hasonló koncerthelyszíneken még szalmabálákon ültünk, ma már végig kell állni, táncolni ezeket az eseményeket.
Másnap az egyik kapolcsi szabadtéri vendéglőben, ahol ízletes reggelit kínáltak, megismerkedtünk egy herendi házaspárral. A bútorasztalos-szakoktató Imre büszkén mesélte, hogy hetvenkilenc éves, de minden évben jönnek. Mária, a felesége vízügyi technikusként dolgozott, szeretik a komolyzenét, a családban van csellóművész, gitáros, operaénekes. Elmondásuk szerint az egyik legnagyobb Völgy-élményük egy évekkel ezelőtti Amadinda-koncert volt. Az Amadindát idén nem láttuk a programban, mostanában nem nagyon lépnek fel, viszont a Kaláka Versudvar továbbra is biztos pontja a Művészetek Völgye kínálatának. A délelőtti műsorsávban éppen a Volt egy fakatona című gyerekműsoruk ment. Teljesen tele volt az udvar, oldalt rengeteg babakocsi parkolt üresen, mert hogy a pici gyerekek a szülők kezében élvezték a megzenésített gyerekverseket. „Idefele, odafele halkan sír az ukulele” – és aki nem tudta esetleg, hogy az utóbbi micsoda, azoknak Gryllus Dániel készségesen elmagyarázta. (Az ukulele húros hangszer, tulajdonképpen a gitár kicsi, négyhúros változata. A polinéz szigetvilág kedvelt hangszere.)
Az ukulele után interaktív énekes workshopra vágytunk Harcsa Veronika udvarában, amit a falu szélére helyeztek, de így is a déli verőfényben többen vállalkoztak, hogy együtt mozogjanak, énekeljenek az énekesnővel, aki évek óta önálló udvaron van jelen a Völgyben. A workshop résztvevői egy kört formáltak, Veronika pillanatok alatt egy egységes csapatot alakított belőlük, akik gyakorolták a különböző dallamok és ritmusok kombinációit, hogy aztán egymásnak is improvizáljanak különböző feladatokat. Az énekesnő elmesélte, hogy tizenhét évesen járt először a Völgyben, aztán később gyakran fel is lépett, de szorosabban azóta kötődik a rendezvényhez, amióta a dzsesszudvart a nevére vette. Az udvar teljes programját ő állítja össze, idén csaknem negyven koncert lesz és a kísérő eseményeket is ő szervezi. Reggel jógával indítják a napot. Vannak babáknak szánt programjaik, kézműves és zenehallgató foglalkozásaik. – Az énekes workshop akkora nagy élmény nekem évről évre, hogy beiratkoztam a pécsi zenetudományi egyetem szeptembertől induló zeneterápia képzésére. A workshopokon azt élem meg, hogy vadidegen emberek nagyon gyorsan tökéletesen egymásra hangolódnak. A mai foglalkozáson is volt zenész, színész, de olyanok is, akiknek nincs zenei előképzettségük, mégis megtapasztalták a zene, a ritmus összetartó erejét és ebben mindenki egyenrangúan részt tud venni. Ez óriási erőt és érzelmi többletet hordoz – mondta az énekesnő.
Ezután nem hagyhattuk ki a a kapolcsi Momentán udvart, ahol délutánonként Éjjel-Nappal Momentán címmel a közönséggel együtt szappanoperát készít az idén húszéves Momentán Társulat. Óriási volt az érdeklődés, úgy éreztük, mintha délután háromkor az összes völgylakó Momentánt szeretett volna nézni. Egy fűszálat sem lehetett elejteni az udvaron, még a napon ülők is kitartottak. Idén a közönség kívánáságára egy francia pezsgőgyártó család belső harcait, intrikáit, vágyait és vívódásait követhetjük nyomon. Bódy Gergő, a Momentán Társulat tagja a sorozat első része után elmondta, hogy most már minden előadásukat ötszáz-hatszáz néző látogatja, ami egyszerre felemelő, de felelősséggel is jár. Tavaly indult a Mesterségem címere című soroztuk, amit idén is megtartottak és ebben az évben a születésnap miatt egymással is beszélgetnek a színpadon, lesz elő bemutatójuk és mindenféle más izgalom.
És ha már izgalom, a Völgyben is mindig lehet amiatt aggódni, hogy esik-e az eső. A szombati vigántpetendi Zorán-koncert előtt is volt miért izgulni. Aztán szerencsére csak szemerkélni kezdett az elején, később pedig elvonultak a fellegek. A minőségi hangzásra kényes Zorán teljes zenekarral, vokalistákkal érkezett Vigántpetendre. Nem csak a dalai, slágerei jelentettek újra komoly élményt, hanem a kifejezetten jó formában lévő előadó összekötő szövegei is. Zorán minden dal előtt elmesélt némi kulisszát, történetet. Persze néhány dal önmagában is roppant aktuális, például A színfalak mögött című dal egyik részlete: „szól a zene, szól már, szól, ha nem szólnak bele a színfalak mögött.” Aztán az egyik utolsó dal fontos mondata, ami már nagyon messze vezet, a Művészetek Völgyénél, a szivárványnál is jóval túlra: „Kell ott fenn egy ország, amit sosem rontunk el.”