Már javában tart a diákok számára a nyári szünet. Amíg sokak számára ez az időszak a zavartalan pihenést, a barátokkal eltöltött időt, koncerteket, bulikat jelent, addig vannak, akik kevésbé szerencsések.
Azoknak, akik a tanév végén bármely tantárgyból megbuktak, jelenleg nem a szórakozás forrásainak előteremtése, hanem a javítóvizsga egyre közeledő terhe nyomja a vállát. Mi vezethet oda, hogy az érettségire készülve elbucskázzon valaki a célegyenesben? Milyen nyomás nehezedik a diákokra, és vajon mindenért a rendszer a hibás?
Elvárások a magasban
A bukás minden diák számára rettegett esemény, hiszen ez egyfajta szembesítést jelent: képtelenek voltak teljesíteni a követelményekben előírtakat. Fontos ugyanakkor, hogy különbséget tegyünk a pótvizsga és a javítóvizsga között. Előbbi arra értendő, amikor a diáknak nem volt meg a megfelelő óraszáma ahhoz, hogy befejezhesse a tanévet, ezzel szemben javítóvizsgát akkor kell tenni, ha valamelyik tantárgyból megbukott a diák az év végén.
A javítóvizsgák száma az utóbbi években csökkenő tendenciát mutat. Ennek több oka is lehet: tételsort összeállítani, esetleg felkészíteni erre a diákokat a tanárok számára is pluszmunka. Az oktatás jelenlegi állapota miatt a tanártársadalom nem feltétlenül motivált abban, hogy az eddigieknél is több terhet vegyen magára. Vagy ha akarna, se tudna.
A másik álláspont szerint a javítóvizsga intézménye is elvetendő: nincs értelme feleslegesen feltartani a diákokat azért, mert egyetlen tantárgyból nem érik el a megfelelő szintet.
Az Oktatási Hivatal oldalán elérhető adatok alapján a legtöbb bukás matematika, történelem és magyar tárgyakból történik. Az okokról Pánczél Róbert matematika-szakos középiskolai tanárt kérdeztük, aki megfelelő rálátással rendelkezik a kérdéskörre, maga is készít fel diákokat a vizsgára. Szerinte nem feltétlenül csak a diák hibája, ha javítóvizsgára szorul. Véleménye szerint a probléma lényege az alapokban keresendő. A követelményrendszer brutálisan magasra teszi a lécet, és van egy olyan berögződés a tanárokban, hogy szándékosan az érettségiben elvártak fölé lövik be az elvárásokat, hogy a diákoknak odaérve ne okozzanak gondot a vizsgák. Az általános iskolában ugyanez megfigyelhető a felvételivel, vagy bármely bemeneti-kimeneti méréssel. Szerinte elenyészőek azok az esetek, ahol személyes konfliktusok vannak, és nem is szabad ezekből kiindulni.
Hiperlazák és rettegők
Pánczél Róbert szerint a javítóvizsgához való hozzáállásnak három tipikus változata van. Az első esetben a diák teljesen rástresszel a bizonyítási kényszerre, és könnyek között érkezik a feleletére augusztus végén. Ennek a szöges ellentéte is létezik, amikor a bukás miatt egyfajta apátia alakul ki a fiatalokban, akik a megfelelő tudás nélkül, és ehhez képest indokolatlan nyugalomban érkeznek meg a javítóra. A harmadik eset sajátos: ezekben a történetekben vannak a teljesítményszorongók. Ők azok, akik bár kívülről úgy tűnnek, mintha nem foglalkoztatná őket a visszatapsolás ténye, valójában belül rettegnek a megpróbáltatástól, ami folyamatos halogatáshoz vezet.
A szülők vállát is nagy felelősség nyomja ebben a helyzetben.
A matematikatanár mindezt egy osztálykiránduláshoz hasonlította, ahol szintén a szülőkkel szokott gond lenni. Sokszor előfordul, hogy apa-anya túlstresszeli a gyermekét pusztán amiatt, mert jobban megijed a bukás tényétől, mint a gyermeke. A helyes hozzáállás közel sem ez. A sikeres javítóvizsgához nyugodtan kell kezelni a helyzetet, mondta Pánczél, kooperatív, játékos felfogást adaptálva a gyermek felé.
A javítóvizsgára készüléskor két gyakori diáktípus létezik a szakember tapasztalatai szerint. Az egyik esetben a diák kampányszerűen, az utolsó napokban kezdi el a tanulást, míg a másikban fokozatosan, mindennap egy adott mennyiséget sajátít el az elvárt tananyagból. A szaktanár az utóbbit javasolja. Véleménye szerint ezzel el lehet kerülni a kiégést, és jobban meg is marad a bevitt információ.
Amikor a tanári oldalról kérdeztük, Pánczél Róbert kifejtette, mit tart az ideális felkészítésnek a megmérettetésre. Szerinte az a legjobb, amikor a pedagógus közli a diákjával, mennyi idő lesz a vizsga időtartalma, hány feladat várható, és milyen a nehézségi fokuk. Érdemes akár próbafeladatlapot is készíteni az elmúlt évek javítóvizsgáiból, a pontosabb követelményszint érdekében. A feladatok összeállítása egyébként nem csupán a szaktanár feladata, mert azt át kell néznie a munkaközösség-vezetőnek és az igazgatóságnak. Emiatt általában nem szokott olyan vastagon fogni a tanárok ceruzája, jegyezte meg a matematikatanár.
Tehetségparkoló
A javítóvizsga intézményéről a már említett álláspontok közül Pánczél inkább az „elengedés” híve. Egy művészeti iskolában tanított, három táncososztályában pedig voltak olyanok, akik elképesztően tehetségesek voltak, viszont nem voltak jók matematikából. Úgy látja, felesleges „parkoltatni” ezeket a diákokat. Ezzel a tanár nem tesz mást, mint elvesz egy évet egy olyan fiatalember életéből, aki eközben adni tudna a világnak.
Ennek ellenére a szakember mégsem vetné el a javítóvizsgát. Olyan eszköznek tartja, amit pozitívan is lehetne használni. Ha valaki megbukik év végén matematikából, annak fel lehetne ajánlani, hogy ha mindenképpen ezzel a szakterülettel szeretne foglalkozni, akkor tanulja meg augusztus végére. Ha viszont a számok világa nem szerepel a tervei – és a szükséges tudásbázisa – között, akkor tovább kell engedni, hiszen felesleges tudás lesz az számára, mégis egész nyáron készülnie kell belőle.
Kíváncsiak voltunk, hogy Pánczél Róbert miként optimalizálná a jelenlegi rendszert. Szerint a hiba nem feltétlenül a módszertanban keresendő. Van, amikor a frontális oktatás működik, és van, amikor a páros vagy a csoportmunka. Szerinte az lenne az optimális, ha az egyetemek aktívabban részt vennének a középiskolai követelményrendszer kidolgozásában. Ha ugyanis pontosan megszabják a felvételi elvárásokat, akkor a középiskolai tanárok is jobban be tudják lőni azt a szintet, amit meg szeretnének tanítani a diákjaiknak – és annál nem többet.
Egybevág a követelésekkel
A diákközpontú oktatás megoldást jelenthetne a javítóvizsgák kérdésére Pánczél Róbert szerint. Ha a pedagógusok a belső motivációt próbálják elérni, nem pedig a jutalmazással-büntetéssel élnek, akkor a diákok sokkal nagyobb kedvvel ülnek le tanulni. Hiszen azt maguktól teszik, nem külső kényszer miatt. Ehhez természetesen a követelmények mérséklésére is szükség volna.
Ezek az elképzelések egybevágnak azzal, amit évek óta követelnek a diák- és tanárszervezetek, gondoljunk köztük az egykori Független Diákparlamentre, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetére vagy akár a diákokat jelenleg megmozgató Egységes Diákfrontra. A státusztörvény megszavazásával azonban úgy tűnik, messze vannak még a szükséges reformok ahhoz, hogy mindenkinek boldogan teljen a nyár. És az ősz, a tél, no meg a tavasz.
