Nemrég láttam Robert Icke darabját a Mitemen Andrei Serban rendezésében a temesvári társulat előadásában, A Doktor címen játszották, az Átrium most bemutatott változatában Az orvos címet kapta. A dráma (az Átrium színlapján kevésbé érthetően thriller szerepel) Arthur Schnitzler 1912-ben íródott A Bernhardi professzor című művének angol kortárs átirata. Serban filmszerű rendezésében a történetet nehezen lehetett követni, mindig újabb és újabb szál bukkant fel. Érezhetően nagyon fontos és aktuális témákat vetett fel, de valahogy nem vált katartikussá, elsősorban a darab jellegéből adódóan túl sok mindenbe kapott bele, és ezek a tematikák kibontatlanul, megválaszolatlan felkiáltójelek maradtak. Persze lehet, hogy ez írói cél is volt, a megértést viszont nem segítette elő. Az Átrium változata (dramaturg: Ugrai István) feszesebb, lényegre törőbb, egységesebbnek tűnik. A mű minden dilemmáját nem képes lefedni, ám mégis izgalmas szövet születik a Margit körúton bemutatott verzióból.
Schnitzler alapötletét megtartja Robert Icke, vagyis az előadás alapkonfliktusa: egy kórház zsidó orvosa, igazgatója nem engedi meg a katolikus papnak, hogy egy elrontott abortusz miatt haldokló lánynak feladja az utolsó kenetet.
Már ebben az egy mondatban felvetődik több közéleti vitára ingerlő téma, arról nem beszélve, hogy később még ez tetőződik újabb tematikákkal, a nemi identitás problémáján, elfogadásán át, a hatalommal való visszaélésig. Leginkább az előítéletekről beszél a darab és arról, hogy ezek miként válnak a gyűlölet eszközévé, a másik ellehetetlenítésének bevett módjává. A másik kulcs a kategorizálás, a címkézés és ez a címke azon, aki célponttá vált, ott marad örökre. Nem tudja magáról sohasem lemosni. Ruth Wolfot megvádolják, hogy különböző okok állnak annak a hátterében, hogy nem engedte be a haldoklóhoz a papot. Onnan kezdve elszabadul a pokol, pár nap alatt az elismert orvos, a kórház alapító igazgatója gyűlölt célszeméllyé válik. Egy televíziós show-műsorba bemegy, és ott végképp elveszti a harcot, mindenki jól neki esik. Az is megdöbbentő, ahogy a kórházi orvosi kar, az igazgató munkatársai reagálnak az esetre. Egy részük pillanatok alatt elárulja, és részt vesz a leszámolásban. Az egyik orvos egy kétségbeesett monológban többek közt ezt mondja: „Nem lehet az embereket külön kupacokba dobálni! Ezen a földön nincs senki, nincs egyetlen egy emberi lény sem, aki a saját sokszínűségével és összetettségével ne szegülne szembe ezzel a végletekig leegyszerűsített, primitív faszsággal! És legutóbb, mikor feldaraboltuk a világot az identitások alapján, emlékezzünk, hová vezetett…”
Alföldi Róbert rendezése pontos, persze közben kíméletlen tükröt is tart. A rendezés meghatározó leleménye, hogy az orvosnőt László Zsolt játssza. Női ruhában, de kívül hagy minden külsőséget, egyszerűen egy embert formál meg, aki ilyen szörnyű helyzetbe kerül. Egy olyan emberét, aki nem politizál, nem lobbizik, csupán a hivatását gyakorolná, László Zsolt az egész előadás fölé nő, de úgy, hogy közben a partnerek is elkezdenek színészileg szárnyalni. Egészen kivételes művészcsapat jött össze ennek a produkciónak a kedvéért. Nagy élmény együtt látni Parti Nórát, Katona Péter Dánielt, Márton Andrást, Kocsis Pált, Valcz Pétert, Szatory Dávidot, Fülöp Tímeát, Kovács Mátét, Kocsis Gergelyt, Söptei Andreát. A legkülönbözőbb helyről érkeztek, szabad úszásból, budapesti kőszínházból, vidéki színházból, határon túli teátrumból, független színházi létből vagy akár a Nemzetiből, mégis egy színházi nyelven szólalnak meg.
A darab döccenői ellenére egy izgalmas, bő asszociációs bázist kínáló utazásra invitál az Átrium előadása, a végén pedig nagy valószínűséggel többünknek kiabálni lenne kedve. Kikiáltani, hogy állítsuk már meg ezt a minden normalitást elnyelő örvényt. Hívjuk elő a józan eszünket, addig, amíg nem késő.
Infó: Robert Icke: Az orvos. Fordította: Hevér Ádám. Rendező: Alföldi Róbert A Kultúrbrigád és az Átrium előadása
