sárkányvér
a város visel ködsüveget
amitől láthatatlan leszek
32 fokos vízben fürdöm
mégsem sárkányvér
nekem is a vállam az Achilles-inam
túl széles a testemhez képest
csak napsugarak tövise sebez
nyáron mindig ott
égek le először és onnan hámlom
halált hozó hársfák illata az ablakpárkányon
aurora
nyelved körül tenger amiben
visszafelé úsznak a szavak
a metrón állok mindenki másra
gondol számat hólyagosra marta fel a só
az aluljáróban búcsúzó félhomály
mint egy rendre meghiúsuló napfelkelte
de a sercegő fény a sarki fények
időszakos föllángolását idézi
akkor most megtanulok repülni
mielőtt elsüllyednek a mozgólépcsők
zongorabillentyűi
