- Nem lesznek kötelező menekültkvóták, Magyarország kivásárolhatja magát a kötelezettségből

A magyar kormány azt állítja a tagállamok túlnyomó többsége által nemrégiben elfogadott álláspontról, hogy „Brüsszel újra át akarja erőltetni a bevándorlók kvóták szerinti szétosztását az EU-ban”. Ez igaz?

Így nem igaz. A szolidaritás kötelező, de az áthelyezés, vagyis a menedékkérők fogadása nem. Ez a legnagyobb különbség a nevezetes kvótahatározat és az asztalon fekvő mostani indítvány között, amelyről az Európai Parlamentnek és az EU27-eknek még meg kell állapodniuk. Minden erőfeszítés egy kötelező erejű kvóta alapú rendszer bevezetésére megbukott a tárgyalásokon. 

A tagállamok többségi véleménye azt rögzíti, hogy háromféleképpen lehet a szolidaritást kifejezni a migráció által leginkább sújtott uniós országokkal: a menedékkérők áthelyezésével, egy közös pénzügyi alapba történő befizetéssel vagy kapacitásépítéssel, ami például a határőrizet megerősítését szolgáló eszközök felajánlását jelentheti. A tagállamokból álló Tanács kompromisszumos szövege egyértelműen leszögezi, hogy egyenértékű a szolidaritás mindhárom formája. Az Európai Parlament (EP) másként látja, szerinte a szolidaritási hozzájárulások 80 százalékának áthelyezések formájában kellene megvalósulnia, mivel a frontországokra nagy teher nehezedik.

Ön szerint mikor születhet meg a végleges megállapodás?

Az uniós intézmények azt szeretnék, ha legkésőbb 2024. tavaszára tető alá hozhatnák a paktumot, amely a migrációs és menekültpolitika számos területét felöleli. Úgy tudom, hogy a júliusban hivatalba lépő soros spanyol EU-elnökség már ez év végére megállapodást szeretne, de ezt nagyon optimistának tartom, mivel számos kormányközi és intézményközi feszültséget kell még feloldani.

Mit gondol, az egyeztetett szöveg vajon a tagállamok vagy az EP álláspontjához fog-e közelebb állni?

A parlamentben hamarosan elkezdődik a kampányidőszak a jövő tavaszi választásokra készülve, és a képviselők ezzel lesznek elfoglalva, nem a megállapodás részleteivel. Arra számítok, hogy az egyeztetéseken a menedékkérők áthelyezése lesz az egyik legvitatottabb pont, mivel az EP számára fontos a szolidaritás és a felelősségvállalás egyensúlya. De látni kell, hogy a bevándorlással kapcsolatos uniós politika egyre korlátozóbbá válik. Ez jellemző a kormányközi Tanács álláspontjára, de a parlamentére is, elsősorban a benne helyet foglaló jobboldali képviselők hangja és befolyása miatt. Az állam- és kormányfők februári csúcstalálkozójukon például a határellenőrzés és határigazgatás megerősítését határozták el, ismét felszólítva a határvédelem uniós finanszírozására. A tagállamok az Európai Unión kívüli, harmadik országoknak juttatott pénzügyi támogatással igyekeznek elhárítani a felelősséget maguktól, és megnehezíteni a menedékjoghoz való hozzáférést.

Magyarország biztosan nem fog menedékkérőket befogadni. De mi történhet, ha sem pénzzel, sem egyéb módon nem kíván majd hozzájárulni a frontországok terheinek a csökkentéséhez? Ekkor sem kell attól tartania, hogy rákényszerítenek migránsokat?

Miután elfogadják a kötelező erejű rendeletet, a tagállamok nem tagadhatják meg a betartását. Ha megszegik a szabályokat, eljárás indulhat ellenük. A tanácsi kompromisszum nem határoz meg semmilyen egyéb egyeztetési kötelezettséget vagy büntetőintézkedést, ami valószínűleg az egyik gyenge pontja. De Magyarországot és másokat ekkor sem lehet arra kényszeríteni, hogy fogadjon be migránsokat. Viszont minden tagállam köteles lesz megválasztani a szolidaritás formáját. Arra számíthatunk, hogy az erre hajlandó országok elég nagy koalíciója tesz majd ígéreteket az áthelyezésre, persze láttunk már példát ezek visszavonására is. Az áthelyezések száma az adott ország gazdasági fejlettségétől és népességszámától függ majd. Kezdetben évi 30 ezer főben határoznák meg, de szükség esetén növelhető. Magyarország, Lengyelország és talán mások is pedig, cinikusan szólva, „kivásárolhatják magukat” ebből a kötelezettségből. Ahogy említettem, a Tanács szemében nincs különbség a szolidaritás kifejezésének különböző formái között.

Ha Magyarország esetleg úgy döntene, hogy fizet, akkor a jelenlegi javaslat alapján 20 ezer euróval kéne hozzájárulnia a költségekhez minden számára kijelölt és áthelyezésre szoruló menedékkérő után. Hogy jött ki ez a szám?

A 20 ezer euró egy menedékkérő fogadásának és kérelme feldolgozásának átlagos, kezdeti költségeit jelenti, a ráfordítások azonban Európa-szerte nagymértékben eltérnek. Németországban például a becslések szerint 6 és 20 ezer euró között vannak, attól függően, hogy a menedékkérő az ország mely régiójába kerül. A külső határral rendelkező Olaszországban azonban, ahol a menedékkérelem feldolgozását is el kell végezni, aggályok merültek fel, hogy ennyi pénz nem lenne elegendő minden kiadás fedezésére, nem is beszélve a kedvező döntést követő integrációs költségekről. Összehasonlításképpen: a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság javaslata 250 ezer euróban határozta meg a hozzájárulás összegét személyenként. A befizetéseket egyébként harmadik országokban megvalósuló projektekbe csatornáznák, nem pedig a fogadó országokba, bár ezek további költségvetési és gyakorlati támogatásra számíthatnának.

A magyar kormány egyik régi érve, hogy a migránsok áthelyezése szívóhatást fejt ki, nem csökkenti, hanem növeli az illegális bevándorlást Európába. Erről mi a véleménye?

Az új rendszerben az érkezőket sokkal gyorsabban kiszűrnék, mint a jelenlegiben. A határon mindenkit kötelezően átvilágítanának, megvizsgálnák a személyazonosságát, az egészségügyi állapotát és biztonsági ellenőrzésnek vetnék alá. A hatóságok ennek fényében dönthetnének arról, hogy az illető személy ügyét a határon gyorsított ütemben lefolytatott eljárásban, legföljebb 12 hét alatt elbírálják-e vagy rendes menekültügyi eljárásba vonják. Azaz a nemzetközi védelemre való jogosultságot jó korán igyekeznének megállapítani, és ez gyengítené a „szívóhatást”. Aki nem jogosult nemzetközi védelemre, hazaküldik.

A magyar kormány azzal is érvel, hogy a migránsok csupa biztonságos országon át érkeznek az ország déli határaira, tehát nyugodt szívvel vissza lehet őket küldeni oda, ahonnan jöttek. Mintha a brüsszeli tervezet hasonló alapállást tükrözne.

Az eddigi próbálkozások egy közös lista összeállítására, amely a biztonságos harmadik országokat tartalmazza, rendre kudarcot vallottak. A tagállamok szeretnek saját maguk dönteni erről, így most sem sikerült közös nevezőre jutniuk. A nyugat-balkáni országokat például a legtöbben biztonságosnak tekintik. Olaszország meg szabad kezet akar kapni arra, hogy például Tunéziába küldhesse a visszautasított menedékkérőket. Úgy gondolom, hogy az előttünk álló egyeztető tárgyalásokon sok vita lesz arról, hogy mondjuk Tunézia mennyire tekinthető biztonságos harmadik országnak egy olyan ember számára, aki nem állampolgára az országnak, csak átutazott rajta.

Magyarország nemrégiben úgy döntött, hogy szabadon engedi és kiutasítja az országból az embercsempészeket. Ez az lépés ön szerint mennyire segíti az illegális bevándorlás elleni küzdelmet?

A Görögország partjainál elsüllyedt, több száz embert szállító hajó esete rámutat, mennyire voltak sikeresek az embercsempészet visszaszorítását célzó eddigi erőfeszítések. Az Európába tartók továbbra is igénybe veszik a csempészek szolgálatait, mert nincs más lehetőségük a bejutásra. A bűnözők kiutasítása annyiban problémás, hogy feszültséget szít a tagállamok, ez esetben Magyarország és Ausztria között, leginkább azért, mert a két ország között szoros a rendőri együttműködés. Az osztrákok elvárják, hogy a magyarok végezzék el a dolgukat, vonják felelősségre és büntessék meg az elítélt embercsempészeket. Ennél súlyosabb problémának tartom, hogy az EU nem ösztönzi kellőképpen a legális migrációt, ami csak segít a csempészeknek. Elvenné az emberek kedvét a tengeri átkeléstől vagy a balkáni útvonalon való bolyongástól, ha a tagállamok nagyobb számban vállalnák az EU-n kívüli országokban tartózkodó és nemzetközi védelemre jogosult személyek áttelepítését.