- Balaton mint belső táj

A Balatont szinte el sem tudjuk képzelni turisták, hotelek, lángososbódé és naptejillat nélkül, Magyarország kedvenc üdülőhelye a fejünkben egy zsibongó, élettel teli tér, Szabó Dezső és Szalontai Ábel fotográfusok a tó egy egészen más arcát tárják elénk. A veszprémi Dubniczay-palotában látható két kiállítás izgalmas utazásra hív.

„Milyen kép edukálja a szemet, inspirál szellemi és lelki értelemben egy olyan korban, amely vizuálisan szennyezett?” – teszi föl a kérdést Somogyi Krisztina építészkritikus a kiállításhoz tartozó albumban. A Badacsony című tárlaton a Balaton északi partján fekvő jellegzetes hegyet láthatjuk ezerféleképpen: ködben, éjszaka, nappal, télen, kánikulában, esőben, felhőktől övezve és tiszta égbolt alatt. Tágas, fényes terem két oldalán egymás után sorakoznak a fotók, egy elkerített részen pedig meditatív, atmoszférateremtő zene mellett nézhetünk egy vetítést, a kép itt is ugyanúgy a Badacsonyt ábrázolja, az átmenet szinte minimális, Jávorka Ádám zeneszerző munkája teszi teljessé a válogatott és összefűzött képsorokat. Utánozhatatlan élmény a tárlat ezen pontja, a látogató talán itt döbben rá először: Szalontai Ábel fotóiról hiányzik az emberi jelenlét.

„Itt vagyunk tehát a mában, elfáradt nézések kereszttüzében.” – írja Somogyi Krisztina – „Az elmúlt években a képek csak sokasodtak, a vizuális impulzus intenzitása csak nőtt, különböző szándékok célcsoportjaként alig maradunk talpon a ránk zúduló képi információ sodró özönében. A túlingerelt közegben ritkábban állít meg a fotográfia.” Szalontai Ábel fotói épp erre képesek, a Balogh Rudolf-díjas alkotó munkáit szemlélve joggal juthat eszünkbe Hiroshi Sugimoto Seascapes (Tengeri tájképek) fotósorozata. Ugyanazt az időtlenséget sugározzák képei, mint a japán mester tengereket megörökítő fotói. „Víz és levegő. Ezek az anyagok nagyon hétköznapiak, alig vonzzák a figyelmet – és mégis biztosítják a létezésünket.” – írta Sugimoto a Tengeri tájképek sorozatáról. Szalontai Ábel fotográfiái nyugalmat sugároznak minden háborgó jelenlét – vihar, villám, mennydörgés – ellenére, sikerült átfogalmaznia ezt szinte már közhelyes kultúrtájat.

Szinte ugyanezt a küldetést vitte véghez Szabó Dezső is, akinek Landscape című kiállítását a Dubniczay-palota tetőterében tekinthetjük meg. A Munkácsy-díjas képzőművész a Balaton partján fekvő Szigliget kikötőjének egy meghatározott pontjából, mindig azonos beállításban fényképezte a túlparton lévő Fonyódi-hegyet 1996-tól 2014-ig. A téma és a kamera pozíciójának állandóságával a folyamatosan változó napszakok, évszakok és meteorológiai körülmények rögzítése és megmutatása volt a célja. Az eszköz, amelyet ehhez a sorozathoz használt, minden esetben egy ugyanolyan típusú kisfilmes fényképezőgép és ugyanaz az objektív volt. A befűzött film fajtája (Fuji 100) és jellemzői a tizennyolc év alatt nem változtak. Ezen technikai feltételek biztosították azt a szándékot, hogy az elkészült felvételek összehasonlíthatóak legyenek egymással oly módon, hogy kizárható legyen a legtöbb esetlegesség vagy változó technikai tényező. A tárlat nem csupán az elkészült fotókat tárja elénk, hanem megmutatja a hátteret: miként választotta ki a képeket az alkotó, ebben is azt a végtelen türelmet, alaposságot tapasztalhatjuk, mint a majdnem húsz évig tartó munkafolyamat alatt.

Szabó Dezső még 2019-ben rangos nemzetközi elismerésben részesült: Darkroom című, fotográfiai albuma a Tokyo International Foto Awards-on ezüstérmet nyert. Komoly alkotóról beszélünk, aki a fotósorozata kapcsán művészettörténeti előképei között említi Claude Monet-t, de ugyanilyen fontosnak tartja a japán fametszet művészeit (akik hatottak a francia festőre). Kacusika Hokuszai 1829-ben készítette el A Fuji harminchat látképe című sorozatát, mely hatalmas sikert aratott. Különös, mi vonzza az embert egy hegy, tópart állandóságában vagy éppen apró változásaiban, de a sorozatképek még mindig lenyűgöző erővel bírnak. Szabó Dezső így nyilatkozik saját szándékáról a kiállítás egyik tablóján: „A mindig az adott állapotot rögzítő fényképfelvétel mentes az érzelmektől, a személyes benyomásoktól, saját határain belül kérlelhetetlenül egzakt. Így akár szembesíthet minket az elménkben kialakuló képzetek milyenségével és tartalmával, és segíthet őket kritikusan szemlélni, esetleg meghaladni.”