„A festők, szobrászok régi panasza: kevés a kiállítóterem. Jogos és bevett gyakorlatként Budapesten is, művésztelepeinken is folytonos hát az a hagyomány, hogy egy-egy festő – sokszor barátaival együtt – műtermében mutatja meg az érdeklődőknek legújabb alkotásait. A boglári kápolnatárlat gazdagabb, Galántai György több neves barátja számára és számos útját kereső, most induló fiatal számára is lehetővé tette a bemutatkozást. Büszkék lehetnek a somogyiak, hogy a helyi tanács segítette ezt a vállalkozást, mely roskadozó bűntanyából európai szintű látványossággá tette a kis kápolnát” – írta 1971 augusztusában a Képes Újság, külön hangsúlyozva: a Balaton partját nyaranta elözönlő giccsel szemben itt fiatal művészek a saját költségükön olyasvalamivel rukkoltak elő, ami biztatást érdemel. A cikkíró talán nem sejthette, hogy két évvel később az akkori hivatalos kultúrpolitika által teljességgel mellőzött balatonboglári kápolnaműtermet a hatóságok bezáratják, a kék fényes Szabó László pedig utólag olyan lejárató-feljelentő cikket ír, hogy azt a NER sajtómunkás-gyorstalpalóin is taníthatnák. Persze, inkább sejthette: ekkor már megjelent a korabeli lapokban néhány olyan cikk, amely jelezte, a tűrt kategóriából könnyen át lehet kerülni a tiltottba.
Galántai György képzőművészeti főiskolásként 1966 nyarán Balatonbogláron talált rá az elhagyott, pusztulófélben lévő temetőkápolnára. A festőművész 1968 februárjában tizenöt évre bérbe kapta az ingatlant művészeti célokra, azzal a kikötéssel, hogy a kápolnát megóvja a további pusztulástól, és művészi színvonalon rendbe hozza. Galántai első dolga az volt, hogy nyáron pótolta a kápolna faajtaját, hiányzó ablaküvegeit, kijavította a beázó bádogtetőt. Fáradozásait 1969 nyarán egy vandál betörés „jutalmazta”, így 1970 nyara is – képzőművészek és falubeliek segítségével – a kápolna tatarozásával kezdődött. Bár már július elejétől kiállításokat rendeztek itt, a hivatalos Kápolna Tárlat hivatalos megnyitóját július végén tartották, Rónay György költő, műfordító beszédével, Csengery Adrienne pedig Kecskés András lantkíséretével énekelt. A kiállításokat, koncerteket szeptember végéig rendezték meg, fellépett többek között Weöres Sándor is Károlyi Amy verseivel, az év utolsó programjaként Földédesanyám címmel Faragó Laura és Jancsó Adrienne magyar népköltészeti műsorát is itt tartották. A kápolnaműteremnek helyi szinten pozitív volt a fogadtatása, legalábbis Balatonboglár 1971-es költségvetésében betervezték a víz és a villany bevezetését, csatornázást, a kápolnadomb parkosítását. Persze mindezekből nem lett semmi, maradt helyette a hatósági vegzálás, a bomlasztás, a rongálásos betörés, az ügynökök, a Köjál és az egyházi elöljárók bevetése – és legvégül a betiltás. A hatalom a Képzőművészeti Lektorátuson keresztül is próbált fogást találni a kápolnaműtermen, mondván, Bogláron nem zsűrizett alkotásokat mutatnak be. Galántai azzal védekezett: a kápolnaműterem nem közület, nem intézmény, hanem magánterület.
Bak Imre, Maurer Dóra, Nádler István – és meg lehetne hosszan sorolni az alkotók neveit Csáji Attila Szürenon csoportjától, az Iparterv-csoporton át a Pincehelyi Sándor nevével fémjelzett Pécsi Műhely alkotóközösségéig. Csaknem kétszáz képzőművész állított ki 1973 nyaráig a magyar neoavantgárd egyik legfontosabb, s ma már egyik legismertebb helyszínén, jöttek Csehszlovákiából és a Vajdaságból is művészek. De Boglár a Kaláka Együttes koncertjétől Ladik Katalin performanszain át Halász Péter színházi előadásaiig sok más eseménynek is otthont adott. Mint az Artpool Művészetkutató Központ dokumentumaiból kiolvasható: miközben a Kassák Színház a hatalom erőszakos természetét kifigurázó King Kong című felnőttmeséjét játszotta, már javában íródtak a jelentések és cselekvési tervek a Belügyminisztérium III/III Főcsoportjánál. Mai szemmel nézve a kápolnaműterem legfőbb „bűne” az volt, hogy kívül esett a hivatalos, engedélyezett művészeten, és a nemzetközi figyelem is „gyanús” lehetett – Boglárral még a Szabad Európa Rádió, a korabeli soros-brüsszel-migráns megtestesítője is foglalkozott.
A kápolnatárlatok, előadások, performanszok, happeningek, és koncertek történetét idézi fel augusztus 24-ig a balatonfüredi Vaszary Galéria Boglár – Itt és most című tárlata, egy-egy műhöz, műcsoporthoz, Galántai György Kultúrdomb emlékezet írt kommentárokat. A tárlat megnyitóján, Mélyi József művészettörténész, a kiállítás kurátora elmondta: az Itt és most alcím két dilemmát fogalmaz meg. Egyfelől: miként lehet egy elegáns villa falai között bemutatni egy underground helyszín rendezvénysorozatát, a Szépművészeti Múzeum előírásait betartva szépen bekeretezve a műveket. A másik dilemma összetettebb. Boglár 1972–73-ban (a koncept ésaz akcióművészet megjelenésével) már egyfajta lakmuszpapírként mutatta, bár a neoavantgárd közösségek itt még együtt tudtak működni, mégis széttartóak voltak. Az „itt” aztán a magyar avantgárd hagyományt, a „most” pedig az aktuális nemzetközi trendek figyelembevételét jelentette – ebből lett kicsivel később a „provinciális” és a „kozmopolita” szitokszó. Kérdés, lehet-e még hidat építeni – mindenesetre a Kis Varsó művészei (Havas Bálint és Gálik András) Boglárra, az ottani szabadságra, légkörre, művekre reflektálva erre tettek kísérletet a műveikkel.
Hogy milyen lehetett Boglár? A megnyitón Jovánovics György – felidézve 1973-as performanszát – megbontotta, majd begipszelte a kiállítóterem falát. Koncept műve „paueri értelemben pszeudo-mű, a magyar minimal art szobrászat egyetlen darabja, amely megfelel a legszigorúbb kritériumoknak”. (Tapsoló tömeg fogadta, ügynök egy sem.) A hivatkozott Pauer Gyula Szabadság-szobor terve – három üres posztamens – is látható a tárlaton, a következő, korabeli megjegyzésekkel: „Amit ön ideképzel, azt mások belélegzik”. Továbbá: „Én tudom, hogy itt ön áll és olvas, önnek viszont fogalma sincs arról, hogy én hol vagyok”.
A megnyitón abban is volt egyfajta avantgárd gesztus, hogy Szabó László említett, „Happening a kriptában” című cikkéből Can Togay János író idézett. „Tanúsítom, nem találtam senkit Balatonbogláron, aki a nyáron tömeges szexpartikat látott volna a temetőkápolnában. Pedig többen mondták” – kezdődik az aljas felütés. (A cikk „slusszpoénja”: Galántai Szabad Európát hallgatott.) A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kulturális és kreatív főtanácsadója ugyanis 1973-ban a Kassák Színház King Kongjának egyik fellépője volt.
Infó: Boglár – Itt és most. Galántai György balatonboglári kápolnaműterme 1970–1973. Kurátor: Mélyi József. Kiállítás a balatonfüredi Vaszary Galériában. Augusztus 24-ig látogatható
