oktatás;Magyarország;Románia;béremelés;demonstrációk;tanártüntetés;

Az elemző szerint olykor már a pedagógusok számára sem világos, hogy a tanárok bérrendezéséért, a jobb oktatásért indult küzdelem miként jutott el például a budavári kordonbontásig

- Amíg Romániában gyorsan óriásivá duzzadtak és célt is értek a tanártüntetések, Magyarországon egy év alatt sem hoztak áttörést

 Elemzőt kérdeztünk az okokról.

Majdnem másfél éve tart az oktatásügyi tiltakozóhullám Magyarországon, ám a sorozatos tüntetések, iskolai sztrájkok még nem kényszerítették érdemi meghátrálásra a kormányt. Mindeközben Romániában több mint százezer tanár sztrájkolt, tüntettet, követeléseiknek néhány hét alatt sikerült érvényt szerezniük. Magyarországon tavaly októberben kétszer is több tízezres demonstrációkra került sor, ám a lendület idén mintha alábbhagyott volna. A következő megmozdulás pénteken lesz, ekkor vitázhat a parlament a szakszervezetek által elfogadhatatlannak tartott új pedagógustörvényről. Az esemény Facebook-oldalán lapzártánkig négyezeren jelezték részvételüket vagy érdeklődésüket.

Mikecz Dániel mozgalomkutató, a Republikon Intézet munkatársa lapunk érdeklődésére először is arra mutatott rá, nálunk hosszabb ideje zajlanak a tüntetések, egy tüntetési hullámban pedig nem lehet mindig azonos szintű a mozgósítás. Szerinte az is látszik, hogy a tanár-diák tüntetések idén más irányba kezdtek nyitni, a szervezők újabb kereteket próbáltak találni a megmozdulásokhoz: a korábban legfőképp szakpolitikai és a pedagógusok munkaügyeiről szóló tiltakozások mostanra általános „rezsimkritikába” csaptak át, nem csak a bérükért harcoló tanárokról szólnak.

– Ez az irány kielégíti ugyan a rendszerkritikus, kormányellenes választókat, tüntetőket, de nem biztos, hogy segíti azt, hogy a pedagógusok, diákok, illetve az oktatás ügyének szélesebb társadalmi alapja legyen – vélekedett Mikecz Dániel. Úgy látja, nemcsak a közvélemény, de még a pedagógusok számára sem világosan követhető, a tanárok bérrendezéséért, jobb munkakörülményekért, jobb oktatásért indult küzdelem hogyan jutott el például a budavári kordonbontásig vagy a közmédia helyzetét firtató kérdésekig, mindez pedig nem erősíti feltétlenül a szélesebb társadalom kötődését a tanár-diák tüntetésekhez. Szerinte a tüntetések is sokkal inkább a kormánykritikus, budapesti „keménymagra” támaszkodnak már.

A mozgalomkutató szerint a mozgósítás mértékében szerepet játszanak a megfogalmazott célok, követelések is, ám ezek nem biztos, hogy minden tantestület, minden pedagógus igényeivel találkoznak. Kérdéses lehet például, hogy ugyanolyan elvárásai vannak-e egy vidéki kisiskolában dolgozó és egy nagyvárosi elitgimnáziumban tanító pedagógusnak. Mikecz Dániel szerint az sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az új pedagógustörvénnyel valamilyen szinten elismeri a kormány a tanárok bérköveteléseit, a törvénytervezetben van elképzelés a béremelésre. Bár a kormányzati javaslat ellen sokan tiltakoznak, ez nem jelenti azt, hogy mindenki ellenzi, a kormány pedig ezzel is meg tudja osztani a pedagógusokat.

Ez alapján aligha várható, hogy a kabinet egyhamar felhagyna a svéd NATO-csatlakozás gáncsolásával.