- Lackfi János: Fegyver ne kerüljön a hülyék kezébe (Részlet a Rocky című regényből)

Benn jártak a fiúnál a börtönben az Imi barátai, egy ügyvéd meg egy orvos, és azt mondták, tudnak segíteni, de nyolc évnél kevesebbet biztos nem kap, mert az emberölés nem vicc, nem játék, azt nem tudja lemosni magáról, még fertőtlenítővel se. De mindent megtesznek, jól kivizsgáltatják a srácot, kenegetnek a megfelelő helyeken. Zsoffa nénje a strandon szokta a fiút bekenegetni, hogy a nap meg ne csípje, mert nagyon erősen süt, neki meg tejbőre van, a tejbőrére kenegeti a naptejet, naptejbőre lesz, ráadásul csikizi, nem tud nem vihogni, amikor kenegetik, mert hangyák szaladgálnak a hátán meg a vállán, és közben Zsoffa nénje mérgeskedik, hogy ne tekeregjen, úgy nem lehet bekenni.
Nyolc év, az nyolc karácsony és nyolc húsvét, a mi Urunk Jézus Krisztus nyolcszor születik és hal meg értünk, bűnös lelkekért, de a börtönben a legtöbb bűnös lelket ez nem nagyon érdekli, azzal vannak elfoglalva, hogy jókorára növesszék a micsodájukat, mert akkor majd kimennek innen, és minden nőt kilőnek a mennybe. Vagy a pokolba. Meg a tetoválásaikat szaporítják. Mindent magukra rajzoltatnak, amit csak szöggel meg varrótűvel lehet, tigrist, medvét, farkast, elefántot, ráírják, hogy Muci, Kata, Vivien, Szimonetta meg a többi, hogy Szeretlek, Csöpi!, hogy Ne sírj, anyám!, hogy Bűn az élet! meg hogy Akarsz-e játszani halált?
Gergely atya szerint hasznos lenne, ha a fiú naplót vezetne, mennyire érdekes azt újraolvasni évek múlva, de már pár hét után is, mert bizony rekordgyorsasággal felejtünk. Az ember egy felejtőgép, annyi minden van a napjaiban, de mindent kidobál, mert nem akarja, hogy lufivá dagadjon és szétdurranjon a feje attól a sok mindentől, amit megjegyzett. Emlékezetünk egy folyó, sodorja magával a dolgokat, de le is pakolja, ott maradnak az ágak, meg a kövek, meg a sok szemét a parton, amerre megy.
Kapott egy füzetet is hozzá, engedélyeztetni kellett, mert a börtönbe nem engednek be mindent csak úgy, ezt is vizsgálgatták hosszasan, nincs-e benne repülőgép-anyahajó, űrnaszád vagy kézigránát. Egy füzetben, érted? Végül odaadták. Imi szerint aki ügyes, akinek vannak kapcsolatai, azzal nem cseszekednek így. Az egyik csávó például olyan leveleket kap, amiket átitatnak valami jóféle anyaggal, aztán darabokra szaggatja, a nyelvére teszi, és egész nap be van tépve, a felhőkben kalimpál, fekvőtámaszozik meg repül, repül meg fekvőzik, egyre izmosabb és egyre magasabban száll, ilyen is van.
Azért kell a fiúnak mindennap jegyzetelnie, hogy életben tartsa a lelkét, mondta Gergely atya, csak annyit fogalmazzon meg, hogy mi volt a legjobb és a legrosszabb dolog, ami aznap történt, mindegyikért hálát kell adni, mert ami jó, az ajándék, a rosszból meg Isten még mindig ki tud hozni valami jót, ez az ő rejtelmes működése.
Lapozgatja a füzetet, és tényleg nem emlékszik semmire abból, amit felírt, de közben mégis emlékszik, mert amikor elolvassa, akkor már eszébe jut, csak valahol olyan raktárban tarthatja a fejében, ahová nem túl gyakran jár be, vagy éppen sosem. És akkor a mondatai szépen kézen fogják őt, és visszaviszik oda, ahol írta őket, és tényleg, jó ott lenni.
Legjobb volt, hogy egy repülő elhúzott az udvar felett, és egyszer csak nagyon élesen rásütött a nap, és világított, mint egy zseblámpa.
Legrosszabb volt, hogy valaki megcápázta, durván a fiú seggébe nyomta hüvelykujját, napokig még a vécézés is fájt neki, de mire körülnézett, már sehol senki, és mind rajta röhögtek.
Legjobb volt, hogy a sárgaborsó-főzelékben talált egy piros szemet, egy pici szemet, amelyik pont őrá nézett vidáman, de akinek csak megmutatta, mind azt mondta, hogy már megint ez a dilinyós. Azt ő is tudja, autista, kényszeres, skizoid, borderline, csupa furcsa szavak, de azért a piros borsószemet legutoljára ette meg.
Legrosszabb volt, hogy látta a Tibit, aki régebben egyszer közel jött hozzá, és ordított vele, ezért jobbésbal meg balésjobb, megütötte, és a Tibi nagyon beverte a fejét a betonba, és most kerekesszékben üldögél, úgy etetik, mint egy kisbabát.
Legjobb az volt, hogy bejött a Zsoffa nénje látogatni, na, te szerencsés marha, így hívta ki a cellájából a smasszer, mert a sráchoz mindig jön valaki. Zsoffa nénje is inkább hozzá ugrik be, mint a temetőbe ahhoz a vén gazemberhez, aki csak megkeserítette az életét. Fizet egy kertészt, hogy ne verje fel a burján Pestabá sírját, mert az nem járja, mit szólnának az utcabeliek, nem elég, hogy alig pár év, s már menne újra férjhez, még a haló porait is meggyalázza azzal a sok gazzal, ami a sírjára nő.
Legrosszabb az volt, hogy Zsoffa nénje próbál fütyülni rá, mit szólnak az utcabeliek, de minden áldott nap elhangzik pár beszólás, hogy milyen csinos ez a ruha magán, én özvegyasszonyként fel nem vennék ilyet, de hát férjhez se mennék újra az én drága Ferim után, olyan férfit nincs több, de akad, akinek nem szent az együtt leélt élet, újraházasodni nyakra-főre, most ez a divat, nem vagyunk egyformák.
Legrosszabb az volt, hogy a Kisbéka, akibe a fiú szerelmes volt, már nem bírta otthon a szüleinél, akik az összes cuccát lenyúlták és pénzzé tették, a ruháit is eladták, megpróbáltak elinni mindent, pedig annál többet már nem lehetett tintázgatni, mint amennyit addig szürcsöltek, befolyt és kifolyt náluk a sör, bor, pálinka, átfolyt rajtuk, mint egy folyó, mindent összehánytak és összepisáltak, meg összetörték a bútorokat. Tele volt üvegekkel és dobozokkal az egész lakás, a kert egy szeméttelep. Ráadásul verekedtek egymással, te mocsok, te piszok, te szemét, te állat, tönkrevágtad az életem, de most én váglak tönkre, nem, mert én, nesze, dögölj meg, te dögölj meg!