A beszédében említette, hogy önt még a közelmúltban is sikertelen embernek nevezték. Ezt elég nehéz elképzelni...
Négyszer bocsátottak el a munkahelyeimről, legutóbb tíz éve. Mivel nem hoztam pénzt az intézetnek a munkámmal, ezért ajtót mutattak.
Hogyan tudta ezt feldolgozni?
Úgy, hogy nem arra kell koncentrálni, mert az egy másik ember döntése volt. Nem kell sajnálni magunkat, hibáztatni a másikat. Az összes energiánkat arra kell fordítani, hogy mi legyen a következő lépés. Az embert nagyon sok negatív hatás éri élete során, de nem azt kell nézni, hogy a másik ember – a feleségem, férjem, gyerekem, kollégám, főnököm, szomszédom – mit tesz. Felesleges azon lamentálni, hogy a bizottságnak el kellett volna fogadni a pályázatomat, a cikkemet, ezek nem is értenek hozzá, meg se értették, mit akarok. Arra kell koncentrálni, hogy egy adott helyzetben én mit tehetek. Jobban meg kell írnom, segítséget kell kérnem. Például amikor középiskolás voltam, az osztályfőnököm azt mondta, hogy ismer valakit a JATE-n (József Attila Tudományegyetem, Szeged – a szerk.), és elintézi, hogy engem ne vegyenek föl. Ez egy negatív stressz. Hogyan csináltam ebből pozitívat? Ha azt mondta volna, hogy elintézem, hogy fölvegyenek, akkor nyáron hátradőltem volna, nem tanultam volna semmit. Így viszont nagyon keményen készültem. Tehát azok az emberek, akik az életünket megpróbálják nehezebbé tenni, valójában sokat segítenek nekünk. Felkészítenek bennünket arra, hogy még jobbak legyünk, harcoljunk. Ha engem nem küldenek el négy helyről, ma nem lenne Pfizer-BionTech-vakcina.
Amikor ön volt középiskolás, teljesen más volt a világ, mások voltak a lehetőségek, a kihívások. A maiak helyzete miben könnyebb és miben nehezebb, ha kutatói pályára készülnek?
Valóban, a mai fiatalok nagyon sokat tudnak, nyelveket beszélnek, angolul olvasnak – nekünk ez nem adatott meg. Számukra így kinyílik a világ, rengeteg ismeretet tudnak összegyűjteni. Most az ifjúsági Bolyai-pályázat kapcsán szembesültem azzal, amikor meghallgattam őket, hogy fantasztikus a tudásuk. De éppen ezért attól féltem őket, hogy túl sokat vállalnak, és idő előtt kiégnek. Ezért mindig elmondom nekik, hogy találják meg az egyensúlyt a fizikai és a mentális állapotukban. Nagyon fontos a rendszeres testedzés és a stressz kezelése. Nem szabad mindent egy lapra feltenni, csak a tudományra koncentrálni. A nőknek sem kell választani a család és a karrier között. Az én gyerekem is fel tudott nőni, kétszeres olimpiai bajnok, ötszörös világbajnok lett (Francia Zsuzsanna evezős – a szerk.). Mindenben találjuk meg az örömet! Az embernek saját magát is szeretnie kell, törődni saját magával, mert csak akkor tud másoknak segíteni, ha ő maga rendben van. Albert Schweitzer mondta, hogy nem attól vagyok boldog, hogy sikeres vagyok, hanem pont fordítva: a boldogságtól leszek sikeres.
Hogyan viseli a népszerűséget?
Pár éve még senki nem gondolta, hogy mára ilyen ismert leszek, hogy ha találkozom Bill Gatesszel, be sem kell mutatkoznom, mert tudja, hogy ki vagyok. De én nem változtam meg attól, hogy mondjuk egy királlyal vacsorázom – ők is ugyanolyan emberek, mint mi. Természetesen örömet okoz, hogy sokan felismernek, odajönnek fotózkodni, megszólítanak. Negatív hozzáállást nem tapasztalok, az interneten kommentekben biztosan kapok ilyeneket is, de azokat nem olvasom el, nincs időm erre. Amúgy is, ha azokra a kollégákra nem hallgattam, akik kritizáltak, most miért hallgatnék olyan emberekre, akiket nem is ismerek?
