Az ellenzéki pártok a 2021-es előválasztások, majd később, a választások során nemigen vesződtek a civilekkel. Gondolkodásuk középpontjában nem valamilyen elfogadható országmodell, nem is a szakmai konfliktusokkal járó adórendszerbeli, szociális vagy önkormányzatisági reformok, vagyis egy érvényes struktúra állt, hanem a többiekkel szemben megnyerhető pozíciók száma. És itt – dacára MZP közös jelöltté való megválasztásának – a DK nyert.
Programokat persze írattak a civilekkel, amelyekben a szorgos vasalás és simítások után nem sok minden maradt, ami felmelegítette volna a választó szívét. Van, aki forrón szereti, van, aki jéghidegen – a langyosakat azonban a Úr kiköpi. Végül az ellenzék végül már nem is a NER-t rombolta (amelyet 2021 októbere táján megijesztett), hanem a saját perspektíváit, bizakodását, tisztánlátását. Még ma is így látszik: a 2022-es politikai ellenzék tagjai előbb takarítják el egymást az útból, mint a NER-t.
Jórészt ilyen benyomások miatt alakult ki a mostanság egyre erősebb verbális mozgalom, mely szerint a tudás nem a politikusoknál, hanem a civileknél van. A pártok intellektuális produkciója csapnivaló, rosszakat mondanak rosszul, elég a televíziót nézni. A civil szó vonzó lett, a pártok maguk is igyekeznek megszervezni a maguk civiljeit, akik aztán a választási kimenettől függően majd betagozódnak. Hallani, hogy majd ha és amikor a hazai világ összedől, előugrik pár ezer felkészült, képességekkel és jellemmel megáldott civil, akik az ország hanyatló korpuszát a nép üdvére megtámasztják. Tegnap az összefogás volt a csodafegyver, ma a civilek. Én ugyan a civilek ügyét támogatom, ahol erre képes vagyok, de azért legyünk óvatosak.
Néhányan úgy gondolják, hogy az ellenzéken belül van a DK-baloldal (a nagy párt bedarálja a többi kicsit), van a polgári közép (például a Momentum), a konzervatívok, és persze emellett ott a NER. Ennek az elgondolásnak erős a kritikai vonulata, de a konzervatív-polgári szervezkedésben erő alig látszik. Tetszetős a szocdem-polgári-liberális felosztás, csakhogy a potens szereplők másként gondolják, a nem potens jelöltek meg mindegy is, hogyan gondolják.
Ha vesztettél, és még mindig nem találod a hangod, ha a népszerűséged nem elég magas, és ha a választók a kormányképességet sem látják meg benned (nem azonosítanak egy számukra vonzó arccal), akkor érdemes újratervezni és kigondolni a politikai ellenzék hagyományosan szervezett világát. Ez a pártokra vár, és nekik a legkevésbé sem az a legfontosabb dolguk, hogy lázasan mérlegeljék, ki kivel, milyen fekvőhelyen és pozícióban. De rendben: tömörüljenek, szervezkedjenek, dolgozzanak narratívákon.
Annak viszont szükségét látom, hogy megfogalmazzuk, mi a mai magyar társadalom, az ország fennmaradásához szükséges minimum.
Számomra a kiindulópont az euroatlanti világ elfogadása: ez ma a Hunnia és Pannónia közötti választást jelenti. A további minimum-gondolatok tehát azok számára íródnak, akik Pannóniát választják.
Öt alapkritérium. Először: tartalmi jogállamiság (az alkotmány betűje, szelleme és intézményei). Mindehhez értelemszerűen hozzátartozik a nem-élősködő, szakszerű, feladatához arányos méretű államtól kezdve a bírói szervezeten át sok minden. Másodszor: a társadalom erőforrásainak átlátható és észszerű, ellenőrizhető kezelése (gazdaságpolitika, újraelosztás, korrupció). Harmadszor: az önkormányzatiság érdemi érvényesítése a területi szervezeteken túl érdekvédelmi, tudományos és más, autonómiát igénylő intézményekben. A civilizációnknak megfelelő állami egészségügy a negyedik, ideértve a komplex megelőzést és szociális gondoskodást. Végül, de nem utolsó sorban a társadalmi teljesítményt és az esélyeket javító állami oktatást kell megemlíteni.
A közös minimumot nemcsak kidolgozni, hanem megkövetelni is fontos. Pártok titkos légyottjait megelőzve előbb a közös minimum produkálása jöjjön, utána aztán lehet a sebeket jobbról meg balról vakarni.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.