Szögezzük le a legfontosabbat: bár minden feltárt hibát így korrigálnának a felelősök.
Kiss Judit Ágnes Szó című versének várhatóan korrekt módon záruló története azonban sokkal többet mutat hazánkról, mint elsőre tűnhet.
A jelenlegi Magyarország országkockázata, hogy a közélet iránt akárcsak minimálisan érdeklődők számára is hihetőbb, hogy egy tankönyvkiadó szándékosan változtatja a „meleg”et „magyar”ra, mint hogy egy gondatlan szerkesztő figyelmetlenül emeli be a szöveget. Hiszen nem ez az első alkalom: láttunk már a homoszexualitást súlyos, halálos bűnként feltüntető, a fiúk és lányok eltérő szellemi képességeiről író, háborús bűnösöket idealizáló, Olaszországot a menekültáradattal jellemző, a Kreml propagandáját sugalló, ukrán belháborúról író tankönyvet is.
Láttuk a könyvdarálást, amelyet egy magát civilizáltnak tartó európai ország miniszterelnöke nemcsak nem ítélt el, hanem tovább is vitte a gondolatot a „Hagyják békén a gyerekeinket” – ig; az LMBTQ-propaganda emlegetéséig; nemváltó óvódásokkal való riogatásig és addig, hogy az általa szorgalmazott gyermekvédelminek nevezett törvény összemossa a homoszexualitást és a pedofíliát.
Láttuk a még temetésen is bajtársat emlegető, folyamatosan harcban álló kormányfőt, akinek politikai érdekei azt diktálják, hogy hívei és ellenfelei is ütközetre készen éljenek, így aztán van, aki gyalázza a költőt és van, aki gyalázza a hibát vétő kiadót.
A tankönyvkiadót, amely tökéletes tükörképe a magyar oktatásnak. Elvégre egy modern, nem biflázásra, hanem gondolkodásra ösztönző oktatásban hangsúlyos szerepet kap a forráskritika. És nemhogy egy tankönyvkiadó szerkesztőjével nem fordulhatna elő, hogy „lekap” egy művészeti alkotást a netről, a diákoktól is elvárná, hogy meggyőződjenek az általuk használt idézet hitelességéről.
Igaz, hogy az ilyen árnyalt gondolkodás kizárja, hogy bárki elhiggye, amit a Nagytestvér óriásplakátokon, meccsszüneteken sugárzott híradókban vagy oltásregisztrációnál sulykol.