- Pollágh Péter: Rakom el az életem

Milyen szomorú vagyok én ma.

Egész nap nézhetem.
195 emeletes félelem.
Szerkezetnéma.
Meztelen.

Rakom el az életem,
senki nem tanított mást.

Vissza akarom adni a lelkem.
Begombolkozni, mint a Gróf.
Mint a (fel)menők. Menőim.
Kondék, Pollághok: a tekintetesek.
Övék volt egész Felvidék.
És a resztli. A sok szemét-
ség, mi lefolyt a dinnyeszín Dunán.

Foltos kő az arcom. Áspismarta.
Réginek lenni különös mérgezés.
Hasonlítok az Arcváltóra,
pedig hasonlítani nem szabad.

Pálcát törnek felettünk
és rajtunk.
Maguk anyának, apának nevező
szelfek, szemantikai semmiségek.
Szenvedni kell, ezt tanultuk tőlük.

Ahány szót létreverek,
annyi szolgám lesz a másvilágon?
Miért csinálom még?
Elmegyek még ma?

Olyan szomorú vagyok én ma.
Nincs benne(m) köszönet.
Elcseszlek néha.
Csak a megérzés ment meg
tőletek.