Az európaiak rácáfoltak kihívóikra. Oroszország 2022. februári ukrajnai megszállása óta az európai kormányok és polgárok szolidaritást tanúsítottak Ukrajna iránt és egységet a saját soraikban.
Ez az erős európai közhangulat az elkövetkező hónapokban ismét próbára lesz téve. De nem csak az orosz dezinformáció, az emelkedő megélhetési költségek vagy a migrációs aggodalmak áshatják alá. Az EU és a tagállamok közös, az orosz háborúra adott válasza befolyásolni fogja a polgárok Európán belüli hozzáállását és Európa külföldi megítélését. Az, hogy mennyire erősítik meg vagy ássák alá az európai értékeket, meghatározza majd hitelességüket és legitimitásukat.
Az európai közvélemény-kutatások szerint az európai polgárok erősen kötődnek Európához, és optimisták az EU jövőjét illetően. A legtöbb EU-tagállam kormánya egyértelműen Európa-párti – az egyetlen kivétel Magyarország (emellett Lengyelország és Bulgária vegyes üzeneteket közvetít). Az elmúlt év során négy ország (Csehország, Dánia, Szlovákia, Szlovénia) kormánya mutatott növekvő kötődést Európához, míg mindössze egy ország (Bulgária) kormánya vált szkeptikusabbá az európai projekt előnyeit illetően.
A European Sentiment Compass, a Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) és az Európai Kulturális Alapítvány (ECF) közös kezdeményezése azt vizsgálja, hogyan reagál Európa azokra a kihívásokra, amelyeket Oroszország Ukrajna elleni háborúja támaszt az európai értékekkel szemben. Az eredményeknek arra kell ösztönözniük az EU és a tagállamok vezetőit, hogy gondolják át, hogyan nyilvánulnak meg és gondolkodnak Európáról.
Amikor arról kérdezik az ukrán tisztviselőket, Európának hogyan kellene segítenie őket, általában fegyvereket és lőszert kérnek. Érthető, hogy csak a katonai felszerelés az, ami azonnali változást hoz a csatatéren. Minél tovább tart azonban az ukrajnai háború, annál fontosabbá válik, hogy az európai támogatás elfogadható maradjon az európai polgároknak, és meggyőző legyen az ukránok számára. Ehhez erős „európai érzelmekre” lesz szükség, Robert Schuman, az 1945 utáni európai integráció egyik tervezőjének kifejezésével élve.
Az EU és a tagállamok vezetői széles körben elismerik az orosz dezinformációval kapcsolatos kockázatokat, valamint az európaiaknak a növekvő megélhetési költségekkel és migrációval kapcsolatos aggodalmait. Ezek valóban nagymértékben befolyásolhatják az európai hangulatot, és ezzel együtt az Ukrajnának nyújtott európai támogatást. Pozitív, hogy az EU és a tagállamok vezetői intézkedéseket tesznek e fenyegetések kezelésére.
Alábecsülik azonban, hogy az orosz kultúra, média és a polgárok hogyan áshatják alá az európai közhangulatot. Ezzel kapcsolatban az EU és a tagállamok vezetői különböző dilemmákkal néznek szembe. Az Ukrajnával való szolidaritás jeleként korlátozzák-e az orosz kultúra jelenlétét országaikban? Korlátozni kéne-e az orosz médiát az EU 27 országában? Vezessenek-e be minden orosz állampolgárra kiterjedő beutazási tilalmat? Az oroszokat kollektív felelősnek kell-e tekinteni a háborúért? Vagy az orosz és fehérorosz állampolgárokat és kulturális szereplőket szövetségeseknek is tekinthetnék a háború befejezése és ezen országok jobbá formálása érdekében?
Az, hogy az EU és a tagállamok vezetői hogyan reagálnak ezekre a dilemmákra, vagy igazolja, vagy megcáfolja a róluk kialakult képet – mind saját polgáraik, mind a világ többi részének szemében. Európa bebizonyíthatja, hogy megbízható, békés és erős. Vagy érveket szolgáltathat azoknak, akik azt állítják, hogy képmutató, agresszív és gyenge.
Az utóbbi forgatókönyv elkerülése érdekében az EU-nak és a tagállamok vezetőinek vissza kell nyerniük a liberalizmusba és a saját polgáraikba vetett bizalmat.
Először is, nagyon óvatosnak kell lenniük az orosz kultúrával való európai bánásmód tekintetében. Amíg tart a háború, Európában nem volna szabad teret engedni azoknak az orosz művészeknek, akik bármilyen mértékben kapcsolatban állnak az orosz állammal. Ettől azonban még messze van az, hogy az egész orosz kultúrát le kellene tiltani – ahogyan azt egyesek Kijevben és a szigorúbb EU-tagállamokban javasolták.
Másodszor, az EU-nak és tagállamainak meg kell mutatniuk, hogy lehetőség van a pluralista viták lefolytatására. Ha túlságosan az orosz média betiltására és az álhírek üldözésére összpontosítunk, azzal Európa védekező helyzetbe kerül. Ahelyett, hogy csak panaszkodik az orosz propaganda miatt, és cenzúrának tűnő intézkedésekhez folyamodik, Európának fel kellene készülnie arra, hogy részt vegyen a narratívák csatájában, és megnyerje azt.
Végül pedig az európai vezetőknek ellent kell állniuk a fekete-fehér retorikának – és ehelyett szövetségesekként kellene tekinteniük az emberekre. El kellene ismerniük, hogy nem minden orosz felelős egyformán az ukrajnai háborúért, és hogy a fehérorosz állampolgárok nem azonosak Lukasenka rezsimjével. Valójában sok orosz és fehérorosz állampolgár hasznos szövetségesnek bizonyulhat az ukrajnai háború befejezésében.
Az ukrajnai háború próbára teszi Európa elkötelezettségét a nyitottság, a sokszínűség, a szabadság, a szolidaritás és az egyéni felelősségvállalás iránt. A tét nem csupán Európa megítélése a világ és maguk az európaiak szemében. Európa egysége és Európa Ukrajnának nyújtott támogatása is kockán forog.
ANDRÉ WILKENS, az amszterdami Európai Kulturális Alapítvány (ECF) igazgatója
PAWEŁ ZERKA, a Külkapcsolatok Európai Tanácsának (ECFR) vezető politikai munkatársa, a European Sentiment Compass szerzője
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.