Voltam Kukutyinban. Gyerekkoromban a Maros-parti Deszken táboroztam, és egy délután elmentünk a közeli Klárafalva Kukutyin nevű majorjába. Körbeültünk egy kedves bajszos bácsit, és egyikünk megkérdezte, hogy mióta küldik ide egymást zabot hegyezni az emberek.
- Hát az úgy volt – kezdte –, hogy a régi időkben, ahogy mostanság is, nyaranta gyakran megáradt a Maros. Taljánok éltek akkortájt minálunk. Amikor a zabföldeiket ellepte a víz, a szegény olaszok ladikokba szálltak, és a kiálló kalászokat sarlóval nyesegették. Messziről úgy rémlett: hegyezik a zabot. Fölösleges, haszontalan munka volt, az egyszer biztos.
Megjegyeztem a magyarázatot, és amikor a rádió Kincses Kalendárium című műsora arra kérte hallgatóit, küldjék be a szólás eredetének történetét, én szót fogadtam. Levelemet felolvasták, engem megdicsértek. Ekkor hangzott el a nevem első ízben a médiában.
Később is találkoztam a jeles szólásmondással. Technikumi tanulóként Mezőhegyesen töltöttem a nyári gyakorlatot. A kombájnos aratók körül sertepertéltem, és egyik délután megismerkedtem egy öregúrral, aki huszárként szolgált az első világháborúban.
- Őrmesterünk azzal büntetett – mesélte –, hogy a kúpos kazalba rakott zabot hegyesre kellett formálnunk. No persze, nem sikerült. Ezen aztán sátánian röhögött. Mi pedig azóta mondjuk, ha eredménytelen fáradozókat látunk, hogy eriggy Kukutyinba zabot hegyezni.
Ezt a magyarázatot is elfogadtam. Egészen addig, amíg kezembe nem került O. Nagy Gábor Mi fán terem? című könyve. Ebből ismertem meg a rokon jelentésű szólásokat. Eriggy jeget aszalni, ecetet darálni, homokot kötözni, borsót gömbölyíteni, lencsét lapítani. A népi gondolkodásban elő-előforduló abszurditások ezek, akárcsak a fából vaskarika, a száraz tónak nedves partja…
Jó, jó, de miért éppen Kukutyinba kell mennünk, hogy a hegyes végű lócsemegét, a tejbe áztatandó kása és pehely anyagát még tovább hegyezzük? A tudós nyelvész sem adott erre választ. Annyit azonban elárult, hogy tulajdonnévhez ritkán fűződik közmondás, népi szólás. Legfeljebb képletesen. X.Y. elment Földvárra deszkát árulni? Tudjuk: nem a balatoni, nem is a dunai helységbe utazott, hanem a földbe, a sírgödörbe, koporsódeszkák közé.
Elképzelhető-e, hogy Kukutyin is efféle jelkép? A település nevében a bürök jelentésű délszláv kukuta rejlik. Kukutyin tehát olyan hely, ahol a hírhedt mérgező növény, Szókratész halálos italának anyaga terem.
Balkáni nyelveket ismerő barátaimnál érdeklődtem, nem tudnak-e olyan babonát, mondást, amelyik a bürökmezőt a pokollal vagy a pokol bejáratával azonosítaná. Mindennapos dolog ugyanis, hogy oda küldjük egymást, ha – okkal, ok nélkül – összekülönbözünk.
Elszántan folytatom a nyomozást. Amíg dűlőre nem jutok, úgy érzem, hiábavaló munkát végeztem. Jogosan mondhatjátok nekem, hogy eriggy Kukutyinba zabot hegyezni.
