- Nagy Gerzson: Találkozó a Puskin mozinál

Zé átvágott a háromszög alakú téren, és hirtelen arra gondolt, semmi sürgős dolga nincs. Akkor miért rohan? Lassított, félreugrott egy tülkölő Peugeot elől, ez is mekkora klisé, Párizsban Peugeot, körbenézett, nem is klisé, az autók fele francia. A házak homlokzatát vizsgálta a tér sarkán, legtöbbjén lepattogzott a vakolat, olajosan sötét, az egyiket nemrég felújíthatták, vakítóan veri vissza a reggeli napfényt. Kilencre kellene beérnie, de csak azért, hogy átvegye a felmondólevelet. Ezért nincs értelme rohanni. Találomra belépett egy szűk utca bejáratán, ballonja szárát felkapta a szél, kezét zsebre dugta, vigyázott, el ne csússzon a macskaköveken. Balra fordult, cipője talpa bőr, a nedvességtől megpuhul, hajnalonként felöntik a kerület utcáit a vizeskocsik. Nem mondták meg neki, hogy kirúgják, de megérezte. Az ilyet megérzi mindig. Enyhe ívben kanyarodott az utca, Zé nem járt még itt, a házak öt- vagy hatemeletesek, az Eiffel-torony sem látszik, gyorsított, nem mert az órájára nézni. Az utca végét sütötte a nap, reménykedett, hogy az már az Odéon, és onnan közel az irodája.
Valaki azt mondta egyszer, minden városban Budapestet látja. Minden folyó Duna, a hegyek mind Gellért-hegyek, ha sziget, a Margit-sziget. Zé hasonlóan érzett, pedig nem is Budapesten született. Az Odéon micsoda? Kilencvenötben szerelmes lett egy lányba, a Puskin mozinál beszéltek meg találkozót, azt könnyen megtalálta, felírta a noteszébe, hogy Astoria metrómegálló, jobbra-előre fel, igaz, kétszer rossz helyen jött a felszínre, előbb a villamosnál, a táblán Kelenföld vasútállomás, visszagyalogolt a metróhoz, a jegykezelő gépig, megfordult, mintha tiszta lappal indulhatna, másodszor a perui pánsíposok zavarták meg, a Puskin mozi a szemközti oldalra került. Csodálkozott, hogy az épületek változtatják a helyüket. Aztán megtanulta.
A Károlyi-kertben ültek a padon, a lány fogta Zé kezét, ő a lány mellét akarta fogni, de a lány nem engedte. Csókolóztak, ha nem jött arra senki. Kapucnis kabátban két kisgyerek ásta a homokot, piros és sárga lapáttal, a csókok között cseréltek. A lány felpattant, kirántotta Zé kezét a pulóvere alól. Lesétáltak a Duna-partra, a Szabadság hídnál váltak el, a lány onnan villamosozott Budára. Jövő kedden, kiáltotta Zé a lány után. Ugyanazon az útvonalon sétált vissza a Puskin mozihoz, az Astoriától elmetrózott az Örs vezér teréig. Onnan meg buszokkal valahova, a kollégiumhoz, ahol éppen lakott. A következő héten korábban érkezett, félóra volt még a találkozóig, elhatározta, hogy kipróbálja a villamost, nem végig, csak a Szabadság hídig, ahol a lánytól elvált, és onnan gyalogol a Puskin mozihoz. Nagy volt a tömeg, nyomták a kocsi belseje felé, akkor látta meg a táblán, hogy Deák Ferenc tér, ez az ellenkező irány. Mi olyan sürgős, fiatalember, mondta egy középkorú nő prémbundában, nem kell tülekedni, leszállok én is. Zének erősen dobogott a szíve, félt, hogy lekési a találkozót, visszatalál-e egyből a Puskin mozihoz? Magasra emelte a karját, de a kapaszkodót nem érte el, a kanyarban a prémbundás nőre dőlt, felszisszent, mintha neki fájna. A nő nem szólt, óvatosan kicsusszant Zé karja alól.
A nőnek kellemes, édeskés parfümillata volt, izgalmasabb, mint a lányé, Zé azt kissé fanyarnak érezte. Döccenve megállt a villamos, Zé a peronra ugrott, az aluljáróba szaladt. A feliratokból vette észre, hogy ez a Kálvin. Nem cserélték a táblát a villamoson? Elindult a prémbundás nő után a lépcsőn. A nő fekete harisnyát, magas sarkú cipőt viselt, a lépéseknél a bunda felcsúszott a combja közepéig, vádlija megfeszült.
A korához képest csinos, gondolta Zé. Kiértek a fényre, a nő hátranézett, mosolygott, átsétált az átjáró alatt, Korona Szálló, olvasta Zé, a távolban egy gesztenyefa fehéren virágzott, mögöttük csörömpölt a forgalom. Egy szűk utcán jobbra fordultak, és váratlanul a Károlyi-kert tűnt fel, sötétzöld, tömött bokrok, a nő egy padra ült, helyet kínálva maga mellett, és engedte, hogy Zé fogja a mellét, a combját is szétnyitotta. Zé akkor már biztos volt benne, hogy a lány szakítani fog vele. Ez járt a fejében szünet nélkül, a lány fanyar illata, szorítása a csuklóján, ahogy keze a melléhez közelít. Kiszabadította magát a nő öleléséből, elindult az északkeleti kijárat felé, mert tudta, hogy ez van legközelebb a Puskin mozihoz. Kilépett a parkból, látta a lány arcát maga előtt, a helytelenítő arckifejezést a késés miatt, a tiltott kalandja miatt, a tévedései miatt. Hirtelen megtorpant. Minek siessen, ha szakítanak vele? Várjon csak a lány néhány percet, ennyit igazán megérdemel. Ennyi büntetést. Zé legszívesebben fütyörészett volna, de az apja nem tanította meg fütyülni. Kikanyarodott a mellék­utcából, balra nézett, látja-e a lányt a Puskin mozi előtt ácsorogni, de abban az irányban nem a Puskin mozi volt. Az épületek megint helyet cseréltek? Eldübörgött a negyvenkilences. Zé úgy érezte, elveszett. Ösztönösen futni kezdett, versenyt futott a villamossal, általánosban tagja volt az iskola nyolcszáz váltó csapatának, az első keresztutcán jobbra fordult, lassított, lihegett, feje felett világított a gesztenyefa barkája, és hirtelen ott állt a Károlyi-kert előtt. Benézett a rácsokon, a pad üres, gyerekek lökdösődtek a homokban. A zöldre mázolt vécé bódéja mellett félmeztelen férfi ült, kezében kétliteres átlátszó műanyag flakon. Ivott, megborzongott, tarkóját a bódé oldalához koccantotta. Tőle talán megkérdezhetné, gondolta Zé, látta-e a prémbundás nőt, merre ment.
Megérintették a vállát. Fiatalember, mondta valaki, Zé hátrafordult, de a tömeg odébb sodorta. Kilencvenöt telén elveszítette a noteszt, amiben fel volt jegyezve minden. A lány telefonszámát kívülről tudta, és azóta sem felejtette el. Arra gondolt, az irodából felhívja, titokban felmegy a hetedikre, a hátsó lépcsőn, hogy a főnöke és a kollégai ne vegyék észre. Felhívja, mielőtt átadják a felmondólevelet. Az utolsó fordulónál megállt. Mit mondjon a lánynak? A homokfújt üveget egy ötcentes nagyságú részen lekaparta, innen látszik az Eiffel-torony.