Mintha egyetlen reggelen változott volna át a hatalmas zöld kert sárgán pöttyözött virágtengerré. Oda se figyeltünk, s lám, hajnalra kipattantak az addig összezárt bimbók, pitypangliget lett ott, ahol eddig csak a fűszálak próbáltak meg előretörni, összhangban a mind lágyabb fényekkel, s az utóbbi napokban bőségesen rájuk zúdult esővel.
Biztosan van a pitypangoknak valamilyen tündérkirálynőjük, angyaluk, másként talán nem bukkannának elő ilyen játékosan pazar bujaságban, mosolyt csalva annak az arcára is, aki amúgy a természet apró ajándékait nem kedveli. Nem ez a tavasz első virága, hivatalosan a hóvirág lenne az, de csak az erdőt-mezőt járó emberek tudják az igazi sorrendet. A fehér fejű, szép hosszú szálú, lándzsás zöld levelű növény ugyanis leginkább a városi piacok első tavaszi virága, hiszen az igazi győztest, a valóban elsőt, a picike kis sárgafejű martilaput ugyan ki kötné csokorba, ki ajándékozná szerelmes szívvel kamaszlánynak, kedveskedne ráncos kezű feleségnek, adná szégyenlősen tanár néninek nőnapon.
A pitypang talán épp ezt a mellérendelt szerepet elégelte meg, amikor mindent elsöprően teríti be a gondosan nyírt gyepet, de ott sárgállik parkokban, erdőszélen, tehenek járta legelőkön, szarvasok kedvelte erdei tisztásokon is. Látom magam előtt a hajdani óvodát, pár lépésre volt csak a kastélykert, ahol ilyentájt már szorgos gyerekkezek böngészték a „kutyatejet” számos másik tarka virág közül, hogy aztán koszorút, karkötőt, nyakláncot fonjanak belőle, eleinte csak a szárakat összeillesztve szabálytalan karikákká, később már hármas, hatos fonással. Látom anyám kezét, óvónő volt ő is hajdan, hányszor simította egymásba az üreges szálakat, amelyek végén ott himbálódzott a virágboglya, igazi ékszer a természet adta fejdíszen. Felrémlik, ahogyan idősebb gyerekként már nem ilyen céllal gyűjtöttük a virágot, a feje alig érdekelt, csupán arra szolgált, hogy megtartsa négy részre szabdalt hosszú szárát, amit ujjbegyünkkel ügyesen legörgetve egészen hullámossá tudtunk tekerni. Okát ma sem értem, de ha a hideg patak vizében megáztattuk ezt a bodros növénykompozíciót, még inkább begöndörödött, még pajkosabban állt. Használtuk aztán fizetőeszközként a virágát, amikor boltosat játszottunk, s lett belőle puska is, ha a bokorbunkerekből kibújva „háborúzni” kezdtünk: ha ügyesen pöcköltük le a fejét, messze szállt.
Asszonyhűség, barátfej, békasaláta, bimbófű, buborékfű, ebtej, éjjeli lámpa, férfihűség, gyermekláncfű, hányóra, kácsavirág, kákics, kikirics, kislibavirág, kopaszbarát, kotlóvirág, kutyatej, lámpavirág, láncfű, láncvirág, májusi virág, női hűség, oroszlánfog, pampula, papatyi virág, papvesszeje, pilisfű, pimpam, pimpamparé, pimpimparévirág, pimpó, pipevirág, pippang, pongyola pitypang, pitypang, récevirág, sárvirág, Szent János füve, tyúkvirág, vénasszonyvirág, zsibavirág.
Kell, hogy a pitypangnak angyala legyen, másképp hogyan viselhetne ennyiféle, mindenkit megszólító, kedves nevet, talán legtöbbet a virágok közül.