- Erdős Virág: Háborúban hallgatnak

Nem hallgatnak.
Ordítanak.

Letépik a fülemről a tenyeremet,
és azt ordítják, hogy Stratégiai Nyugalom.
Meg hogy Termobárikus Rakétavető.

Marjanyivka, Zaporizzsja, Bila Cerkvá, Irpiny.
Az elmém rohamtempóban kondicionálódik,
és ismeretlen földrajzi nevekhez
reflexszerűen társít apokaliptikus víziókat.

Hisztériás vaksággal és spontán
deperszonalizációval próbálkozom,
de lefegyvereznek.

Szőkék és ellenállhatatlanok,
körém állnak, fölém hajolnak, beterítenek, mint az agyköd,
és forgómotoros tetoválótollal
idegen szavakat tetoválnak a frontális lebenyembe.

Evakuációs Ellenőrzőpont.
Morgató Szirénapróba.
Mobil Krematórium.

Az idegrendszerem kétségbeesetten jegyzetelni kezd,
a lelkem hosszában kettéhasad,
mint egy panelhibás monitor.

Olyan erővel szuggerálnak,
hogy a fejemben megszólalnak a légvédelmi szirénák,
és robbanások hangja rázza meg
a telefonomat.

Régen nem így volt.
Öleltek, csókoltak,
tollbamondták a legjobb részeket.

Most az egyikük megüt.

A dobhártyám beszakad,
a pangó váladék,
mint egy összekészített bőrönd, lángra lobban,
én értékeimet hátrahagyva
a külső hallójáraton menekülök.

A híd, ami az úgynevezett valósággal összekötött,
megsemmisítő találatot kapott.

Üres csajkaként hánykolódom a feldolgozhatatlan
intenzitással hömpölygő hírfolyamban,
a partot belógó faágak szegélyezik,
mint egy alternatív világmagyarázat
kibontatlan motívumai.

Egy részletkérdésen fennakadok,
és kimászom a partra, mint az izmosúszójú hal.
Felegyenesedem,
hogy sokadjára is meghódítsam a szárazföldet.

A távolban a civilizáció fehéren füstölgő relikviái,
és egy kitartóan integető nőalak.
Információs törmelékek közt botorkálok,
észreveszek valamit,
lehajolok érte.

Megpróbálom összeszedni a gondolataimat.