– Megrendült a falu, még az is sajnálkozik, aki nem ismerte személyesen azt a szerencsétlen kisfiút. Itthon se volt valami jó sora, sanyarú sorsú családba született, többet nélkülözött, mint amennyit örült. Aztán a gyerekjóléti szolgálat teszi a dolgát, kiemeli őt meg a testvéreit, és elviszik nevelőszülőkhöz, ahol jobbra kéne fordulnia az életének, erre tessék, ahogy az újságok írják, egy tragikus baleset miatt ott fullad meg szegény egy falat húsban – dohog egy középkorú férfi az ilkei kocsmában, ahol dohánybolt is működik. Két sör között elmegy néhány pakli, nagy a forgalom, legalább akkora, mint az élelmiszerboltban.
Sanyikáról beszél most mindenki, arról a két éves kisfiúról, akinek haláláról a rendőrség április 15-én szombaton reggel értesült. Sajtóhírek szerint azonban a kisfiú már szerdán elhunyhatott, miután egy torkára akadt falat miatt vélhetően megfulladt. A nevelőanyja nem hívott mentőt, nem vitte kórházba, ehelyett autóba tette a holttestet,
a kisfiú egyéves húgával együtt két napon keresztül Nyíregyházán és a város környékén bolyongott, és állítólag az egyik családtagjának azt mondta, öngyilkos lesz.
Ehhez képest a rendőrségen senki nem tett bejelentést a nő szándékáról, sem az ő, sem a gyerekek eltűnéséről. Végül a nő a férjével szombat hajnalban jelentkezett a nyíregyházi kórházban, így derült ki a tragédia, amelynek körülményeit a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőr-főkapitányság halált okozó segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja.
Már szerdán megfulladhatott a kétéves ilki kisfiú, a nevelőanyja két napon át céltalanul autózott veleIlk nem túl nagy, ezerháromszáz fős település, Vásárosnaménytól húsz kilométerre. A Kossuth Lajos utcai ház üres, ahol a kisfiú még édesanyjával és rokonaival élt, mielőtt nevelőszülőhöz került volna. Dróttal lezárt düledező vaskapu, szomorúan tátongó oldalsó ablakkeretek, gazos udvar. A szomszédokat kérdezzük, egyikük azt mondja, egy hete költözött ide, semmit nem tud a történtekről, a másik régóta itt lakik, de miként fogalmaz, ő sem váltott még két szót sem a famíliával.
Egy szövevényes család története bontakozik ki előttünk, miután másokkal is beszélgetünk. A házban együtt élt élettársával a 32 éves nagymama, s az előző házasságából származó két nagyobb, valamint a mostani kapcsolatából származó két kisebb gyereke. A legidősebb lány, Juli tizenhét éves, neki az elmúlt három évben három gyermeke született: a legidősebb volt a kétéves Sanyika, őt követte az egyéves húga, Zejnep, és pár hónapja jött világra Ferike.
Hogy ki a gyerekek apja, az a faluban is szóbeszéd tárgya, akad, aki sejteti: a szűk családon belül kell keresni a szálakat.
Találkozunk a nagymamával, Zakorné Tóth Juliannával, aki, miután januárban elvitték tőle a két nagyobb gyerekét, az anyósáékhoz költözött két fiatalabbik lányával. Ő erről annyit mond: a legnagyobb lánya, aki jelenleg egy anyaotthonban él, 14 évesen lett terhes először, ám a szóba jöhető apajelölt nem vette nevére a gyereket, s ez történt a második esetben is. – Sajnos a legkisebbnél, Ferikénél kiderült, hogy a testvérem az apa, az anyánk közös, az apánk nem, a gyerekjóléti szolgálat munkatársai pedig erre hivatkozva akarták először kiemelni a családból a lányomat a gyerekeivel együtt – mondja az asszony. Bent a házban találkozunk az élettársával is, akit szintén Sándornak hívnak, mint az elhunyt kisfiút. Az asszony szerint azért emelték ki a családból a gyerekeket, mert a börtönbüntetését töltő volt férje levelet írt a gyámhatóságnak, azzal vádolva őt, hogy veri a közös gyerekeiket és elhanyagolja őket. A gyerekjóléti szolgálat végül hivatalosan azért helyezte el nevelőszülőknél a gyerekeket – mondja a nagymama –, mert a lakhatásuk körülményei nem voltak nevelésre alkalmasak.
– Jöjjenek be, nézzenek körül, láthatják maguk is, nem putriban nevelkedtek a gyerekek – mutat körbe az asszony, miközben behív az anyósáékhoz. Szavai szerint az előző házban is nagyjából ilyenek voltak az adottságok. Az első helyiség egy konyha dívánnyal, amiből két szoba nyílik az utcára. Az egyikben franciaágy pokróccal takarva, s egy üresen tátongó szekrénysor. A sarokban vaskályha, az egyik falon méretes plazmatévé. Játékot mindössze egyet látunk, egy hatalmas plüssmackót. A szoba dohányfüsttel teli, levegőtlen. Az asszony azt mondja, az élettársa az év nagy részében az ország másik felén egy gyárban dolgozik, most is csak a tragédia miatt jött haza, neki pedig állandó munkája ugyan nincsen, de gyakran eljár napszámba. A faluban él az ország egyik legnagyobb dohánytermelő vállalkozója, nála mindig akad munka, de elmegy metszeni, almát szedni is. Cáfolja a szóbeszédet, hogy Sanyika náluk nem tanult meg rendesen enni, rágni. Szerint a szárazkolbászt már egy éves korában is simán kettéharapta. Ha meg húst kapott, abból a csontot mindig odaadta a kutyának. Ezért is furcsállja, hogy a hírek szerint épp egy csont akadt a torkán, ezért fulladt meg. A halál pontos okáról eddig még nem tájékoztatták a családot, mindössze arról kaptak hírt épp ott jártunk előtt nem sokkal, hogy elhozhatják a kisfiú holttestét a debreceni kórházból ahol a boncolást végezték.
– Hívtam a gyámügyest, aki az elvitt gyerekekért felel, s mondtam neki, hogy mi nem tudjuk elhozni őt, se pénzünk, se autónk. Nem tudom mi lesz, Sanyikát mégiscsak itt kellene eltemetni a faluban, ahol született, és ahol a rokonai vannak – mondja a nagymama.
A községházán bekopogunk Nagy Péterhez, a település fideszes polgármesteréhez, ám ő azt mondja, a konkrét ügyről egyáltalán nem nyilatkozik, a nyomozás miatt semmilyen információt nem oszthat meg a család szociális helyzetéről, vagy az ügyben folytatott gyermekjóléti intézkedésekről. Annyit mond csak, hogy Ilk egy békés település, a helyiek eljárnak Vásárosnaményba, Kisvárdára, Mátészalkára dolgozni, de a nyolcvan közmunkásnak is akad tennivaló, hiszen a falunak sertéstelepe, almáskertje, fóliasátra és betonkeverő üzeme is van. Szavai szerint a bajbajutott családot is segítik, s ha netán támogatást kérnek a temetéshez, megkapják.
Egy egyéves kislányt is találtak a halott kisfiú mellett a nyíregyházi autó csomagtartójábanSzerettük volna megtudni a Nyíregyházi Egyházmegyétől, illetve a fenntartásában működő Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézménytől, hogyan választják ki a nevelőszülőket, van-e alkalmassági vizsgálat, milyen képzés előzi meg a felvételüket s azt is, hogy ha a nevelőszülők munkájuk során nehézségbe ütköznek, azt milyen fórumokon beszélhetik meg szakemberekkel? Arról is érdeklődtünk, előfordult-e, hogy alkalmatlanság miatt megszüntettek nevelői státuszt, illetve hogy jelenleg hány nevelt gyermek és hány nevelőszülő tartozik az intézményükhöz, de nem kaptunk választ. Az egyház korábban azt közölte: szakemberek bevonásával rendkívüli bizottságot állítottak fel a nevelőszülői hálózatban történt tragikus haláleset kapcsán, segítik a gyászfeldolgozását, az elhunyt gyermeket pedig a saját halottjuknak tekintik.
