Élt egyszer valaki, akinek Harry volt a neve, és akit pusztai farkasnak hívtak. Két lábon járt, ruhát viselt, vagyis ember volt, voltaképpen azonban mégis inkább pusztai farkas. Sok mindent megtanult, amit jó eszű ember megtanulhat, és elég okos is volt. Egyvalamit azonban mégsem tudott megtanulni: hogy elégedett legyen magával és életével. Ez sehogy sem sikerült neki, ezért hát örökösen békétlenkedett. Bizonyára azért háborgott, mert a lelke legmélyén tudta (legalábbis tudni vélte), hogy valójában bizony nem ember, hanem pusztákról jött farkas. (…) egyre megy, hogy a farkast belevarázsolták-e vagy beleverték, vagy a bestia csupán lelkének látomása. De bármiként vélekedett is más vagy akár ő maga, nem számít, mert a farkast nem sikerült kiűzni belőle.”
„Rengeteg olyan ember van, mint Harry, főként a művészek között. Két lélek, két lény lakozik bennük, isteni és ördögi, apai és anyai vér (…)
A pusztai farkas, vagyis Harry Haller története ugyancsak Svájcból indult világhódító útjára, de ellentétben Magyarországon kilőtt utódával, Hermann Hesse (1877–1962) kultikus regényének főhőse nem pusztul el – bár többször kacérkodik az öngyilkosság gondolatával –, hanem végigjárja azt az utat, amelynek során a farkas és az ember, a vadállat és a polgár megbékél egymással. Hesse többi regényéhez hasonlóan az 1927-ben megjelent A pusztai farkas (Der Steppenwolf) is a személyiség fejlődésének, önmagára találásának, kiteljesedésének története. De Hesse többi regényéhez hasonlóan itt sem egy egyszerű, lineáris fejlődésregényt olvashatunk: a történet többszörösen reflektált, egymásra vonatkozó szálakból áll össze.,
A regény fő részét a Harry Haller feljegyzései című, egyes szám első személyben előadott történet alkotja; az ötvenhez közelítő, kiégett, az emberektől távolságot tartó elbeszélő, H. H. (nyilvánvalóan Hermann Hesse alteregója), aki önmagára pusztai farkasként tekint, a saját kalandjait meséli el. Harry Haller feljegyzéseit azonban megelőzi A feljegyzések közreadójának előszava, amelynek „szerzője” – Harry szállásadójának unokaöccse – szintén pusztai farkasnak nevezi hősünket, s amellett, hogy megpróbálja értelmezni a ráhagyott kéziratot, a külső szemlélő szemszögéből jellemzi őt. S van egy harmadik szál is, egy betét, amely megszakítja Harry Haller feljegyzéseit, s amely A pusztai farkas traktátusa címet viseli. Ezt a „metafizikai értekezést” egy kis könyvecske rejti, amelyhez Harry éjszakai csavargásai során jut hozzá, s többször is elolvas. „Csak őrülteknek” – szól a traktátus és a feljegyzések ajánlása is; Harry a testi szerelem, a zene és a tánc mellett különböző drogok segítségével jut el önmaga megismeréséhez.
Hiszen a farkas és az ember kettőssége nem csak Harry sajátja:
És ezek a háborgó életű emberek a boldogság ritka pillanataiban néha olyan fölfokozott, csodálatos élményekben részesülnek, a mulandó boldogság árja oly káprázatosan és oly magasra szökik a szenvedés tengere fölé, hogy a fölvillanó boldogság szétárad, másokat is megérint és megigéz.”