- Gyuris Fruzsina: Némafilmben

akkoriban a viharvert buszállomáson
verejtékezve futottam fel a délutáni buszra.
a hangok mellettem ütöttek-vertek
inaim közt megpihent a szégyen.

„Ez most fiú vagy lány?”

kétlem, hogy az én választásom lenne.
hogy pigmenthiányos a hajam,
nem felelek meg a kor nőideáljának,
a gyűrűsujjamon nincs porc, mert eltörtem,
amikor beleütöttem a diófaszekrénybe (apám helyett),
hogy olykor eluralkodik rajtam a hübrisz,
ha égbekiáltóan hazug tekintetek tömkelegeivel találkozom.

akkoriban még nem is értettem, hogy évekkel később,
avagy ma, most, ahogy itt ülök a mozi előtermében,
az asztallap mattfekete simaságából kidomborodik egy százas,
a büfé előtt pedig te, domborodsz
és nem hibáztatlak azért, hogy nem tudtad,
amit most sem tudsz:

hogy nőnek lenni nem azt jelenti,
hogy fenékig érő hajad és mélybarna szemed és lágy domborulataid,
egyszóval minden, ami nő
a templomtéren teszed ki mindenféle megpróbáltatásnak,
Férfiaknak.
és minden hétvégén kezed jobb esetben
egy repoharat ölel
rosszabb esetben nemi szervet.

nem tudtad, hogy
egy életen keresztül a mellemben viseltem súlyodat.
Nőnek lenni tartást jelent.
Némafilmben a főszereplőt.
hogy a bántó mondatokat megaláztatásokat
lelkem egészével
hogyan álljam.
mint a sarat anno, abban a viharvert buszmegállóban,
gyermekkoromban.