- Balogh Robert: Cipruslombok barátaim sírjáról

Nem a világ az oka,
nem is egy-két nő,
nem a betegség, nem az ital,
nem a mindent megszínező hernyó,
nem a közöny, nem a lét szállongó szürke pora,
nem a szülők, nem a pénz,
nem a kudarcok és nem a tenger
nem a város, nem a levegő,
nem a semmi, és nem is a minden,
nem súlyosabb egyik dolog sem a másnál,
valahogy semelyik sem hibásabb a nincsben.

Úgy állok itt, mint piszok a kagylóban,
gyöngyházba burkol az illem, a kor.
Kiállhatnék telihold idején
könyvet olvasni a holdfénybe,
kigombolt ingnyakkal,
egy törtfehér ingben,
kóborolhatnék az éjben,
mint a romantika elképzelt költője
egy vastagkeretű komor festményen.
Már hunyorogni sincs többé okom.
Tudom, hogy nincs miben hinnem.

Lehet aludni éjszaka a parkban,
bokor alá feküdni részegen,
hajnal előtt még hazaérni,
cipőt lerúgni, ruhástól ágyba dőlni
tíz felé zizegésre ébredve,
a hajadba ragadt pár száraz levél,
kimagyarázhatatlan helyzet ez.
De kinek magyarázkodni, s miért?!
A zsebpiszoknál többet felmutatni?
Csak a pokolban tudunk, barátaim!
Nem a világ az oka…