Érkeznek a diákok a Közép-európai Egyetem (CEU) budapesti campusának szemináriumi termébe. Nem hallani tőlük angol mondatokat.
Magyarul köszöntik egymást, magyarul beszélnek. Mert mindannyian magyarok. Az országból toborzódtak, nem a világ minden tájáról. A felnőtt élet gondjairól beszélgetnek, családról, munkáról vagy éppen munkanélküliségről. Mert már nem fiatalok. Fiatal korukban nem járhattak egyetemre, ki ezért, ki azért. Most se lesz diplomájuk. Posztgraduális egyetemi kurzusokat látogatnak. De ez egy cseppet sem okoz hiányérzetet bennük. Jól érzik magukat. És elsősorban nem azért, mert a képzés ingyenes.
Közművelődés a profil
Mint ismeretes, a Közép-európai Egyetem a politikai megfontolásokból kiizzadt LEX CEU törvény miatt 2020-tól nem indíthat Magyarországon az Egyesült Államokban akkreditált felsőoktatási képzéseket. A központját Bécsbe költöztető intézmény Budapesten tudományos tevékenysége mellett csak posztgraduális képzéseket nyújt. Ezekre igen büszke lehet, többnek kifejezetten közművelődési profilja van. A CEU egyetemi előkészítőt tart roma diákoknak, működteti a mindenki számára nyitott Bibó István Szabadegyetemet és a Határtalan Tudás előadássorozatot. Társadalmi Egyenlőség Irodája pedig igyekszik további programokat menedzselni, amelyek segítik a társadalmi rétegek műveltségi szintjének közeledését, egy nyílt, párbeszédre, egyeztetésekre kész társadalom erősödését.
Ezek egyike a Socrates Program, amely ingyenes bölcsész- és társadalomtudományi kurzusokat kínál olyan felnőtteknek, akiknek a múltban nem volt lehetőségük továbbtanulni. Idén kettő indult, A modern állam és az európai értékek, illetve a Háború és üldöztetés. Utóbbira érkeznek éppen a hallgatók egy hétfői kora estén.
Az indulást megnehezítette a Covid. Még előtte próbálták ki a formátumot, kiderült, nagy rá az igény és jól működik. Ám a járvány másfél évre megszakította a munkát. Az ilyen típusú kurzus csak élőben működik – állítja Halmos Máté, a program koordinátora. – Amint lehetett, elindultunk újra. A Covid még csak lecsengőben volt, maszkot hordtunk, ha a CEU zárva volt, más helyet kellett találni. Így is sikerült kialakítani a képzés megfelelő formáját.
Minden kurzuson húsz hallgató vehet részt, ami válogatást igényel. – Meghirdetjük az órákat, különösen a Facebookon figyelnek fel rá, és általában 100-200 ember jelentkezik egy hét alatt – mondja Halmos Máté. – Túl azon, hogy a képzések ingyenesek, népszerűségüket bizonyára erősíti, hogy ideológiailag elfogulatlanok, nem érződik rajtuk politikai irányok hatása, egyszerűen a tanulás örömét kívánják nyújtani. A válogatásnál csak azokat hívjuk be beszélgetésre, akiknek nincs diplomájuk, és próbáljuk kiszemelni a legmotiváltabb embereket. Azokat, akiknek nem tudunk helyet biztosítani, vagy más oktatási forma tűnik számukra hasznosabbnak, próbáljuk átirányítani a CEU egyéb képzéseire.
A koordinátor úgy látja, nem visszatartó erő, hogy a kurzus elvégzése után a hallgatók csupán egy oklevelet kapnak. Ennek ellenére sok diák életében hozott előrelépést, hogy ide járt. Volt olyan hallgatónk, aki beszámolt róla a munkahelyén, hogy részt vett a programban, mire létrehoztak neki egy esélyegyenlőséggel foglalkozó pozíciót – meséli Halmos Máté. – Sokakat pedig továbbtanulásra ösztönöz ez a képzési lehetőség. Ez általában akkreditált esti kurzusokat jelent.
Nem tartjuk számon, hányan és hol folytatják a tanulmányaikat, de többen megírják nekünk.
A szervező kitér arra is, milyen külföldi mintákat használtak fel a program kialakításában. Első helyen az amerikai Clemente kurzust említi, amely döntően a hátrányos helyzetben lévő fekete és spanyol ajkú lakosság felé nyitott. Amerikában egyébként is sok egyetem próbál különböző formában lehetőséget adni a tanulásra azok számára, akik nem tudják megfizetni az igen magas tandíjakat.
A Socrates nem koncentrál etnikai kisebbségekre, inkább a képzés formájában igyekszik sajátos megoldásokat kidolgozni. – Nálunk minden kurzust két tanár tart két külön modulban, mert egyedül nem bírnák a leterhelést, hiszen egyedi a feladat, külön kell készülni rá – magyarázza Halmos Máté. – A másik dolog, amelyet sajátosan kezelünk, az esszéírás. Amerikában ez kötelező a hallgatók számára, nálunk nem, mert sokan félnek tőle, a témaválasztásban pedig igyekszünk alkalmazkodni a helyi viszonyokhoz.
Felvillanyozó eszmecserék
A kurzusok igazi vonzereje azonban a kötetlen beszélgetés, a vélemény nyilvánítás lehetősége. A hallgatók számára óriási élmény, hogy elismert szakemberekkel vitathatnak meg témákat, eközben megoszthatják saját élettapasztalataikat, és nem csupán egy tananyag elsajátítását várják tőlük. – Fantasztikus látni, ahogy feloldódnak, megjön az önbizalmuk, megérzik, hogy ebben a közegben odafigyelnek rájuk, és elmondhatják bármiről a gondolataikat – mondja őszinte lelkesültséggel a koordinátor. – Megtanulnak civilizáltan vitatkozni, érvelni, amire a felsőoktatásban sincs mindenhol lehetőség. Ha visszagondolok az egyetemi éveimre, a legtöbb évfolyamtársamnál sokkal motiváltabbak, aktívabbak a hozzánk járó emberek. Elolvassák a kiadott szakirodalmat, szemelvényeket, felkészülten érkeznek az órákra.
Ez a tapasztalata Gyuris Kata irodalomtörténésznek, az ELTE oktatójának, a Háború és üldöztetés kurzus egyik tanárának is. Ugyanakkor nem kis feladat kezelni, hogy az itteni hallgatóknak más élettapasztalatuk van, mint az átlagos egyetemi diákoknak, többnyire idősebbek nála, sokan marginalizált helyzetből érkeznek. – Résen kell lenni, hogy megfelelően reagáljak a véleményükre, gondolataikra, jól tudjam kezelni a felmerülő kérdéseket – mondja az irodalmár. – Nem lehet rutinból csinálni, főleg ha az ember a formális oktatás kereteihez szokott. Rendre olyan megközelítésekkel és problémafelvetésekkel találkozom, amelyek szokatlanok, és arra tanítanak, hogy erre is gondolni kell, így is lehet valamit értelmezni.
Gyuris Kata egy nemrégi esettel szemlélteti, mennyire váratlan dolgok történhetnek ezeken a kurzusokon: – Susan Sontagtól olvastunk egy szöveget, hogyan működnek a fényképek, miben különböznek a háborúk szöveges leírásától. Több képet megnéztünk, köztük az ismert felvételt 1956-ból, amelyen egy fiatal lány tart a kezében egy géppisztolyt. Az egyetemi hallgatóim általában a hősiességet, az elszántságot olvassák ki belőle. Ám az itteni csoportba jár egy nyolvanéves szemtanúja a forradalmi eseményeknek, számára egészen mást jelentett a kép. Ő nemzeti zászlót próbált kitűzni egy szovjet tankra, de az édesanyja lerángatta. Erre azt vetette fel valaki, felfoghatatlan, hogy a géppisztolyos lánynak nem voltak ott a szülei, hogy megóvják.
Az előélet nem számít
A hallgatók közben jókedvűen, egymással társalogva várják az óra kezdetét, amelyen az ukrajnai háborúról lesz szó, irodalmi szemelvények mentén. Sokszínű társaság, legalább három nemzedék, és több társadalmi réteg képviselteti magát. És húsz egyéni sors, küszködésekkel, elakadásokkal, traumákkal. Nem feszélyezi őket az újságíró jelenléte, a kamera, készségesen válaszolnak minden kérdésre.
Veres Gábor kerékpárszerelőként vonult nyugdíjba. Férfias, kiegyensúlyozott benyomást kelt. Meglátta a Facebookon a felhívást, és azonnal jelentkezett. „Valaki azon a jogon, hogy ember, szeret gondolkodni, de érzi, hogy kevés, amit tud, kap egy lehetőséget a mai világban, hogy előélettől, tanulmányi végzettségtől, vagyoni, társadalmi helyzettől függetlenül tanulhasson. Hát mi ez, ha nem egy megvalósuló utópia? Különösen ma, Magyarországon” – meséli.
Vele szemben két asszony beszélget. Arcuk kicsit megviselt, de a tekintetük mosolyog. Druzsa Anna Erdélyben nőtt fel, ott nem tanulhatott, majd miután Magyarországra költözött, szinte kilátástalan helyzetbe hozta szerencsétlen házassága. A lányának már biztosítani tudta a felsőfokú képzést. A CEU-s képzést kitörési pontnak tekinti az életében. „El tudok jönni egy olyan helyre, ahol elismert emberek beszélgetnek velem, és magamba szívhatok egy kis tudást – mondja Anna hirtelen elcsukló hangon. – Senki nem kérdezi honnan jöttem, mi vagyok. Ugyan az órákon alig merek megszólalni, de rengeteget olvastam, rengeteg filmet néztem meg a téma kapcsán. Nagyon sokat jelent a lelkemnek, az önbecsülésemnek, hogy végig tudom ezt csinálni.” Veréb Tímea takarítónő számára mindig elérhetetlennek tűnt a tanulás: „Most meg itt ülhetek ingyen egy híres egyetem padjában, egy nagyszerű csapatban, jó tanárok között. Ez nagyon felemelő. Szerintem valahol mindenki éhezik a tudásra. Embernek érezzük most magunkat.”
A csoport kedvencének, Horváth Gábornak, becenevén Szamócának ez már a harmadik kurzusa. Jelenleg is hajléktalan, először a Fedél nélkül Facebook-oldalán látta a felhívást. Különösen büszke arra, hogy bevállalta az esszéírást is. – Életemben nem írta még ilyesmit, izgalmas kihívás volt. A tanáraim szerint sokat fejlődtem fogalmazásban, jobban ki tudom már fejezni magam. És ez jó érzés.
Az eddigi eredményeket, a hallgatók lelkesedését látva felmerül, vajon nem alakítható-e ki a Socrates program nyomvonalán egy országos, egyetemi szintű népművelői hálózat. Halmos Máté lát rá esélyt, mindenképpen szeretné, ha izmosodna a projekt, és akár más CEU-s és egyéb kezdeményezésekkel karöltve szélesebb körben, lényegesen több ember számára válna elérhetővé ez a fajta képzés. Gyuris Kata kevésbé derűlátó: – Kívánatos lenne ugyan, hogy ebből hálózat legyen, mert nagyon jó a program, de félő, hogy a CEU-stigma gátolná a folyamatot a mai Magyarországon. Pedig látszik, hogy rengeteg ember éhezik a tudásra, szeretne beszélgetni folyamatokról, műalkotásokról, és gondolkozik a világról.
