Legutoljára Oroszország minszki nagykövete szólalt meg az atomfegyverek ügyében. Borisz Grizlov, a belarusz SZTV-nek nyilatkozva mondta, hogy a pusztító eszközök a lengyel határ közvetlen közelébe kerülnek majd – „fittyet hányva az amerikai és nyugat-európai zajnak”. Korábban Alekszandr Lukasenko belarusz vezető szólalt meg – meglehetősen hosszasan – az atomfegyverek ügyében, amikor a múlt hét végén a parlamentnek nevezett testület előtt elmondta országának címzett éves üzenetét.
A zsarnok hosszasan panaszkodott a Belaruszra nehezedő nyugati nyomás miatt, s azt fejtegette, hogy meg kell védenie népét és a szuverenitást, s ezt másként, mint az atomfegyverek befogadásával nem teheti meg. „Amikor a kilencvenes években Fehéroroszország lemondott az atomfegyverekről, akkor még nem volt nyugati nyomás, nem voltak szankciók” – mondta, s a nemzetközi helyzet alakulásával indokolta a lépést. (Alkotmánymódosítással törölték az alaptörvényből, hogy Fehéroroszország nem kíván atomfegyvert magának.)
Belarusz több mint egy éve részese az Ukrajna elleni orosz agressziónak, az orosz csapatok, főképp a légierő egyfajta hídfőként használja területét, katonai infrastruktúráját.
Itt képzik ki a mozgósított orosz katonák egy részét is. Lukasenko azt is pedzegette, hogy az atomrobbanófejek esetleg az ő ellenőrzése alá kerülhetnek, s az ország légierejének Szu-25 vadászbombázóit látják el ezekkel. Az oroszok tíz ilyen harci gépet adtak át korábban szövetségesüknek és a pilótákat átképezték a feladatra.
Ezzel a közléssel szembe megy a minszki külügyminisztérium nyilatkozata. Abban ugyanis azt magyarázzák, hogy nem sértik meg az atomfegyverek továbbadásának nemzetközi tilalmát tartalmazó szerződést, mert azok továbbra is orosz ellenőrzés alatt maradnak. Vlagyimir Putyin is ezt mondta, amikor március 25-én bejelentette, hogy harcászati atomfegyvereket visznek a szövetséges állam területére. Ez mintegy válasz volt arra, hogy a britek Challanger harckocsikkal együtt szegényített/gyengített (nem radioaktív) uránból is készült lövedékeket szállítanak Ukrajnába. Az orosz elnök bejelentette: július elsejéig készül el a robbanófejek tárolására alkalmas betonbunker. Putyin ezt egyszerű válasznak állította arra a tényre, hogy amerikai harcászati atombombák vannak több európai NATO-államban.
Lengyelországba vagy a balti államokba nem telepítettek az amerikaiak atomeszközöket, de több lengyel elemző ezt elképzelhetőnek, sőt kívánatosnak véli. Lengyelország ennek a nyílt fenyegetésnek az első számú célpontja.
Több szakértő valószínűnek tartja, hogy az orosz harcászati atomeszközök átszállítása már megtörtént Belarusz területén lévő támaszpontokra.
Változtat-e ez a lépés a jelenlegi állapotokon? Lukasenko évek óta ismételgeti, hogy hadseregének korszerűbb elrettentő eszközökre van szüksége a NATO-nyomása miatt. Elsősorban Iszkander harcászati ballisztikus rakétákat igényelt – ezeket, jelentette be tavaly decemberben - meg is kapta. Az Iszkander (NATO-kódja SS-26 Stone) hatótávolsága 500 kilométer és alkalmas arra, hogy 5 -50 kilotonnás nukleáris robbanófejet szereljenek fel rá. Belarusz területéről több NATO-tagországot fenyegetik ezzel. Iszkanderek eddig is voltak a kalinyingrádi orosz exklávéban, a Kalinyingrádtól keletre lévő Csernyahovszkban. Az orosz harcászati atomrobbanófejeket 35 speciális bázison őrzik – ezek egyike Kalinyingrád közelében van.
Bartosz T. Wielenski a varsói Gazeta Wyborcza katonai szakértője szerint azért előnyös az oroszok számára a belarusz megoldás, mert az exklávé területe túl kicsi, a NATO légiereje gyorsan megtalálná, és megsemmisíthetné a rakétákat. Belarusz 13-szor nagyobb és jobban elrejthetnék ott a pusztító eszközöket. Miként válaszolhat erre a NATO? Wielenski úgy véli, nyilván további erőket csoportosítanak át a szövetség keleti szárnyára, elsősorban légierőt és rakétavédelmi rendszereket, amelyek megsemmisíthetik az Iszkandereket. Az amerikai csapatoknak nincs Európában az orosz harcászati rakétákhoz hasonló eszközük. A németországi, hollandiai, belgiumi, olaszországi és törökországi bázisokon mintegy száz nukleáris légibombát őriznek. Ezek a szövetségesek részesei az un. „nuclear sharing” programnak. Ez azt jelenti, hogy a háború kitörésekor az USA átadná nekik az atombombákat.
Putyin lépésének az lehet a következménye, hogy az amerikai arzenálhoz hozzáférő államok klubja újabb tagokkal bővülhet – például ilyen lehetne Lengyelország is
– állítja Wielenski.
Amikor Lukasenko a minszki álparlamentben az országára nehezedő nyugat nyomás miatt panaszkodott, s egyben majdani atomfegyvereivel fenyegetőzött, kitért az ukrajnai háborúra is. Szinte szóról szóra ugyanúgy érvelt, mint Orbán Viktor. Fő aduja neki is az volt, hogy egy olyan nukleáris hatalmat, mint Oroszország nem lehet legyőzni – éppen atomhatalmi státusza miatt. Tehát az ukránoknak bármilyen feltételekkel is, de tűzszünetet kell kérniük. Ez a szöveg szinte egyértelműen arra utal, hogy Lukasenko sejti, Oroszország képtelen katonai győzelmeket elérni, miután téli offenzívája nem érte el a várt eredményt. Attól is tart, hogy a beérkező nyugati haditechnikával és kiképzéssel az ukránok képesek lesznek kiszorítani területükről az orosz haderőt. A minszki zsarnok uralmát ez a háború, illetve az egyre szorosabb orosz gyámság tartja fenn. Ha Ukrajna katonai sikereket ér el, az neki csak rossz lehet. Súlyosbodó helyzetben Putyin nyilván kikényszeríti a fehérorosz hadsereg alárendelését, s a gazdaságot is teljesen bekebelezi. Lukasenko így elveszíti még meglévő helytartói státuszát is. Az orosz összeomlás és a totális ukrán győzelem szintén a rezsim végét jelentené. Belarusz „atomfegyverekkel való felszerelése” nem az erő, hanem a kétségbeesett kapkodás jele a Putyin-Lukasenko duó oldalán.
Külföldre szökött és kitálalt Vlagyimir Putyinról az orosz Szövetségi Védelmi Szolgálat egykori századosaPutyin egy gyerekrajztól is fél