Szegény Szíjjártó. Már megint repülnie kell. Ne tessék aggódni, nem a miniszteri székből, hanem Moszkvába. Ki kell cseréltetnie a Barátságért Érdemrendet „Barátságtalanságért”-ra.
Már ha adnak neki vízumot, mert figyelmeztető lövésként Putyinék pár hete megszüntették a magyar diplomaták vízummentességét. Pedig akkor látszólag még dúlt a szerelem. Vannak ilyen bántalmazó kapcsolatok. Az abuzáló partner a párkapcsolat elején ott is kedvesnek mutatkozik, aztán egyszer csak kivillantja a foga fehérjét, és jönnek a pofonok. Előbb csak kis legyintések, aztán komolyabbak. Csakhogy ilyenkor a gyengébb félnek többnyire már nincs hová mennie, barátaitól, családjától szép fokozatosan elszakították. Ő meg hagyta.
Itt tartunk most, Szíjjártóstul. Putyinék minket is „barátságtalan országnak” nyilvánítottak. Ami engem illet, teljes joggal, elég barátságtalanul figyelem az agresszor lépéseit. Azt viszont igazán nem értem, hogy ha Orbánék barátságtalannak számítanak, akkor milyenek a barátságos országok?!
Az sem egészen világos, hányadszorra kerültünk rá a barátságtalanok listájára. Szíjjártó azzal nyugtat, hogy á, nem is történt semmi, hiszen egy éve rajta van az egész Európai Unió. Az újabb deklarációt meg se érezzük. Mint a Presser-dalban: „Az első pofon a legnagyobb, a többit lassan megszokod”. Azért „mi jóbarátok vagyunk”, az energiaügyi kapcsolataink korrektek. De jó. Bár tényleg jó, mert hiába fenyegetnek az eddigi szurkapiszkáknál komolyabb megtorló intézkedésekkel, esetleg az eddigi szerződések felülvizsgálatával, mi már most is Európa legdrágább árán kapjuk az orosz gázt, ettől sokkal rosszabb már nem lehet.
Akárhogy is, Putyin most a nagykövetén keresztül szükségét érezte kinyilvánítani, immár név szerint is felvettek az undokok névsorába. Szerintem eddig nem volt egészen világos nekik, hogy mi is az Unió tagjai vagyunk. Efelől mások is éreznek időnként kétségeket. De most jobban megnézték, ki szavazta meg az összes szankciós csomagot. Szép ez az alaposság, a Fidesz-szavazók egy része még mindig abban a hiszemben van, hogy Orbán hősileg vétózott. Persze Putyin nem a magyar közmédiából tájékozódik, úgy könnyű.
A nagykövet megértőnek mutatkozott, akár a tanár, aki megsimogatja a hülyegyerek buksiját: tudom, hogy azért igyekszel. Még kicsit szomorkodik is, amikor beírja a naplóba a nagy egyest. De csak beírja. A nagykövet is érteni véli, hogy Orbánnak meg kellett szavaznia a szankciókat, de méltányolja, hogy „nem enged a NATO és az EU nyomásgyakorlásának”.
Igazán nem szép a nagykövettől, hogy ekkora érzelmi válságba sodorta a leglelkesebb híveket. A „barátságtalan” bélyeg hírére az egyik leg-leg-legkormánypártibb oldal kommentelői képesek még a „nem elég tökös” Orbánnal is elégedetlenkedni: miért nem vonja vissza belegyezését a szankciókhoz? „Takony kormány”-kesereg szinte felségsértő módon az egyik.
Most tépdeshetjük Putyinra gondolva az akácfa levelét: Szeret? Nem szeret? Szívből? Színből? Igazán? Pedig mi igazán összetörtük magunkat a barátságért.
Felvállaltuk az európai közutálatot, a V4 bomlását, a NATO-csatlakozók szívatását. És most sehol sem kellünk. Amit az orosz nagykövet bejelentett, az az orbáni külpolitika csődje. A páva megbotlott a saját lábában. Erre szokták mondani: ráfáztunk a sompolygásra.
Akkor hogyan tovább? Vannak jelek a kényszerű korrekcióra, óvatos vissza-sasszékra a Nyugat és az Unió közös álláspontja felé. Novák Katalinnak eddig is az volt a szerepe, hogy az „emberarcú NER” megtestesítője legyen. Most ebben is továbbment. A béke feltételei között azt is hangoztatta: ez nem jelentheti Oroszország győzelmét. Nyilván nem előzetes egyeztetés nélkül beszélt. Szíjjártónál végképp kizárt az ilyesmi, márpedig -egy év után!- ő is kimondta: amikor békéről beszélnek, ezzel nem hagyják jóvá Oroszország területfoglalásait. Ezzel persze azt is elismerte: a béke legfőbb akadálya Putyin, aki nem akar kivonulni a rablott körzetekből.
Komolyabb jele a sasszézásnak a Paks2 újragondolására való utalgatás, az oroszok lecserélését felvető francia tárgyalás.
Ám nehezen hagy fel a sompolygással, akinek ez a természetes közlekedésmódja. Itt van a hívek csapata, akiknek egy komolyabb váltást nehéz elmagyarázni. Orbán ezért pénteki rádióbeszédében kitart a régi szöveg mellett. Sőt: megbíztatja azokat, akik már az Unió elhagyásában reménykednek. Komoly képpel közli: megkérdőjeleződött az EU értelme, hiszen sem a békét, sem a jólétet nem tudja biztosítani. Dömötör Csaba hangulatilag már alapozott: ők „nem ilyen Európai Unióról álmodtak”.
Bezzeg az EU holdvilágos éjszakán nyilván mindig is Dömötör Csabáról álmodott. Hogy jön egy Dömötör tán, hófehér paripán. De jött vele Bencsik András is, aki viszont Ugandáról álmodik, ahol jól lefejezik a melegeket. Egy csapat.
Amíg eldől a sasszék iránya, Szíjjártó majd váltogatja az érdemrendjeit. Ha Lavrovnál vizitál, felteszi a régit, a barátságit. Ha nyugatra megy, kitűzi a most érvényes barátságtalanságit.
Megy ez neki. Már rájár a lába a sompolygásra. Csak mi döglünk bele.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.