Hajlamos összerezzenni az ember, ha azt hallja, hogy a hazai örökségvédelem felkent cégének vezetője „kreatív hasznosítással” akarja megőrizni az évszázados értékeket. A hűvös fuvallat felerősödik, ha azt is hozzátesszük, hogy a cégvezető saját projektmenedzseri tudását kamatoztatná az új hasznosítási modell kidolgozásakor, lévén a nemzeti örökségvédelmi cég ügyvezetője korábban a milliárdos veszteséget termelő Magyar Nemzeti Kereskedőházak vezérigazgatója volt.
Mindez akkor csap át borzongásba, ha a Lázár János vezette minisztérium két jogszabálytervében is célul tűzi ki a hazai műemlékek méltó hasznosítását. A közzétett verzióban csak ösztönzésről és állami pénzosztásról esik szó – „főként” pályázati rendszerben nyújtanak majd támogatást, de nem kizárólagosan. Ez a kiskapu ordas nagy NER kifizetőhellyé válhat egyetlen perc alatt. A valóság persze a mi világunkban már nem is az apró betűs részben bújik meg, hanem a titkolt verzióban, amit nem bocsátottak társadalmi vitára, viszont kiderül belőle, hogy kiárusítanák a hazai várakat, kastélyokat és egyéb műemlékeket. Természetesen csak azért, hogy méltóképpen megőrizzék ezeket az utókornak.
Mint mi? - faggatja Mayer Fanni a lányait prostitúcióra rávevő anyját Jókai regényében, hogy milyen címen is utazna ő Kárpáthy Abellinóval a világ körül. Bennünk is ott bugyog a kérdés: mivé lesznek ezek a magánembereknek vagy magánalapítványoknak átadott műemlékek? Főként, ha a tárca elképzelése szerint lakó funkcióval ruháznák fel ezeket a most javarészt múzeumként működő kastélyokat, kúriákat. Magánkastélyokká alakulnak, amelyek időnként látogathatók lesznek? Bálokat rendez majd bennük a főispán, a helyi uraság, vagy egy NER-suhanc? Lehet hozzá jobbágy, kaloda is nemsokára? Talán még királyunk is lesz egyszer. Talán álruhában járja majd a vidéket és igazságot oszt. De ebben azért ne bízzunk.