A hazai infláció és következményeként az élelmiszerárak az egekben, a szó szerint felnövekvő gyermekeink egészségét veszélyeztető akkumulátorgyárakat pedig erővel akarja hazánkba telepíteni a lakossági tiltakozásokra fittyet hányó Orbán-kabinet.
A jelenlegi kurzus lassacskán megalázza a botrányos munkakörülményei miatt joggal tiltakozó összes értelmiségi hivatásrendet, az orvosoktól kezdve a szakápolókon át a tanárokig. Az állampárt még azt a luxust is megengedi magának, hogy a társadalom széles rétegeit a gyógyító, illetve tanító munkát végzők ellen hangolja, az „oszd meg és uralkodj” ősi elvét szem előtt tartva.
A milliárdos közbeszerzési eljárásokon miniszterelnökünk Brüsszelnek tett fogadkozásai ellenére továbbra is az orbáni holdudvarhoz tartozók a biztos befutók. Eközben a kormányzati megmondóemberek megszólalásaikban már nem is annyira burkoltan az Európai Unióból való kilépésünk lehetőségét feszegetik, továbbá egy Trianont idéző, velejéig igazságtalan és nemzetcsonkító „békét” akarnának rákényszeríteni az orosz agresszor ellen hősies honvédő háborút folytató Kijevre.
A tavalyi törvényhozási választás óta eltelt időszakot próbáltam dióhéjban összefoglalni, természetesen a teljesség igénye nélkül. Ami viszont igazán tragikus, hogy mindezen fejlemények ellenére nemcsak a kormánypárti, de a független közvélemény-kutató intézetek is stabil Fidesz-előnyt mérnek.
A „nemzet miniszterelnökének” évtizedek óta megingathatatlan támogatóin kívül immáron az állampárt táborát hizlalják azok a korábban bizonytalan szavazók is, akiket időközben elkápráztatott a tizenharmadik havi nyugdíjnak nevezett, megalázó orbáni alamizsna. Különösen a legmélyebb nyomorban élők körében, a leszakadó kistérségekben, elszigetelt zsákfalvakban töretlen Orbán Viktor népszerűsége. Vagyis éppen azok tartják hatalomban a zsarnokot, akik leginkább kárvallottjai a magyar kormányfő szociális érzéketlenségének, szegényellenes ideológiájának. A Fidesz számára hasznos idióták lennénk mi itt lent, a „magyar Ugaron”?
Ha arra keresem a választ, a vidékiek vajon miért nem értesülnek a rezsim újabb és újabb disznóságairól, vagyis tájékozatlanságuk mely tőről fakad, először is Orbán Balázs kegyetlen őszinteséggel előadott eszmefuttatását kell felidéznem. A miniszterelnök politikai igazgatója nemrégiben egy konferencián a következőképpen fogalmazott: „aki uralja egy adott ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását és azon keresztül az országot.” Ennek a csalárd kormányzati stratégiának az ismeretében csodálkozunk-e azon, hogy a Fidesz egy bő évtized alatt befolyása alá vonta a médiumok úgyszólván kilencven százalékát? Ennek része volt a közmédia megszállása: azé a közmédiáé, mely a vidékiek többsége számára még most is az egyetlen hitelesnek tekintett hírforrás - a Mészáros Lőrinc által felvásárolt megyei napilapokon kívül.
Ha tehát az ellenzék azt akarja, hogy üzenetei eljussanak az ország hátsó udvarába is, szakítania kell azzal a rossz hagyománnyal, hogy a hazai médiaviszonyok alakulását a piaci folyamatokra bízza. Mert az új rendszerváltás legfőbb záloga egy saját sajtóbirodalom létrehozása.