- Légrádi Gergely: Kártyabeszéd

Ebéd után kártyázni kell. Mindig, ha jönnek. Anya azt mondja, ettől boldogok. Ha velünk kártyázhatnak. Römi. Mindig ezt kell játszani. Olyat sose lehet, amit mi szoktunk. A Mikivel a suliban. Vagy anyával itthon. Pedig megtanítanám őket. Tetszene nekik. Az tuti. És akkor büszkék lennének rám. De nem lehet. Mert csak a römi. Ráadásul még írni is kell. Számolni és írni. Kinek mennyi maradt a kezében. Ha vége van egy játéknak. És persze nekem kell írni. Mindig a legkisebbnek. Ez a szabály. Nem tudom, kinek a szabálya. Nem az enyém, az biztos. A lap tetejére írom a neveket. Vonalakkal választom el őket. Lefelé. Bal oldalra kerülnek a számok. Hányadik kör. Figyelik, amikor írom a számokat. A papírt nézik. A kezemet. Azt, hogy jó számot írok-e. Tizennégy lapot kell osztani. Kivéve annak, aki kezd. Annak eggyel többet. Ha osztok, számolok. Minden körben elmondom, hol tartok. Magamban. Nem akarom, hogy tudják. Azt, hogy számolom, kinek mennyit osztottam. Ha befejeztem, mindenki felveszi a lapokat. Anya rögtön rendezi. A nagyi és a papa nem. Ők számolnak. Azt, jól osztottam-e. Mindig kivárom. Ha rosszul osztottam, újra kell csinálni. És büntetőpontokat kapok. Ha jól, akkor ők is rendezik. Én is. Nehéz kézben tartani. Túl sok a lap. Szétcsúsznak. Vagy össze. Olyankor elveszik néhány. És csak később jönnek elő. Húzni kell és dobni. És számolni. Azt, mikor lesz meg az ötvenegy. Ha megvan, azonnal lemegyek. Úgy kevesebbet kell kézben tartani. Meg nem kerül a nevemhez sok pont. Ha valaki gyorsan kimegy, nekem pedig sok lapom marad. Kézben. Nem szeretek kártyázni. Ebben is csak büntetés van. Akkor is, ha nem nyerek. Ritkán nyerek. Ha más nyer, pontokat kapok. Pontok a büntetés. És nekem kell leírni. A saját büntetésem. Mindig nekem van a legtöbb büntetés. Mert nem figyelek. Mindenki figyel, csak én nem. Azt mondja a nagyi meg a papa. Nem figyelek a dobott lapokra. Meg arra, hogy az első körben fel lehet venni. Csak úgy. Nem kell lemenni. Arra sem figyelek, mi jó az asztalra. Mit kell megtartani. Későbbre. Kiválthatom-e a dzsolit. Ne dobjak jó lapokat. Milyen lap az alányúlás. Mindig szabaduljak meg a dupláktól. Ne maradjak két lapra. Ezeket mondogatják. Mindig. Akkor is, ha figyelek rájuk. A nagyi meg a papa nem figyelnek arra, hogy figyelek. Csak arra, amit mondanak. Emelni se szeretek. Még soha nem emeltem dzsolit. Ha én emelek, a dzsolik elbújnak. A pakli mélyére. Kártya közben a nagyi meg a papa állandóan beszélnek. Ugyanazt mondják. Minden kártya közben. Ismételgetik. Ebből sem élünk meg. Most dobom a kedvenc lapodat. Kártyában nincs barátság. Na, megfőtt. Ilyeneket. Nem volt nehéz megjegyezni. Kártyabeszéd. Anya mondta. Meg azt is mondta, hogy nem is figyelnek arra, mit mondanak. Csak úgy mondogatják. És nevetnek rajta. Pedig nem vicces. És semmi értelme. Például annak, hogy na, megfőtt. Meg annak, hogy kártyában nincs barátság. Ha nem nevetnek, kártyabeszéddel válaszolnak. Egymásnak. Ha megunták a kártyabeszédet, cukkolnak. Engem. De nem néznek rám. A lapokat nézik. Úgy cukkolnak. Mindennel. Ha szétesnek a lapok a kezemben. Ha nem húzok időben. Ha sokat gondolkodok. Ha rosszat dobok. Ha a másik lapját nézem, miközben nem is. Ha még sincs meg az ötvenegy. Ha nem jól számolom, kinek mennyi pontja van. Otthon is tudnak kártyázni. Meg kártyabeszélni. Ezért nem kellene idejönniük. Ezt otthon is csinálhatják. Azért jönnek, hogy ne ők írjanak. Más legyen a legkisebb. Meg a több büntetés. És ne csak ketten tudjanak kártyabeszélni. Egymásnak. A legrosszabb, hogy kérdezősködnek. Rólam. Anyától. Nem a kártya közben. Úgy kérdeznek, hogy ne halljam. De hallok mindent.
A hasamról kérdezik anyát. Meg az iskoláról. Jobban tanulok-e. Anya megvéd. Semmit nem árul el nekik. A nagyi meg a papa hümmögnek. Azt is hallom. Most bezzeg hümmögnek. Ha engem kérdeznének, én válaszolnék. Akkor biztos nem hümmögnének. Nem csak a kártya miatt vannak itt. Azért is jönnek, hogy egyenek. Asztalnál, amit nem ők terítenek. És szednek le. A kaját se ők készítik. Az ebéd után pedig sütizni kell. Mindig. Abból a cukros, ragacsosból, amit hoztak. Egy hatalmas tállal. Mindig ugyanazt hozzák. Ugyanabban a virágos tálban. Nagyiféle kókuszos-mézes.
A nagyi süti, a papa adja át. Na, mit hoztunk? Mindig ezt kérdezi a papa. Nem válaszolok. Anya sem. Mindenkinek ennie kell belőle. Borzalmas. Hányadék az egész. Cukros és kemény. Én csak beletúrok. Anya keveset tesz a villájára. Aztán mozgatja a szájában. Sokáig. Nem nyeli le. Csak mosolyog. Közben mozog a szájában. Anyának sem ízlik. Hallom a hangján, amikor dicséri. Aztán elfordul, és kiköpi. A nagyi meg a papa is mosolyog. Pedig látják, mit csinál anya. Csak úgy tesznek, mintha nem látnák. Figyeltem őket. A papa még meg is bökte a nagyit. Meg forgatta a szemét. Miután anya kiköpte, iszik egy nagy pohár vizet. A maradékot kidobja.
A tányérról is, a tálból is. Amikor nagyi meg a papa már a lépcsőházban van. És biztos nem látják. És nem jönnek vissza. Olyankor már nem mosolyog.