Nálam Firenze polgármestere a múlt hét nyertese, aki meghívta és kitünteti azt a floridai iskolaigazgatót (Hope Carrasquilla), akit kirúgtak, mert a hatodikos diákoknak művészettörténet órán megmutatta Michelangelo, a reneszánsz, de talán az egész képzőművészet leghíresebb alkotását, a Dávidot ábrázoló szobrot. A maga pőre valójában. Majd tetézte mindezt az Ádám teremtése című freskóval és Botticelli Vénusz születése című festményével, amelyen ugye, szintén kevés ruhában láthatjuk a szereplőket. A felháborodott szülők panaszolták be a tanárt, mert pornográfiának minősítették a műtárgyakat, mire az iskola igazgatótanácsa lépett is, az elbocsátással gondolva megoldani a dolgot. Végig is söpört a hír a világhálón.
Annál pontosabban nem is nagyon lehet fogalmazni, mint ahogy Dario Nardella, Firenze elöljárója a maga posztjában tette: „Dávid egy vallásos alak, európai kultúránk kifejeződése, semmi pornográf nincs benne. Egy pásztorfiú, ezért meztelen. Eltorzult képzelőerő kell ahhoz, hogy ezt pornográfnak lássuk. Illetve: „A művészet civilizáció, és aki tanítja, tiszteletet érdemel.” Természetesen a kormánysajtó is felkapta nálunk a hírt, és annak legsúlyosabb megmondóembere máris a Nyugat végromlásának legbiztosabb jelét látta a kirúgásban, illetve párhuzamot vont azzal, hogy három hete Angliában egy általános iskolában bezzeg az orális és anális szexről tartottak előadást gazdag képillusztrációval hasonló korú gyerekeknek. Ugyan ott is volt felháborodás, de nem rúgtak ki senkit.
Nem mondom, egyik iskolába se szeretném járatni a gyerekemet, az egyik sok lenne, a másik kevés, nem részletezem. Azon nincs semmi meglepő, hogy a kormányoldalon most egyszerre kárörvendenek és jósolnak kulturális apokalipszist: a végén még le fogják takarni a szobrokat. Ez, mondjuk, pár hónappal Michelangelo halála után is megtörtént, amikor a katolikus egyház indított keresztes hadjáratot az illetlen ábrázolások miatt, és még
azok a szobrok jártak jól, amelyek fügefalevelet kaptak a kérdéses testrészükre, másoknak egyenesen lecsiszolták azt, vagyis kasztrálták szegényeket.
Pedig hát sok minden más is az eszünkbe juthatott volna a hír kapcsán. Például az a sajátos politikai pornográfia, amely nálunk folyt és folyik most is az elvileg tiszteletet érdemlő tanárok ellen. Vagy az, hogy a hetvenhét éves filmrendező, Jeles András munkát keres a közösségi oldalon, és akár még betonozást is elvállal, mert nálunk csak az kaphat életjáradékot biztosító kitüntetést, tagságot, díjat, aki jól fekszik a kormányoldal szemében. Aki nem csupán alkotni, de betagozódni is képes. Valahol ez is pornográfia: önmagunk megerőszakolása. De a fák nélküli lombkoronasétányok országában mindez már nem jut el a felháborodásig, nemhogy a menesztésig. Páran dörmögnek, jajveszékelnek, és ezzel vége is: nincs az a Firenze ami segíthetne, vagy mentőövet dobhatna.
Mert mi szeretjük ám a messzire mutató művészetet és a civilizációt. Csak szolgáljon kétrét hajolva, betömött szájjal. Egy egészen másfajta pornográfiában.