Több adatot gyűjt a Tiktok a felhasználókról, mint – mondjuk – a Facebook? Valószínűleg nem. Legfeljebb annyi a különbség, hogy mivel a Tiktoknak valamivel fejlettebb a látogatók ízlését detektáló algoritmusa, pontosabb következtetéseket von le rólunk a gyűjtött adatokból, mint a Facebook. De a Facebook is gyűjt mindent, és jobban ismer minket a saját anyánknál vagy házastársunknál. Hiszen erre az ismeretre épül az üzleti modell: arra, hogy az egyes fogyasztókat akár a külvilág számára ismeretlen tulajdonságaik alapján is meg tudja célozni reklámokkal.
Továbbítja az általa gyűjtött adatokat a Tiktok Kínába? Minden bizonnyal, hiszen a cég „agya” Kínában működik. És megosztja-e az információit a kínai hatóságokkal? Vélhetőleg igen, mert ha nagyon rászorítják őket, akkor bizony, mint számos esetben kiderült, az amerikai gyökerű közösségi média is megosztja.
De messze nem ez a legnagyobb kockázat, amit azzal vállalunk, hogy az életünk apró részleteire vonatkozó ömlesztett tudást arctalan, felelősségre vonhatatlan profilalkotókra bízzuk. Hanem az, hogy a Tiktoknak és társainak a közösségimédia-üzlet lényegéből adódóan minden felhasználó egyforma: pontosan annyit ér, amennyi pénzt egy kattintásáért el tudnak kérni. A pedofil is, aki csak azért van ott, hogy kiskorúakat hálózzon be. Az intim fotókat gyűjtő zsaroló is, akinek nemhogy a neve, de sokszor a neme sem az, ami az oldalon látszik. A gyűlöletprédikátor is, aki épp népirtást szervez a különösen hatékony digitális csatorna segítségével. Az orosz érdekből háborús álhíreket terjesztő troll is. A meg nem történt állatmentéseivel a követői körében pénzt gyűjtő ál-állatvédő is. Meg a „nézd, ki halt meg az ismerőseid közül” típusú kártékony linkeket generáló szélhámos is.
Üzletileg mindegyik érték, hiszen sokat kattintanak és sok kattintást (azaz sok bevételt) hoznak. És a platformok működtetői eszerint is bánnak velük, minden egyéb szemponttól függetlenül. Így válik a Tiktok, a Facebook és a többi hasonló hely társadalomlélektani szempontból olyan gettóvá, ahová betereljük/becsábítjuk a társadalom söpredékét (is), majd közéjük engedjük a gyerekeinket, és „meglátjuk, mi lesz”.
Ki tudnák szűrni a közösségi oldalak a felhasználók közül a pedofilokat (az uszítókat, a provokátorokat, a trollfarmok robotjait)? Naná, sokkal megbízhatóbban, mint egy hadseregnyi külső pszichológus és informatikus. Vagy – hogy egy még egyszerűbb példát mondjunk – el tudnák dönteni, hogy ki milyen korú a valóságban, lehetőséget teremtve az életkor szerinti, hatékony felhasználóvédelemre és tartalomkorlátozásra? Alighanem napra pontosan.
És meg fogják tenni a saját anyagi érdekeikkel szemben, amíg nincsenek kikerülhetetlenül, nagyon súlyos szankciókkal rákényszerítve?. Merthogy minden egyéb, ami ezügyben történik, a szülői hozzájárulás kikérésétől a magukat 18 év alattinak vallók éjszakai Tiktok-tilalmáig, szimpla ködszurkálás, porhintés: nem véd meg senkit senkitől, legfeljebb az egészből semmit sem értő szülőket nyugtatja meg átmenetileg.