- Szávai Attila: Arany mennyország

A vegyesbolt felett, mint temetési imára készülődő szürke ruhás rokonok, közelebb húzódnak egymáshoz a zömök zivatarfelhők. Az eladótérben neonfény zizeg, manökenmosolyok a plakátokon, élelmiszeres dobozokon, magabiztos kiscicák a tápos zacskókon. Néhány vásárló bevásárlókocsit tol a sorok között. Péntek reggel van, az árufeltöltők lassan, közömbösen pakolnak.
A hentespultban álló középkorú eladónő a férfiakat figyeli. Fintorogva igazgatja kezén a kék színű gumikesztyűt, miközben tetőtől talpig végigméri az egyik megfigyeltet. Mindkét csuklóján vastag arany karkötők fityegnek, rálógnak a gumikesztyűre száradt véres húslére. Fülében is eltúlzott méretű arany fülbevalók lógnak, ráncos dekoltázsán is aranylánc csillan. Mellzsebén csíptetős táblácska, rajta a neve.
Irén néhány hónapja dolgozik a húspultban, előtte egy háztartási boltban volt eladó. Valami olyan munkára vágyott, ami közelebb van az élethez. Valljuk be, fél kiló tokaszalonnában még holtában is több élet van, mint fél tucat egymásba pakolt virágládában. Vagy a sarokba tett virágföldes zsákok püffedt, sértődött hallgatásában. Irén fél azoktól a gyerekektől, akik némán, hosszabb ideig nézik őt. A boltban, játszótéren, buszon, az újságos pavilonnál. Ilyenkor izzadni kezd, azt érzi, egészen belelátnak a testébe, le egészen a léleknek abba az üregébe, ahol a félelmek és titkok laknak. Már otthon sincs kitéve a gyerekéről fotója, mert fél a saját gyermeke tekintetétől is. Nem túl régóta van ez. Az undor saját magától. Amit az ékszerek, a körülötte lengedező parfümfelhő, a folytonos és eltúlzott kisminkeltség sem tud maradéktalanul feledtetni.
A férje négy éve vakult meg. Diabétesz szövődményeként kialakult szembetegség miatt. Folyamatosan romlott az állapota, az a valamikor égszínkék tekintet hónapról hónapra olyan hellyé vált, ahonnan elköltözött az Isten. A nő eleinte odaadóan segített férjének a hétköznapokban, de aztán megunta, hogy ápolgatnia kell. Élni akart. Megunta, hogy férje által egyre inkább kiszolgáltatott és a férfi egyre inkább kihasználja, ugráltatja, sajnáltatja magát. Időközben a férfi is zsémbesebbé, szigorúbbá vált. Vaksága előtt hentesként dolgozott, és igen szigorúan nevelte egy szem fiukat.
Az apa betegesen spórolt mindennel, pedig nem voltak rászorulva. Egy ízben biciklizés közben elkapta őket egy nyári zápor, ami miatt bőrig áztak, és a felcsapódó sáros víz miatt csurom kosz lett a nadrágjuk, pólójuk. Miután hazaértek, a férfi beparancsolta a vacogó gyereket a fürdőkádba, ruhástul. A gyerek nem értette, tiltakozni akart, de nem mert ellenszegülni a szigorú férfinak. A kisfiút hideg vízzel, ruhástul mosdatta le az apja. A ruhát súrolókefével dörzsölte a gyereken, aki hunyorgott a fájdalomtól, de nem mert kiabálni, nem mert sírni. Miért csinálod ezt, apa, kérdezte a könnyeit nyeldesve. Mert te is tudod, édes gyermekem, válaszolta az apa, hogy havonta csak egyszer indítok mosógépet. Maradj nyugton, mindjárt végzünk. Spórolni kell az árammal és a vízzel. A hideg víz pedig jót tesz a bőrnek és a szívnek, fejezte be végül.
Hideg vízzel fürdette minden este a kisfiút. Irén utálta ezt a kényszeres szokást. A fiú, hogy ne a víz hidegségére figyeljen, gyakran mutogat a vak férfinak, amikor az elfordul. Fityiszt, például, vagy még csúnyábbat, úgysem látja. Leggyakrabban a kinyújtott középső ujját, egyszerre mindkettőt, amikor az apja a lábak mosásánál tart. Akárhányszor fürdeti a férfi a fiút, Irén a konyhában ül, és hallgatózik. Karját összefonva, gyomorgörccsel, előre-hátra dülöngélve a széken hallgatja a férfit, ahogy hangosan beszél a gyereknek. Az utolsó időkben fürdetéskor hangosan kellett imádkozni, mert az apa, ahogy mondogatja, megtért. Ekkor hidegült el végleg Irén a férjétől.
A valamikori hentes háza egy dombtetőn áll, a lejtős út egy magasabb rendű, tehát magasabb forgalmú útba fut a domb alján. Gyakran megy le gyalog, vagy, ha a férfi úgy parancsolja, Irén kerekesszékkel tolja le a főútig, majd vissza, ez így egy bő húszperces séta. Pont elég, hogy a férfi kiszellőzzön, és Irén is jólesően csukja be a kiskaput, mikor hazaérnek. Ilyenkor, visszafelé jövet a nő mindig elábrándozik, hogy mit alakítana át a házon, ha csak az övé lenne, ha csak ő és a gyereke lakna a kétszintes, négyszobás épületben. Ha nem lenne a férfi. Mert Irénnek nincs semmije. Se egy ház, se komolyabb vagyon. Csak az ékszerei, és némi megspórolt pénze, amiből maximum albérletbe mehetne.
Egy nap Irén, mint mindig, már korán reggel kisminkeli magát, hosszan és alaposan viszi fel az alapozót és a szájfényt. Ékszereit is felteszi. Hosszan nézi az arany ékszereket.
Kitolja férjét a kiskapun, majd letolja a főútig. Ám ezúttal nem fordulnak azonnal vissza, hanem a szemközti föld­útra fordulnak, ami a közeli akácos felé kanyarog. A férfinak még jól is esik ez a pluszgondoskodás, az a plusz kis idő, amit a friss levegőn remél tölteni. Háromszor mondja el Irénnek, hogy mennyire hálás, hogy milyen jó asszonya van neki, háromszor mond el egy rövid imát. Háromszor rázza ki a hideg Irént. Ezekre a rázkódásokra háromszor csörrennek össze csuklóin a vastag arany karkötők. Az akácos egy kevésbé látható részére érve háromszor sújt le a balta. Az első ütés után a férfi még eszméleténél van. A második után még lélegzik, a harmadik után végleg elcsendesül. Miközben az élettelen testet nézi, az arany karkötőket forgatja bal csuklóján, és azt mormogja gépiesen, amit a nagyanyjától hallott: a mennyországban minden aranyból van. Háromszor mondja el. Aztán felhúzza a gumikesztyűt. A kerekesszék csomagtartójában lévő nagy bevásárlószatyorból hentesbárdot és nagykéseket vesz elő. A szakszerűen feldarabolt testet hét kukazsákba teszi. Három nap múlva majd bejelenti a férfi eltűnését.
Most a hentespultban fintorogva igazgatja kezén a kék színű gumikesztyűt, és szeleteli a téliszalámit, ám mégis a szokásosnál kissé derűsebb hangulatban, miközben a csuklóján csak úgy csilingelnek és csillognak az arany karkötők. Még nem tudja, hogy a női börtönben a bent töltött tizenkét év alatt a zacskónyi arany ékszerét fia eladja, és az így kapott összeget félreteszi az anyja temetésére, mert a gyerek gondoskodó típus. Akárcsak az apja volt. A sírhelyet is kiváltja. A nő még nem sejti, hogy hamvasztásos temetése lesz nem sokkal azután, hogy szabadul.