Ismét levelet kaptam Magyarország miniszterelnökétől. Négy hónapon belül immár másodszor. Mivel semmilyen jó kezdeményezésnek nem szeretnék akadálya lenni, készséggel tudomásul veszem, hogy ez szokássá válik. Magam azzal szeretnék ehhez hozzájárulni, hogy miként az előző alkalommal, úgy most is nyilvánosan válaszolok ezeken a hasábokon.
„Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Ön négy hónapon belül másodszor tisztelt meg azzal, hogy levelet intézett hozzám, ezúttal mint nyugdíjashoz. Engedje meg, hogy erre is nyilvánosan válaszoljak.
Mindenekelőtt köszönettel nyugtázom a tizenharmadik havi nyugdíj közelmúltban történt kézhezvételét. Bár nem gondolom magam sem a pénzügyek, sem a matematika terén kiemelkedő képességekkel megáldottnak, a postás érkezésekor viszonylag könnyen sikerült megállapítanom, hogy a szokásos egy helyett két havi nyugdíj összegével lettem gazdagabb. Feltételezem, hogy nyugdíjas társaim számára ugyancsak nem okozott nehézséget ennek a feladatnak az abszolválása. Ráadásul a közügyek iránt érdeklődő emberként erről a szép gesztusról rengeteg forrásból előre értesültem, mivel nem volt olyan sajtóorgánum hazánkban, amelyik ne adott volna hírt róla.
Éppen ezért nem értem, mi indokolta azt, hogy miniszterelnök úr külön levélben, személyre szólóan felhívja erre a figyelmemet – hacsak nem a politikai propaganda igénye. Ami ebben leginkább zavar, az talán stíluskérdésnek nevezhető a legpontosabban. Engem ugyanis úgy tanítottak, hogy adni dicséretes dolog, de az adakozónak ezért utólag nyilvánosan a saját vállát veregetni nem elegáns, pláne, ha egy törvényes kötelezettség teljesítéséről van szó.
De néhány szó essék a levél tartalmáról is, mivel az bizonyos tényeket legalábbis nagyvonalúan kezel. Ön a levelében „a Gyurcsány-korszakban eltörölt 13. havi nyugdíj” visszaépítéséről ír. Ezzel szemben az 13. havi nyugdíjat 2009 májusában a Bajnai-kormány regnálása alatt szüntette meg az Országgyűlés – a gazdaságtörténet második legnagyobb gazdasági válságára tekintettel. Ráadásul az is jótékony homályba merül, hogy ha az Ön pártján, a Fideszen múlt volna, akkor ez a juttatás létre sem jött volna, mivel a Medgyessy-kormány erre vonatkozó előterjesztéseit az akkor ellenzékben lévő Fidesz nem szavazta meg, sőt annak második, 2003 februári szavazásán a jelen lévő fideszesek ellene szavaztak.
Lehet, hogy kukacoskodásnak tűnik, de nekem adatvédelmi jogi aggályaim is vannak. A levél hátoldalán található, csak nagyítóval olvasható apró betűs „Adatkezelési Tájékoztató” szerint a levelet azért kaptam, mert „nevét és lakcímét mint személyes adatait (…) a Magyar Államkincstár mint nyugdíjfolyósító szerv az általa folyósított ellátásokkal (…) kapcsolatos kormányzati tájékoztatás céljából, a tájékoztatás teljesítéséhez szükséges mértékben kezelheti.” Mármost nem tudom, hogy a nekem folyósított nyugdíjjal kapcsolatos tájékoztatás körébe mennyiben illeszkedik a levél szerint „a szomszédunkban dúló háború és Brüsszel elhibázott szankciói”, az ársapkák és a rezsicsökkentés, stb. Ha nem hinném, hogy ez kizárt, akkor azt gondolnám, hogy ez a levél nem más, mint egy újabb közpénzből finanszírozott politikai propaganda és visszaélés a kormány által hozzáférhető – ezúttal nyugdíjfolyósítási - személyes adatbázissal, amely más politikai erőnek természetesen nem áll rendelkezésére (nem beszélve az adófizetők pénzéről).
Levelét megköszönve szeretném tolmácsolni azon kérésem, mely szerint örömömre szolgálna, ha a jövőben a közpénzek más, hasznosabb célra kerülnének felhasználásra.
P.s.: A levéllel együtt, ugyanúgy névre, címre érkezett az ugyancsak nyugdíjasoknak szóló JóKor című kiadvány, amelynek beköszöntőjében is miniszterelnök úr osztja meg az olvasókkal a levelében is foglalt gondolatokat, és amely terjedelmének jelentős része is azzal foglalkozik, hogy a kormány mennyire szívén viseli a nyugdíjasok sorsát. Nem lesz ez már túlzás? Hiszen még a legközelebbi választásig is majdnem másfél év van hátra…”